Tamás Artúr Benjamin: Rabbi

2020. Február 28. / 10:42


Tamás Artúr Benjamin: Rabbi

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) 2019-ben iskolások és óvodások számára meghirdetett pályázatának díjazott pályaművei XI. befejező rész.

Az alábbiakban Tamás Artúr Benjamin első helyezést elért, „TGM” jeligéjű, Rabbi című rajza, amely az óvodás korcsoport, „Az én zsinagógám”, „Az én rabbim” című kategóriába érkezett versenymunka.

tamasartur-rabbi-cikkbe.jpg

A Mazsihisz a 2018/2019-es tanévben pályázatot hirdetett óvodások és iskolások számára azzal a céllal, hogy a gyerekeknek lehetőséget adjon a zsidó értékekből fakadó gondolkodásra, alkotásra, és a jövő nemzedékeit segítse bevonni a zsidó közösségi életbe, a zsidóság megélésébe.

A pályázaton különböző kategóriákban lehetett indulni korosztályok szerint. A felhívásra számos szép és értékes rajz, képregény és mese érkezett, minden díj gazdára talált, sőt, a képregény kategóriában különdíjat, és a mese kategóriában két harmadik helyezést is kiosztott a háromtagú zsűri.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Mi kell ahhoz, hogy Isten Izrael fiai között lakozzon?
Megemlékezések
Tíz éve ezen a napon halt meg Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni
Mazsihisz hírek
A francia nagykövet a Mazsihisz elnökénél