A Talmud híres története szerint a rabbik egyike, amikor behúzódott imádkozni az elpusztított Jeruzsálem romja közé, titokzatos hangokat hallott. Isten gyászolta a romok között a népét. A fájdalom, a veszteség megspórolhatatlan, fontos átélni, megtapasztalni és továbbmenni a megváltás felé.
Ma este 8 óra 21 perckor köszönt ránk Áv hó kilencedike, a zsidó év nagy közösségi gyásznapja.
Az Engesztelés Napján személyes élettörténetünkkel kell szembenéznünk, ilyenkor közösségi veszteségekkel. Ez a két jeruzsálemi Szentély lerombolásának emléknapja a hagyomány szerint és úgy tartjuk számon, erre az időre esett a francia, angol, spanyol kiűzetés, ekkor gyászoljuk a keresztes háborúk pusztításait és vannak, akik a holokausztot is.
A traumák meg nem gyászolása, elfojtása, ha meg akarjuk spórolni a gyászt, mindig megbosszulja magát végül. A zsidó hagyomány segít, hogy ne meneküljünk a traumák feldolgozásában, felszínre hozásában, átélésében és a tényleges továbblépésben, a gyászfolyamat lezárásában, azt sem engedi, hogy foglyul ejtsen minket a gyász, az önsajnálat, az önfelmentés. Egyetlen napra koncentrál minden fájdalmat, amelyet viszont három hét rákészülés gyászidőszaka vezet lassan fel, segít átélni, megtapasztalni a veszteséget a böjttel, a szimbolikus gesztusokkal és tilalmakkal és „felszabadít” a traumáink hatása alól az egy napba sűrített, intenzív gyász elmúltával.
És arra is megtanít, hogy a hit nem mankó, nem olyasmi, ami megvéd minket a fájdalomtól (mintha Isten csak azokat szeretné, óvná, akik hisznek benne), csak segít szembenézni a fájdalommal, meggyászolni, elfogadni.
A Talmud szerint Rabbi Joszé egy alkalommal, amikor úton érte az imaidó, behúzódott Jeruzsálem romjai közé imádkozni. Ott hallotta a „hang leányát”, az isteni szólítás utolsó maradékát a Földön. Gyászolta, hogy le kellett rombolnia földi házát gyermekei vétkei miatt és kiderült, hogy folyvást az Atya fájdalmáról sóhajtozik, aki kénytelen volt száműzni gyermekeit asztalától. Az, hogy büntetésképpen le kellett rombolnia a Szentélyt, Istennek is fáj, együtt gyászolja velünk, de semmit nem tehet a bűneink ellen, az ok nélküli gyűlölet ellen, amely a Második Szentélyt a hagyomány szerint elpusztította. Ha mi nem térünk meg, Ő nem térhet meg helyettünk. Minden az Ég kezében van, mondja a Talmud, kivéve az Ég félelmét.
A gyerekek pedig száműzetésükben is hűek az Atyához, azzal, hogy Áv havának kilencedik napján hozzá imádkozunk, száműzetésünk ellenére. Az angol, francia, spanyol kiűzetés ellenére. A holokauszt ellenére is hűek maradunk hozzá, mert ő Atyánk, Királyunk. Feltétel nélkül szeretjük Őt, ahogy Ő is feltétel nélkül szeret Bennünket. Ez a nap, amely az ok nélküli gyűlöletet gyászolja, a feltétel nélküli szeretet gyászünnepe. Gyászünnep, amelyből majd, amikor újra felépül a Szentély, örömünnep lesz. Talán még a mi napjainkban.
Késhet a tavasz, ha már itt a tél?
