A Napi áhítat teljes terjedelemben – Radnóti Zoltánnal és Dési Tamással

2020. Március 27. / 17:38


A Napi áhítat teljes terjedelemben – Radnóti Zoltánnal és Dési Tamással

Mint arról a héten beszámoltunk, új sorozat indult a közmédiában Napi áhítat címmel,  amelyben közreműködnek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazihisz) rabbijai és kántorai is. Az első rész tegnap ment le a Duna Televízióban és a Kossuth Rádióban, ezt a tíz perces adást – az MTVA engedélyével – most közzétesszük honlapunkon is.


Hogy legyen elegendő türelmünk és lelki békénk a megpróbáltatások elviselésére, a veszélyhelyzet miatt új vallási sorozattal, 10 perces napi áhítattal jelentkezett a Duna Tévé és a Kossuth Rádió.  Az első részben Radnóti Zoltán főrabbinak, az újbudai Bét Sálom zsinagóga vallási vezetőjének szavait, útmutatását kísérhetik figyelemmel, közreműködik Dési Tamás kántorjelölt. 

A műsor március 26-án, csütörtök reggel került adásba a Duna Televízióban, majd ugyanazon nap este a Kossuth Rádióban. A további adások a Mazsihisz rabbijaival és kántoraival kéthetente csütörtökönként várhatók az említett csatornákon.

A felvétel ide kattintva megtekinthető.

(Címlapkép: Rituális kézmosáshoz használt edény. Fotó: Ri Butov/Pixabay)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek