Nem építmény, hanem lélek: Isten hazaérkezik – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma 16 óra 55 perckor köszönt be hozzánk, a Királynő holnap 18 óra 1 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. Ezen a héten a Terumá hetiszakaszt olvassuk fel Mózes második könyvéből. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

A közösségek erejét nem az mutatja meg, mennyire szeretik egymást tagjaik, hanem az, mennyire képesek együttműködni akár komoly feszültségeik ellenére is. Hogyan csinálnak helyet Istennek kapcsolataikban.

Izrael népe eddig nem tehetett túl jó benyomást azokra, akik követték kalandjaikat. A Tóra szinte mindig arról számol be, mivel voltak elégedetlenek, miért reklamáltak a Világ Teremtőjénél. Pedig a kiszolgálásra nem lehet panasz, kiszabadulás, Egyiptom legyőzése, szétnyíló tenger, teljes ellátás, full service. Az ilyesmi passzívvá és nyűgössé tesz, a passzivitás unalmas és céltalan.

Ennek a hetiszakasznak az elején az Örökkévaló taktikát változtat és lényegében azt mondja, hogy most Ti jöttök. Mozduljatok meg. Gyűjtsetek adományokat a pusztai Szentélyre, az én mozgó otthonomra, hogy közöttetek lakhassak.

Innentől kezdve a pusztai Szentély építése lesz a második könyv fő témája, roppant részletes instrukciók szabályozzák a felépítését. Ugyanakkor az előbb említett, árulkodó félmondat: a Seregek Ura nem a készülő házban akar lakni, nem benne (nincs szüksége házra, továbbá, ha lenne, akkor a világ teremtője össze tudni rakni Magának egyet a zsidók nélkül is), hanem „köztetek”. A pusztai Szentély részletezésének célja jelentős részben nem maga az épület, hanem a létrehozására irányuló együttműködés: egy rossz állapotban lévő közösség megerősítése, amelynek legjobb módja a közös felelősségvállalás valamiért, ami messze túlmutat rajtunk, a másikról alkotott véleményeinken, az igényeinken, az elvárásainkon. Megtanít olyan közösségekben élni, amelyek nem mindenki mindenki iránti feltétlen szeretetére épülnek és a legszűkebb családi-baráti közösségeken kívül minden közösség ilyen, a szociális élet szinte teljes spektruma. Ilyen, szükségszerűen, minden nagyobb közösség.

A vírus miatti korlátozások a közösség és az egyedüllét iránti igényünket egyaránt fenyegetik. A magyar társadalom valódi helyett egyre inkább virtuális közösségekkel, „politikai” szurkolótáborokkal, hamis gigaidentitásokkal azonosul, minden kérdés megítélése szurkolótáborokba rendez minket – mert egyre kevésbé vannak valódi közösségeink. A virtuális identitásközösségek a teljes egyetértésre alapulnak, mást, együttműködést, odafigyelést nem is várnak el, nem is adnak. Csak azt erősítik meg, hogy jó helyen vagyunk, ahol mindenki ugyanúgy érez, ahogy mi. Nem kell a Másik fenyegető jelenlétét elviselni. 

Ez a baj a „megosztottsággal”: hogy a közösségek, amelyeket teremt, nem kínálnak semmit, csak a másik kizárását. Így lesz minden zárt, önigazoló identitásközösség hazug és működésképtelen. Nem nyitja meg a teret, amelyben Isten otthonra lelhet közöttünk, márpedig a zsidók dolga ez, ahogy láttuk: a földet az Ő otthonává tenni, lehozni közénk az Isteni Jelenlétet. 

Az a közösség, amely nem képes másokat, idegeneket, újakat integrálni, meghal. Az a közösség, amely önmagát folyton újjáépítve új és új otthont készít Istennek, ha minden jól megy, túléli és megőrzi emlékezetében tagjait. Minden építőmunka arra irányul, hogy itt hagyhasson valamit, ami túléli az építőket. Így lesznek az Örökkévaló lakhelyévé. 

Jó szombatot!