Elképesztő, de igaz lehet: megtalálták Dávid király búvóhelyét

2019. Július 10. / 21:28


Elképesztő, de igaz lehet: megtalálták Dávid király búvóhelyét

Úgy tűnik, újabb bizonyítékunk van arra, hogy Dávid tényleg élt, hiteles történelmi szereplő volt.


Pár napja jelentette be egy évek óta a helyszínen dolgozó régészcsapat, hogy számos különböző bizonyítékuk van rá, hogy a hely, ahol ásnak, az a filiszteus település volt egykor, amelynek uralkodója búvóhelyet és feladatot adott a Saul király elől bujkáló Dávidnak a Királyok Könyve, a Biblia híres története szerint: Ciklág városa.

A Héber Egyetem és az izraeli régészeti hatóság közös közleménye szerint egy időszámításunk előtt több mint ezer évvel már fennálló filiszteus települést azonosítottak, mellette egy kisebb, rurális települést, hogy ez a hely az a hely lehetett, amely Dávidot elbújtatta, azt szénizotópos kormeghatározó vizsgálat is megerősítette.

Dávid 14 hónapot töltött itt el Ákis, Gát királyának oltalma alatt 600 emberével, akikkel rendszeres portyákat szervezett a környékre. Furcsa momentuma ez a Bibliának, Dávid ebben az időszakban a később általa legyőzött filiszteusok vazallusa.

A pusztítás nyomai is látszanak és a Biblia ír is az amálekiták támadásáról, látni továbbá az átmenetet a filiszteus település építményei és az izraeli harcosok tábora között. Sok települést próbáltak már Ciklággal azonosítani, de eddig soha nem stimmelt egyszerre mindez, most, úgy tűnik, igen.

A használati tárgyak, amelyeket találtak, a korabeli filiszteus kultúra jellegzetes nyomait viselik magukon. Épp a múlt héten derült ki, hogy a filiszteusok Dél-Európából érkeztek a Kánaán földjére, ezek a napok az ő napjaik, egyre többet tudunk meg a zsidók régi ellenségeiről, akik ebben a kivételes esetben egy zsidó trónkövetelő, Izrael későbbi legnagyobb királyának alkalmi szövetségesei voltak.

A Biblia él.

A The Times of Israel írása alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi a mindennapok költészetéről
Élet + forma
A kortárs magyar zsidóság büszkesége: Gábor György 70