Szerdócz Ervin főrabbi: „Az igazaktól Isten hajszálpontossággal számon kért mindent”

A Midrás Szánhedrin 52a szerint Áron két fiának, Nádáv és Abihunak, azért kellett meghalniuk, mert gondolatban sietették a két zsidó vezető halálát – az Áhéré mot hetiszakaszról Szerdócz Ervin újpesti főrabbi osztja meg gondolatait.

Mózest és Áront látva azt mondták egymás között: „Mikor fog már ez a két öreg meghalni, hogy én és te vezethessük ezt a nemzedéket?"

Vezetésre való vágyuk tulajdonképpen nem hatalomvágy volt. Mindketten arra a magas isteni megnyilatkozás észlelésére vágytak, mely akkor csak Mózesnek és Áronnak, a zsidó nép két vezetőjének kiváltsága volt.

Felvetődik a kérdés: nem volt túl szigorú büntetésük? (…) mindenkiben megvan a becsvágy, hogy a ranglétrán magasabbra jusson!  

A Midrásban olvassuk: „Isten előbb a szigor által akarta megteremteni a világot (…) majd később hozzáadta a könyörület attribútumát is. „Az Örökkévaló „belátta”, hogy az emberek a szabad akarat érvényesítése miatt a világ nem tudna fennmaradni, mert Isten hatalma túlságosan kemény fegyelemmel ítélné meg a teremtményeit. Ezután Isten a könyörület attribútumát is latba vetette.” (Brésit Rábbá 12.)

Kabbalista tanítás szerint más a mértéke az Isteni szigornak a szellemi világban, és más az anyagi világban. Olvassuk a Tórában: „(...) Hozzám közelállók által megszenteltetem (...)” (M.3.10.3.)

Sokan magasrangú és magas szellemi képességgel rendelkező embertársunk a mai napig úgy hiszi, hogy rangja, kiváltsága arra predesztinálja, hogy felül helyezhetik magukat az erkölcsi törvényeken. 

Nádáb és Ábihu nagyon közzel álltak Istenhez. Nádáv és Abihu tragikus végzete arra tanít, minél nagyobb tudással rendelkezik valaki, vagy minél magasabb társadalmi rangba kerül, annál szigorúbb mérték szerint ítélik meg.

Talmud tanítja: „Az igazaktól (értsd kiváló képességgel rendelkezőktől), Isten egykor hajszálpontossággal számon kért mindent.” (Jebamot 121b.)

A Midras szerint (uo.) „Áron két fiának halála után” Isten figyelmeztette Mózest: ne gondolja, hogy a két fiú magas szellemi szintje váltotta ki a kivételes isteni szigort. A hely szentsége volt a meghatározó, ahova gondtalanul és felkészületlenül beléptek. Hiszen a hely: a „Debir” a „Szentek szentje” a spiritualitás olyan magas szintje, ahol, az ott tartózkodó kilépve a materiális világból, belép a felfoghatatlan legfelsőbb „szférák” világába. Azon a szinten az isteni szigor dominál, ahol még a legkisebb önző gondolatért is végzetes büntetést kap az ott tartózkodó.

Bölcsek vitatkoztak: A tulajdonságok között, melyek azok, amelyek az embert az állat fölé emelik? Vajon melyik a legkiválóbb?

A beszéd? Nem! Mert hiszen beszéd nélkül nem hazudnának, nem rágalmaznának, és nem hízelegnének az emberek!

A szabad akarat? Az sem! Mert hiszen hány ember választja szabadon a rosszat!

Az értelem? Még az sem! Hiszen értelem nélkül nem készítenének, és nem használnának fegyvereket, kínzó-kamrákat!

Melyik hát? Az önzetlenség és szégyenérzet! Ez nincsen meg az állatban, de megvan az emberben és még soha bűnre nem vezetett!