Salusinszky Andrással, a BZSH Külkereskedelmi Technikum igazgatójával beszélgettünk

2024. December 02. / 19:36


Salusinszky Andrással, a BZSH Külkereskedelmi Technikum igazgatójával beszélgettünk

A Hitközség támogatása nélkülözhetetlen számunkra, hiszen az iskola KOTK és Studio Italia által képviselt szellemisége a közös munka révén nyerte el mai formáját. Ez a történelmi egyházzal való együttműködés stabil alapot biztosít számunkra, miközben az elért eredményeinkre joggal lehetünk büszkék a teljes zsidó közösséggel együtt – Salusinszky Andrással, a BZSH Külkereskedelmi Technikum igazgatójával beszélgettünk.

A polgári esztendő vége felé közeledve miként értékeli a 2024-es évet a Budapesti Zsidó Hitközség fenntartásában működő BZSH Külkereskedelmi Technikumban?

2024 izgalmas és eredményes év volt számunkra. Az egyik legnagyobb előrelépés a nyelvi előkészítő évfolyam bevezetése volt, amely két osztályban összesen 46 tanulót fogadott. Ez a kezdeményezés a KOTK és a Studio Italia közös gyermekeként megszületett Technikum innovációs képességét bizonyítja, hiszen tanulóink így nemcsak szakmailag, hanem nyelvileg is erős alapokat szereznek. Büszke vagyok arra, hogy ezek a diákok jövőre a Kereskedő és webáruházi technikus vagy a Logisztikai technikus képzéseken folytatják tanulmányaikat, miközben az érettségi vizsgára és két nyelvvizsgára is felkészülnek.

Mit gondol, miért fontos a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a BZSH támogatása az iskola működése szempontjából?

A Hitközség támogatása nélkülözhetetlen számunkra, hiszen az iskola KOTK és Studio Italia által képviselt szellemisége a közös munka révén nyerte el mai formáját. Ez a történelmi egyházzal való együttműködés stabil alapot biztosít számunkra, miközben az elért eredményeinkre joggal lehetünk büszkék a teljes zsidó közösséggel együtt. Fontos számunkra, hogy ezt a támogatást a jövőben is tovább erősítsük. Örömteli hír, hogy diákjaink között egyre több olyan fiatal található, akiknek nagyszülei történelmi okok miatt eltávolodtak a zsidóságtól, de unokáik most újra kapcsolódnának a közösségünkhöz. A Technikum teret és lehetőséget ad arra, hogy mélyebben megismerkedjen a hagyományokkal, a judaisztikával és a héber nyelvvel. Ez a folyamat hozzájárul ahhoz, hogy diákjaink közösségünk értékeit megéljék, és megőrizzék a hagyományokat.

Mik a tervei a 2025-ös tanévre?

A következő tanévre számos tervünk van. Két nyelvi előkészítő osztályt, valamint egy-egy kereskedő és logisztikus osztály indulását tervezzük. A nyílt napjainkra közel 200 általános iskolás diák és szülő regisztrált, ezért új időpontokat és nagyobb helyszíneket szervezünk, például a Bálint Ház Színháztermében tartjuk majd a tájékoztatókat. Emellett dolgozunk egy ágazati képzőközpont létrehozásán és vállalati partnereinkkel való szorosabb együttműködésen. Az egyetemekkel – különösen a Budapesti Gazdasági Egyetemmel – kiépített kapcsolataink is segítik diákjainkat abban, hogy technikumi tudásukat beszámítsák a felsőoktatási képzésbe.

Hogyan látja a szakképzési rendszer átalakulásának hatásait az iskolára?

A szakképzési rendszer átalakulása néhány területen nehézségeket hozott, például az érettségi utáni nappalis tanulók létszámának átmeneti csökkenését, de erre számítottunk. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a nappalis létszám 2025-re helyreáll. Az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek csökkenése mellett az iskolánk továbbra is biztos pont marad, hiszen két szakma megszerzése továbbra is ingyenes.

Mit tart a legnagyobb eredménynek a 2024-es évben?

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a tanulóink matematika és szövegértési képességek terén az országos technikumi átlagnál 13%-kal jobban teljesítettek. Az ágazati alapvizsgákon 100%-os sikerességet értünk el, és a versenyeken, például a Szakma Sztáron vagy a MoneySim ViaDalon is kiválóan szerepeltünk. Ezek az eredmények a közösségünk, tanulóink és kollégáink elkötelezettségének köszönhetők.

Mit üzenne a technikum közösségének?

Hálás vagyok mindenkinek, aki a közösség része. A sikereinket az elszántság, a kitartás és a megújulás képessége hozza el. Ez a titkunk. Jó érzés látni, hogy tanárhiányunk nincs, és minden kollégánk fontos része ennek a csapatnak. Hiszek abban, hogy a közös munkánkkal tovább építjük a technikum sikerét. Aki szeretne új kihívásokkal szembenézni, kérem, jelezze – minden segítőkézre szükség van!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Teherán azonnali elhagyására szólított fel Donald Trump
Kultúra
Irodalmi tort ültünk a barbárság felett