11.22. 15:42, kimenete: 11.23. 16:50 
Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent
ünnepe ma délután 15 óra 42 perckor köszönt be, a királynő holnap este 16 óra 50
perckor távozik körünkből. Ez idő alatt a honlapunk, a Facebook- és Instagram
oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Hájé Szárá hetiszakaszt
olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!
Amikor Rebeka megérkezik, jövendőbelije, Izsák
bevezeti őt az édesanyja sátrába, az édesanyjáéba, aki a hetiszakasz elején
meghalt és megvigasztalódik édesanyja után. Örüljünk ennek vagy ne?
Elsőre sokaknak juthat eszébe, hogy ebből nem sok jó
fog kijönni.
Ez a lány nem az édesanyja lesz Izsáknak, hanem a felesége. Nem
jó, ha pótanyaként tekint rá, fel kell már nőnie. A házasságokat tönkreteszi,
ha a feleségnek fel kellene nevelnie a férjét, mielőtt tényleg támaszkodhatna
rá. És Rebeka és Izsák későbbi élete mindezt alá is támasztja. De van ennek a
mondatnak másik olvasata is.
Rási szerint ez a világ rendje, hogy a férfi az
édesanyján csügg, amíg él, aztán a feleségével vigasztalódik, miután meghal.
Akkoriban alighanem ritkább volt, hogy még évitzedekig volt módja a szülőknek
követniük a felnőtt gyerekeiket, rövidebb volt a várható élettartam. Talán
valóban éles váltás volt az édesanya és a feleség/férj között.
Izsáknak mindenesetre éles volt a váltás.
Édesanyja
meghalt a hetiszakasz elsp soraiban és a második felében az elbeszélésnek
találkozott Rebekával. Ugyancsak Rási szerint mindaadig sötét volt Sára
sátrában, nem telt meg újra élettel, amíg Rebeka meg nem érkezett. Az, hogy
újra fény gyúlt, az emlékeztetett Sárára Rebekában. Hogy a gyász bénultságából
kilépve új, immár közös életet kezdett vele Izsák. A túllépés és a beépítés
együttes mozgása is lehetett ez. Sára a hagyomány szerint részben abba halt bele,
hogy megtudta, hogy Izsák majdnem meghalt, Ábrahám majdnem feláldozta. Az, ha
új jelentést talál, folytatódik, kiteljesedik az élete, egyúttal Sára életének
is értelmet ad visszamenőleg, új fény, új kreativitás ígéretét jelenti, azzal
hordozza Sára örökségét, hogy segít feldolgozni a gyászt és aztán továbbmenni.
Persze, új nehézségek és új fájdalmak felé.
Szó szerint azt írja Rási, hogy
mindez „dereh erec”, bevett út, az ország, a föld, a megszokás útja. A világ
tudása, belátása, menete, rendje. Az, ahogy a dolgok mennek tovább, a számukra,
ki-ki a maga számára kijelölt úton. És valóban, minden nőben ott látjuk kicsit
az édesanyánkat, kicsit minden férfiben az édesapánkat is, alapvető mintáinkat
az élethez. Ha csak őt látjuk, őt keressük, őt éljük újra, képtelenül arra,
hogy tovább lépjünk, hogy felnőjünk, akkor tényleg baj van. De ha csak a dolgok
folytonossága, haladása és ismétlődése egyszerre mutatkozik meg mindebben,
akkor nincs baj. Az talán tényleg áldás. A dolgok útja, a világ rendje, sora,
hogy a nemzedékek változnak, de ismétlődésük mégis örök.
Békés ünnepet kívánunk!
Vári György írása
