Kedves olvasóink,
hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma kora este 16 óra 49 perckor köszönt
be és holnap este 17 óra 56 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk,
valamint Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Trumá (Mózes 2. 25:1-27:19.) hetiszakaszt olvassuk. Békés szombatot minden kedves
hittestvérünknek!
Hinni nem a
„templomban kell”: a 7-es buszon a reggeli csúcsban, a strandon, a Tescóban s a
lépcsőházban. A zsidóság célja a mindennapok megszentelése, az, hogy Istent a
szomszédunkba költöztessük.
A hetiszakasz első
mondatai között olvassuk Isten kérését Mózeshez: „És készítsenek Nekem
Szentélyt, hogy közöttük lakozzam”.
Ez lesz a pusztai
Szentély, a Frigysátor, benne a Frigyládával. De miért kell Istennek, aki
végtelen, „lakás” itt a Földön, közöttünk, hogyan fér el benne végtelensége és
egyáltalán miért akar közöttünk lakni egy sátorban az Ég és Föld alkotója? Az
itt álló „lakozni, tartózkodni” ige ugyanabból a gyökből jön, amelyikből a mai
héber „szomszéd” szava. Isten azt kéri tőlünk, hogy a szomszédunk lehessen.
A zsidóság nem azt
kéri Tőlünk, hogy hagyja itt lelkünk a rossz, fizikai világot és emelkedjék
„tisztán” Istenhez, a zsidóság célja, hogy Istent lehozza közénk ide, ahol
szeretünk élni. Ezért foglalkozik azzal, hogyan kell itt és most élni: ezért
foglalkozik – és nem szőrszálhasogatásból – a joggal és mindenféle
előírásokkal.
Azzal, hogy mit
kell enni, mikor van ideje a testi szerelemnek, hogyan érdemes pihenni
szombaton, a hétköznapok és az ünnepek rendjével, a világ rendjével. Mert az
evés szent, a testi szerelem szent, a hétköznapok és az ünnepek ritmusa szent,
szentnek kell lennie, meg kell szentelnünk.
A modern ortodox
rabbik legnagyobbja a múlt században, Joseph Ber Soloveitchik a vallásos zsidó
típusát a vallásos ember, a „homo religiosus” és a kognitív ember
egyesüléseként írta le: egy mérnök vagy természettudós és egy misztikus
ötvöződéseként. Istent keresi mindenben, de itt, a csúcsforgalomban, a
nagyvárosi dugóban veszteglő 7-es buszon, az okmányirodában, a szomszédban
keresi Istent. Hajlékot épít neki a sivatagban, hogy közöttünk tartózkodjon.
Isten háza nem a
zsinagóga, hinni nem a templomban kell. Amikor igazán tudjuk, mit csinálunk, az
Ő Szentélyét építjük a szomszédunkban. „Ahogyan élek, az a hazám”, ahogy a
kortárs zsidó költő, Balla Zsófia írja. Vagy Mándy Iván, aki elképzeli, mit
beszélne meg egy józsefvárosi köztéri padon ücsörögve Istennel. Csak meg kell
várni, amíg hazaér Ő is, és leül mellénk.
Békés ünnepet
kívánunk!