A holokauszt túlélői hosszabb ideig élnek, mint a kortársaik

2019. Február 06. / 11:48


A holokauszt túlélői hosszabb ideig élnek, mint a kortársaik

Egy tudományos kutatás eredményeképpen izraeli tudósok arra jutottak, hogy a koncentrációs táborokat megjárt holokauszttúlélők a velük egykorú, Izraelben élő zsidókkal összehasonlítva hosszabb ideig élnek, az immunrendszerük erősebb, életfelfogásuk optimistább.


A Tel-Aviv Egyetem és az izraeli Ariel Egyetem kutatásában két időskorú csoport egészségügyi és halálozási adatait hasonlítottak össze egymással: egyrészt az Európában 1911 és 1945 között született holokauszttúlélőket, akik később Izraelbe emigráltak, valamint azokat, akik ugyanebben az időszakban a mai Izrael (az akkori Palesztina) területén születtek. A felmérésben 38 ezer túlélő és 35 ezer született izraeli adatait vetették egybe. 

Az eredmények azt mutatják, hogy a holokauszttúlélők körében nagyobb számban van jelen a magas vérnyomásban, rákban, demenciában és kóros elhízásban betegeskedők száma – a konkrét adatok szerint a túlélők 83 százaléka szenved magas vérnyomásban, szemben a kontroll csoporttal, ahol ez az arány csak 67 százalékos. Igaz, arra nincs egyértelmű bizonyíték, hogy ennek az eltérésnek a hátterében a Holokauszt során elszenvedett megpróbáltatások állnak.

Az azonban kiderült, hogy – habár betegesebbek – a holokauszttúlélők hosszabb ideig élnek, mint a velük egykorú, Izraelben felnőtt társaik. A túlélők halálozási ideje átlagosan 85 év, míg a kontrollcsoport tagjaié 78 év, ráadásul ez a hét évnyi különbség akkor is fennáll, ha eltérő a vizsgált személyek szociális és gazdasági helyzete, a neme és több más hasonló tényező.

A kutatók szerint a holokauszttúlélélők erősebb immunrendszerrel rendelkeznek, az életfelfogásuk pedig optimistább, mint a teljes népességé általában. 

A Tribune Juive írása alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek