1939-ben, az első két
zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési
lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a
Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550
színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és
szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy
művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
A Nemzeti
Ujság 1936 júniusában tudósított az Operaház balettkarának vizsgájáról.
Ebben – a következő évtized történéseinek ismeretében – egy eléggé meghökkentő
mondat volt olvasható: „Hidas Hédy haláltánca a legkényesebb igényeket is
kielégíti…”
Az így bemutatott ifjú táncos 1915-ben született.
A zsidó nagypolgári családból származó, betegeskedő kislányt 1922-ben
íratták be a Magyar Királyi Operaházban működő
balettiskolába, ahol Pótz Malvin, Brada Ede
és Jan Ciepliński növendéke
volt. A tánc mellet statisztált is.
„Nem nagyon volt életem a táncon kívül. 15-16
éves koromtól kaptam felkéréseket, hogy bizonyos társasági eseményeken
táncoljak. Például a Terézvárosi Kereskedők és Iparosok Központi
Asztaltársaságának estélyén, az Ifjúsági Sport Club bálján, jótékonysági
gálákon.”
A bevezetőben említett vizsgát követően, az
1937–38-as évadban lett címzetes magántáncos. Szerepelt többek között a Sába
királynője, a Faust, az Aida, a Magyar Ábránd táncszerepeiben. Nyaranta
szerepelt a Budai Színkörben. Fellépett műsoros esteken, rendezvényeken. A
bíztatóan alakuló táncos-karrier a zsidótörvények következtében az 1939/1940-es
évadban abbamaradt.
„Megfordult velem a világ, mintha az életem
értelme veszett volna el. Az alábbi levelet kaptam:
M. Kir. Operaház 1325.
szám. / 1939. Hidas /Bruckner/ Hedvig úrnőnek, Budapest
Az 1939. IV. tc. rendelkezései, amelyek
illetékes értelmezés szerint az Operaház tagjainak alkalmaztatására is
vonatkoznak, szerződésének meghosszabbítását kizárják. Ennélfogva
sajnálkozással közlöm, hogy a f. évi június hó 30-án lejáró szerződését nincs
módomban megújítani.
Amidőn a M. Kir. Operaház kötelékében kifejtett eddigi
működéséért köszönetet mondok, vagyok megkülönböztetett tisztelettel:
Márkus
László
a M. Kir. Operaház igazgatója
Budapest, 1939. június 28.”
1942-ben kapcsolódott az OMIKE Művészakciójához. Koreografált és
táncolt. Legsikeresebb előadása a Schumann Karneváljára készült táncköltemény koreográfiájának
elkészítése és betanítása volt.
A Művészakció kényszerű bezárását követő,
1944-es megpróbáltatásokról mondta:
„Egy ideig a budai házunk házmesteréék
bújtattak, a férjem meg Pesten dolgozott irodista munkaszolgálatosként.
Borzalmas volt, amikor a nagy hóban egy kicsi gyerekkel az ember próbálja
túlélni a telet és a helyzetet. Félig lakott, vagy hozzánk hasonló
menekültekkel teli házakban húztuk meg magunkat a Budai-hegyekben. Folyton
rettegtem, hogy mikor és hová fogok menni, mert amikor kiderült a származásom,
mindig tovább kellett mennünk, mert senki sem mert hosszabb időre befogadni.
Szörnyű időszak volt. Lőttek utánunk német katonák és nehezen szabadultam meg
az oroszoktól....”
A második világháború után nem akart
visszatérni a színpadra. Megszületett második gyermeke is. 1948–1949-ben
elvégezte a Tánc és Mozdulat-tanítóképző Országos Tanfolyamát. 1950
szeptemberében lett a frissen megalakult Állami Balett Intézet tanára. Lőrinc György Operaházba való távozása után,
1962-ben az intézet megbízott, 1963. április 1-jével pedig kinevezett
igazgatója lett egészen 1972-es, saját kérésére történt felmentéséig. Ezzel
párhuzamosan 1960 és 1973 között vezette a Fővárosi Operettszínház tánckarát és
koreografálta az előadásait. A tanítást harminc éven át, 1980-as nyugdíjazásáig
folytatta és számos kiemelkedő balettművészt
nevelt a hazai és nemzetközi táncéletnek.
2011-ben hunyt el.
Az idézet szövegek és a portréfotók Gara Márk:
Mindenem a tánc volt című interjújából (Parallel, 2011. 19.) származnak. A későbbi portrét a kultúra.hu weboldal
közölte.