Ma este beköszönt Jom Kipur – az engesztelés napja

2020. Szeptember 27. / 08:01


Ma este beköszönt Jom Kipur – az engesztelés napja

A „szent nap” előestéje

Jajm Kippur előtti nap: ünnep érzetét akarjuk kelteni, örömünket akarjuk kifejezni, mert a rettegés ellenére abban reménykedünk, hogy a bűneinket megbocsátják, s kedvező ítélet írattatik alá.

Micva sokat enni a Jajm Kippur előestéjén elköltött szeudán.

Azt mondták Bölcseink, hogy aki Tisri hónap kilencedikén (idén: szeptember 27. vasárnap este), Jajm Kippur előestéjén eszik-iszik, az Írás úgy tudja be, mintha két napot böjtölt volna, kilencedikén is, meg tizedikén is, mert az van írva: Kínozzátok magatokat… a hónap kilencedikén, este. Akkor tehát Tisri kilencedikén böjtölünk? Nem tizedikén van a böjt?

De igen, hanem a böjtre való előkészületek is már böjtölésnek számítanak. 

Jajm Kippurkor fehér ruhába szokás öltözni, a próféta szavait jelezve: Ha bűneitek olyanok voltak, mint a karmazsin, hófehérek lesznek, ha olyanok voltak, mint a bíbor, mint a gyapot lesznek (Jösaja – Ézsajás- 1,18).

Jajm Kippurt megelőző nap reggelén szokás az ígéreteket három tanú előtt feloldani, ha nem történt ez meg a Ros Hasónó előtti napon.

Vezeklésül szokás még a Jajm Kippurt megelőző napon, esetleg még hamarabb, kakast (férfiaknak) vagy tyúkot (nőknek; terhes nőknek kakast is meg tyúkot is) megforgatni a fejünk fölött. Jobb, ha fehér színű a kakas vagy a tyúk, a bűnök megbocsátásának jelzésére, de ha nincs fehér, bármilyen színű megfelel, nem akadálya a szertartásnak. Ha nincsen kakas vagy tyúk, jó más állat is, kivéve a galambot és a gerlét, mert azok áldozati állatok voltak a Szentélyben. Még pénzt is lehet alkalmazni erre a célra, utána pedig oda kell adni a szegényeknek. Azok is, akik szárnyasokat vesznek erre a célra, odaadják utána a levágott állatot a rászorulóknak.

A szokásnak az értelmét az ünnepi imakönyv így magyarázza: Vezeklése mint a (pusztába) küldött bűnbaké.

Mielőtt megforgatjuk a szárnyast a fejünk fölött, Az emberfiai sötétségben lakoznak, a halál árnyékában kezdetű írásverseket mondjuk, addig, hogy Találtam valakit, akik aki vezekel (helyettem).

Ezután megforgatja valaki a fejünk fölött a szárnyast vagy halat, és háromszor ezt mondjuk: Ez menjen helyettem, cserébe, vezeklésül a halálba, ez a kakas, magam pedig megyek, belépek a jó és békés életbe. Ha pénzzel történik, azt mondjuk: Az a pénz menjen jótékony célra…

Egy egész családnak elegendő vezeklésül két szárnyast venni, egy kakast a férfiaknak és fiúknak, s egy tyúkot az asszonyoknak-lányoknak. Bölcseink némelyike tiltotta ezt a szokást. A Ramban azzal indokolta a tilalmat, hogy emlékeztet az emoriak szokásaira.

A Sulchan Aruch pedig ezt írja (Életmód, 605) ezt írja: „attól a szokástól, hogy Jajm Kippur előtt kakast vágnak a férfiaknak, és Írásverseket mondanak hozzá, tartózkodni kell.” Mégis érvényes maradt a szokás, mert megváltást, megkönnyebbülést láttak benne.

Kol Nidré – Minden fogadalom

A Kol Nidré előtt kinyitják a Tóraszekrényt, és a közösség két tagját azzal tisztelik meg, hogy ők vegyenek ki két Tóratekercset, s egyikük a chazan egyik oldalára, másikuk a másik oldalára álljon.

A Tóraszekrény nyitva, az imádkozók felállnak, s háromszor ismételik: Fényáradat az igaznak, az öröm az igazszívűeknek (1): S a chazan bejelenti: A Hely (=Kados Baruch-Hu) engedélyével és a közösség engedélyével, a fenti ítélőszék és a lenti ítélőszék szerint szabad a törvényszegőkkel együtt imádkoznunk (2). Ezután felhangzik a Kol Nidré ünnepélyes, hagyományos dallama a zsinagógában.

A Kol Nidrében minden zsidó előrebocsátja és az ítélőszék tudomására hozza, hogy még ha szájával vagy akár viselkedésével is olyasmiről tenne tanúságot, ami nem egyeztető össze I-stenfélő zsidó ember szavaival vagy tetteivel, akkor is tudni kell, hogy ez csak a külsőség, a szavakat csak a száj mondja, a tetteket csak a külső társadalmi nyomás alatt követi el. Szívében és legbelsejében, igazi tudatában továbbra is ragaszkodik I-stenéhez és a Tórához. Vagyis, hogy mást mond a száj, s mást a szív rejtekében, az csak a körülmények szorítása miatt lehetséges.

A Kol-Nidré – valószínűleg még a dallama is – a spanyolországi Inkvizíció idejéből származik, az anuszim (az erőszakkal megkereszteltek) korszakából. Azok a zsidók, akik nem voltak képesek ellenállni az Inkvizíció poklának, látszólag elfogadták a kereszténységet, nem voltak képesek a halált és a kínzásokat vállalni a hitükért. Ahhoz mégis elég bátrak voltak, hogy évente egyszer, Jajm Kippurkor csatlakozzanak titkokban, a pincékben és egyéb rejtekhelyeken összegyűltekhez, s az ünnepélyes és lelket ébresztő dallamtól áthatva kinyilatkoztatták a Bét-din előtt, hogy fogadalmaik érvénytelenek, és így, bár törvényszegők, együtt imádkozhatnak a többiekkel. Mintegy azt mondván: „egész éven át nem tudjuk a 613 micvát teljesíteni, akaratunk ellenére köteleztek, hogy keresztényekként beszéljünk és viselkedjünk, minden tekintetben, de tudnotok kell – a jelenlévő Bét-din is igazolja -, hogy ezek a szavak és ezek a tettek, a mai naptól következő Jajm Kippurig, érvénytelenek és semmisek: mi zsidó vagyunk s azok is maradunk minden tekintetben.”

Ma is elmondjuk ezt a megrázó imaszöveget, és mint amikor a Bét-din feloldoz a fogadalma alól, és háromszor ismétli: fel vagy oldozva, fel vagy oldozva, ugyanúgy ismétli a chazan és a közösség háromszor a Kol Nidré szövegét – eleinte halkabban, majd egyre erősbödő hangon – fogadalmaink nem fogadalmak, magunkra vett tilalmaink nem tilalmak, esküvéseink nem esküvések.

Háromszor mondja a közösség, mint a fogadalmak feloldozásakor: legyen megbocsátva az egész népnek, Izrael gyermekeinek, a gérnek, aki közöttünk él, mert (csak) tévedésből (történt) az egész néppel (ez a bűn). (3)

A Kol Nidré után mondjuk a Sechechejanu áldást az ünnepre. Az asszonyok, ha már elmondták a gyertyagyújtáskor, nem mondják el újra a zsinagógában. A férfiak halkan mondják a chazannal együtt, de igyekeznek nála hamarabb befejezni, hogy amént felelhessenek az ő áldásmondására, mert nem felelhetünk amént a saját brachánkra. Visszateszik a Tóratekercseket a Tóraszekrénybe, és belefogunk a Maarivba.

A Neila – ima

Minden évben, egyetlen egyszer, Jajm Kippurkor, egy ötödiket kapcsolunk a szokásos napi imákhoz, a Neila-imát.

A Neila-ima ideje volt a Szentély kapui bezárásnak órája, akkor végződött be a szent napi I-stenszolgálat. Ugyanebben az órában zárulnak be az ég kapui is, mi pedig ott állunk, és maradék erőnkkel kopogtatunk a kegyelem ajtaján, hogy ne csukódjanak még be: Nyiss nekünk kaput a kapuzárás óráján, mert lemenőben a nap. Szorongás és remény fonódik össze a Neilában, az adja egyedülálló szépségét. Az Asrével Boldogok házadnak lakói és az El fog jönni Cionba a Megváltó kezdetűvel nyitjuk a Neila-imát, mint a szombati Minchát. Az amidában egyetlen szó változtatás van: mindenütt, ahol a Megtérés tíz napjától kezdve a beírás szó szerepel, helyette most az mondjuk, hogy lepecsételés.

A suttogva mondott Amidában nem szerepel az egész Viduj, hanem csak az első része, vétkeztünk, elpártoltunk, s nem szerepel negyvennégy kezdődő sora sem. Helyette két másik imát találunk: Kinyújtod kezedet a vétkezők felé, jobbod kész a megtérők fogadására a másik pedig: Az embert a kezdetektől fogva különválasztottad, s érdemesnek ítélted, hogy Előtted megálljon.

A Tóra-szekrény ilyenkor kinyitva, s a megilletődés egyre fokozódik (a szefard – keleti országokból származó – zsidók körében talán még inkább, mert ők már negyven napja mondják a Szölichot imáit). Most érkeztünk a csúcspontra: eljött az az utolsó óra, amikor a Vádlónak (szatan, „sátán”) még mindig meg van tiltva, hogy vádaskodjék az ember ellen. 365 napja van az évnek, a szatan szó gimátriája (a héber betűk szerinti számértéke) pedig 364; az év minden napján ő a vádolónk, csak egyetlenegy napon tilos neki vádaskodni, a most véget érő Jajm Kippurkor. Ezért van az, hogy a Sac ismétlésében még a Szölichot imáiból való betoldások is vannak. Itt is szerepel a Kegyelem tizenhárom módozata, a chazan ismétlésének végén pedig Atyánk, Királyunk-ot mondunk, még akkor is, ha szombatra esik Jajm Kippur.

A befejezés előtt a chazan a közösséggel együtt fennen hirdeti: Halljad, Izrael, az Úr a mi I-stenünk, Ő az egyetlen Úr! Háromszor egymás után erre azt felelik: Áldott Királysága dicsőségének neve mindörökre! – azért, hogy hangsúlyozzák, I-sten királysága miden időben szilárdan áll: a jelenben, a múltban és a jövőben. A megindultság hevében tör ki a kiáltás: az Úr az I-sten! Ez a kiáltás először a Karmel hegyén hangzott fel, amikor Élijáhu próféta legyőzte a Baal prófétáit. Tűz ereszkedett le az égből, hogy elfogadja Élijáhu áldozatát, s a nép a látványra fennhangon hirdette: az Úr az I-sten!

Hétszer ismételjük ezt el, mert a Kados Baruch-Hu jelenléte, a Sechina, közvetlen közelségben lebeg felettünk Jajm Kippurkor, s most, hogy a nap leszáll, hét firmamentumon keresztül kísérjük vissza a Sechinát lakozó helyére, ennyi választja el tőlünk rendesen.

Úgy rendezzük, hogy ezeket a paszukok akkor hangozzanak el, amikor már feljönnek a csillagok. Megfújják a sófárt, és ezt mondjuk: Jövő ilyenkor az újjáépült Jeruzsálemben!

Ez a sófárhang többek között a Jovel-év sófárjára is emlékeztet bennünket. A hetedig hónapban, a hónap tizedik napján, Jajm Kippurkor, fújjátok meg a sófárt mindenütt országotokban. És szenteljétek meg az ötvenedik évet… Ennek a sófárhangnak a rendeltetése eredetileg az, hogy a rabszolgákat visszatérítse családjukhoz, a földeket pedig gazdájukhoz, a Jovel-év parancsa értelmében. Ma is követjük őseinknek ezt a szokását, abban a reményben, hogy Izrael szétszórtjai újra össze fognak gyülekezni, visszatérnek családjuk körébe Erec Jiszrael földjén.

A Neila-ima végeztével következik a Maariv, azonos a szombat kimenetelekor szokásos Maarivval, a szakasz betoldásával az Amidában, végül a Hold megszentelése.

Mielőtt asztalhoz ülünk, hogy véget vessünk a böjtnek, egy pohár borral elválasztjuk a szent napot a következő hétköznaptól, áldást mondunk (aki a tűz világát teremti) az ünnepen szünetelt gyertyafényre. A Havdala után ne végezzünk hétköznapi munkát, hanem siessünk a szukának, a sátornak az első rúdjait felállítani a közelgő ünnepre, a Szukotra. Ezzel valósítjuk meg azt az elvet, hogy a micva jutalma micva, s cselekszünk az írásvers szellemében: Ha diadalról diadalra jártok, az I-stenek I-stene lesz láthatóvá Cionban (84. zsoltár).

Részlet Israel Méir Lau, Izrael Állam volt askenázi főrabbijának, A zsidó élet törvényei című könyve nyomán.

Jegyzetek

1 (Igazszívű (szó szerint: egyenes szívű) az, akit nem rendít meg semmi I-stenbe vetett hitében, bármi történjék, elismeri, hogy az jó, még ha nem értjük is az értelmét. Ezért nem ingathatja meg semmi a kedélyüket, osztályrészük az öröm. Az igazak nem érnek el erre a magas fokra, az ő szívüket alkalmanként elkeserítheti a világ, ezért az ő osztályrészük nem az öröm, hanem a fény.)

2 (Ezzel a formális kijelentéssel a közösségi jelzi, hogy még azokat is jó szívvel fogadja az imádkozó között, akik egész éven át áthágják a zsidóság törvényeit, hogy ezen a napon minden együtt legyen, az imában is és megbánásban is. Az alábbiakban a kijelentésnek más értelmét is látjuk.)

3 (Ez arra az esetre vonatkozik, hogy ha a Szanhedrin tévesen ítél, és miatta az egész nép bűnbe esik.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Megnéztük az izraeli államfői rezidenciát belülről
Zsidó világ
Böjtnap Eszter királyné emlékére
2024. Március 21. / 08:22

Böjtnap Eszter királyné emlékére