Hogy közöttük lakozzam: Isten a szomszédod – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma kora este 16 óra 49 perckor köszönt be és holnap este 17 óra 56 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, valamint Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Trumá (Mózes 2. 25:1-27:19.) hetiszakaszt olvassuk. Békés szombatot minden kedves hittestvérünknek!

Hinni nem a „templomban kell”: a 7-es buszon a reggeli csúcsban, a strandon, a Tescóban s a lépcsőházban. A zsidóság célja a mindennapok megszentelése, az, hogy Istent a szomszédunkba költöztessük.

A hetiszakasz első mondatai között olvassuk Isten kérését Mózeshez: „És készítsenek Nekem Szentélyt, hogy közöttük lakozzam”.

Ez lesz a pusztai Szentély, a Frigysátor, benne a Frigyládával. De miért kell Istennek, aki végtelen, „lakás” itt a Földön, közöttünk, hogyan fér el benne végtelensége és egyáltalán miért akar közöttünk lakni egy sátorban az Ég és Föld alkotója? Az itt álló „lakozni, tartózkodni” ige ugyanabból a gyökből jön, amelyikből a mai héber „szomszéd” szava. Isten azt kéri tőlünk, hogy a szomszédunk lehessen.

A zsidóság nem azt kéri Tőlünk, hogy hagyja itt lelkünk a rossz, fizikai világot és emelkedjék „tisztán” Istenhez, a zsidóság célja, hogy Istent lehozza közénk ide, ahol szeretünk élni. Ezért foglalkozik azzal, hogyan kell itt és most élni: ezért foglalkozik – és nem szőrszálhasogatásból – a joggal és mindenféle előírásokkal.

Azzal, hogy mit kell enni, mikor van ideje a testi szerelemnek, hogyan érdemes pihenni szombaton, a hétköznapok és az ünnepek rendjével, a világ rendjével. Mert az evés szent, a testi szerelem szent, a hétköznapok és az ünnepek ritmusa szent, szentnek kell lennie, meg kell szentelnünk.

A modern ortodox rabbik legnagyobbja a múlt században, Joseph Ber Soloveitchik a vallásos zsidó típusát a vallásos ember, a „homo religiosus” és a kognitív ember egyesüléseként írta le: egy mérnök vagy természettudós és egy misztikus ötvöződéseként. Istent keresi mindenben, de itt, a csúcsforgalomban, a nagyvárosi dugóban veszteglő 7-es buszon, az okmányirodában, a szomszédban keresi Istent. Hajlékot épít neki a sivatagban, hogy közöttünk tartózkodjon.

Isten háza nem a zsinagóga, hinni nem a templomban kell. Amikor igazán tudjuk, mit csinálunk, az Ő Szentélyét építjük a szomszédunkban. „Ahogyan élek, az a hazám”, ahogy a kortárs zsidó költő, Balla Zsófia írja. Vagy Mándy Iván, aki elképzeli, mit beszélne meg egy józsefvárosi köztéri padon ücsörögve Istennel. Csak meg kell várni, amíg hazaér Ő is, és leül mellénk.

Békés ünnepet kívánunk!