Utak a Rezső térről – Szenes Iván születésnapjára

2020. Április 24. / 13:21


Utak a Rezső térről – Szenes Iván születésnapjára

Szenes Iván erről az egészről is írt volna már legalább egy, de lehet, hogy két dalszöveget. A járványról, a karanténról. Átalakuló időnkről és zárt tereinkről. A félelmeinkről és a vágyainkról. Megkockáztatom talán a covid–kóved rím is felbukkanna, szóba kerülnének az üres pesti utcák, a szerelmesek nélküli padok, a refrén – amit már együtt énekelnénk vele – viszont a most még távolinak tűnő derűs jövőt hangsúlyozná. Akár ezzel az általam most kiötlött sorpárral: „idén ősszel lesz a tavasz / most azzal haladsz, ha maradsz.

” Ez a Szenes-dal is ablak lenne. Az ablak a Rezső térről nyílik, hisz ott van a kályha, a Szenes-világ centruma.

Ideszületett 1924 április 25-én. „1924-be, csillagfényes éjbe / A főváros szívébe / Megérkeztem én. // S mert elhozott a gólya, / Rám került a pólya / S az élet minden jója / Villogott felém.” Egy darabig legalábbis. Tizenegy évesen veszíti el édesapját. Szenes Andor jogot végzett, utána újságíró és szövegíró lett, többek között a Maga rég nem lesz a világon és a Kombiné, csipkés kombiné című örökbecsű írója, e mellett nóták és librettók alkotója és neki köszönhetjük – nomen est omen – A szenesember című jelenetet, a Játék a kastélyban abszurd variánsát. A színésznő otthon próbálja elaléltan a nagymonológját, közben betoppan a szenesember, aki azt hiszi hozzá beszél szerelmes szenvedéllyel a tragika. Később Szenes Iván felesége, Kornay Mariann vitte sikerre a szkeccset Latabár Kálmánnal.

A 36 évesen fájdalmasan fiatalon elhunyt Szenes Andor Kozma utcai sírján saját strófája emlékeztet: „Tudom, hogy elmegyek / itt nem használ a kérés / az úton nincs megállás / és nincsen visszatérés.” Folytatás és továbbélés lett. Apjához hasonlóan Szenes Iván is jogot végzett, majd köztisztviselői és újságírói esztendők után (a Világosságnál rövid ideig kollégája volt Kertész Imre) a szórakoztatóiparban kötött ki. 1949-től a Fővárosi Népszórakoztatási Intézet, 1951-56 között a Vidám Színpad alapító dramaturgja, 1956-61 között az Országos Cirkusz Vállalat varieté osztályának és szabadtéri színpadainak művészeti vezetője volt. 1961-79 között a győri Kisfaludy Színház és a József Attila Színház, 1979-94 között a Vidám Színpad dramaturgjaként, kabarék szerkesztőjeként, rendezőjeként dolgozott. Eddig a lexikon szócikk.

A napjainkban írt karantén-sláger elhallatszana a Tisztviselőteleptől nemcsak Battonyáig és Nemesmedvesig, hanem Kézdivásárhelyig és Clevelandig. Talán nem csak a szöveget írná ő, hanem – mivel a karanténban nem látogathatják muzsikusok se, márpedig az ő alkotói módszerének fontos része volt a közös szerzés – a dal zenéjét is, és odaülve a szintetizátorhoz, el is játszaná nekünk. Szenes Iván mindenben meglátta a lehetőséget és a sanzonlírát. Egyik utolsó dalában a világhálós ismerkedésre bátorít minket (Klikkelj rám ). Minden újat, minden érdekeset beépített. A nyelv zeneiségének a zsenije volt. Egyik legbájosabb, már-már dadaista dalszövegében (Barbara ) az angol és magyar szavakat hívja randevúra, majd jön a varázsos refrén: „To go, azt jelenti: menni. / To take, azt jelenti: venni. / To love, azt jelenti: szeretni. / De Barbara, az minden nyelven Barbara. // A pénz, azt jelenti: money. / A különösre azt mondják, hogy funny. / Hogy nekem nincsen moneym, az nem is olyan funny, / De különös, hogy Barbara, az minden nyelven Barbara.”

Szenes Iván utánozhatatlan tehetség volt, nem is érdemes utánozni.

Utánozhatatlan tehetségét csakis neki volt szabad utánoznia, írhatjuk Hegelen és Királyhegyin edzett kávéházi dialektikusként. Se utánozni nem lehet, se parodizálni. Ellene megy a karikírozásnak. 

Miért? 

A rá jellemző természetes öniróniával ő maga építi bele műveibe az ellenanyagot: a csorduló melódiát, a harsány színességet. Röviden: a szenességet. Skiccek az örökkévalóságnak. A látszólag esetleges, az elsőre banális szavatolja, hogy sorai évtizedek múlva is hatnak. Egy-egy strófája bekúszik az ember fülébe és akár hetekig-hónapokig ott marad. „Hullócsillag fut az égen, / Minden elmegy, ami jön.” Szenes Iván nem verset írt és nem is dalszöveget, hanem slágert. Ezekben legközelebbi alkotótársa, valóságos pótapja az a Fényes Szabolcs volt, aki korábban még Szenes Andorral is dolgozott – ugyanott, a Rezső téren.

Megszámlálhatatlan slágert írt Szenes. És ha már a számok: „Kétszer kettő néha öt” – okította Zenthe Ferenc Vámosi János bársonyos énekhangján a konok számtantanárt alakító Ferrari Violettát a magasabb rendű algebra összefüggéseire az azonos című filmben. „Kétszer kettő néha öt / Nem csalás, nem ámítás, / De valóban sokszor hibás a számítás / Kétszer kettő néha öt / Minden tételt félrelök / Egy sokat ígérő szerelmes pillantás.” Ebben a strófában ott ragyog Szenes talentuma. Nézzük ezt a bolondos rímképletet: a-b-b-a-a-b. Mintha maguk a rímek is repülnének a film hőseihez hasonlóan, a szállóigévé lett tételmondat szinte visszhangzik. Ez a matematikai levezetés pedig felidézi az egyik legszebb magyar vers zárlatát: „s mint egy hűvös hullám: / a 2 x 2 józansága hull rám.” Írta Radnóti Miklós egyik utolsó költeményében hitvesének, Gyarmati Fanninak. Míg Szenesnél ez a szorzási művelet a játék és a véletlen lehetősége, addig Radnótinak az ész, a kiszámíthatóság biztonsága.

Radnóti és Szenes, mindketten a hazaszeretet nagy költői.

Szenes is megírta a maga Nem tudhatom… – ját. Régi barátjának, Kabos Lászlónak írt dalában (Nekem idehaza többet ér ) a lírai alany ugyan színészként magyarázza, miért maradt itthon, de a szerepvers alighanem Szenes vallomása is. „A vén Atlanti óceánt többször repültem át, / Vittem magammal paprikát, hazám néhány dalát, / Még fel-fel léptem több helyen, sok jó történt énvelem, / Nem hálátlanság azt hiszem, ha mégis hirdetem: // Nekem idehaza többet ér, ha összecsattan két tenyér, / Mint kint a vastaps, / Nekem idehaza kedvesebb, ha mondanak egy kedveset, / Mint kint a vastaps, / Nekem idehaza / boldogabb még az is, ami gondot ad, / Mint kint a vastaps, / Hogy ez miért van így nem nagy titok: / Mert itthon otthon vagyok!” Ismerős ez az attitűd, 1945 és 1956 után különösen. „Kalandvágyból itthon maradni.” Vagy ahogy az 1957-es Éjfélkor című filmben sommázza Rozsos István: „Egy pesti vagány csak Pesten vagány.” A Vasas zseniális csatára, Farkas János állítólag azért jött vissza Dél-Amerikából, ahol már szerződtetni akarták, mert Brazíliában nem volt pincepörkölt. Mindez azért érdekes, mert ezek az egymást erősítő szövegek is teremtették meg az 1945 és 1990 közötti világ otthonosság-érzetét, mindennapi biztonságát, az átjárhatóság kulturális szövetét.

A veretes, tankönyveinkben, mint múzeumi tárlókban megőrzött klasszikus versek és a slágerek közötti nagy különbség, hogy előbbieket sokszor akkor se tudjuk megtanulni, ha órákon át magoljuk őket, csak a címüket tudjuk, feleléskor jobb híján azt szajkózzuk, utóbbiaknak meg pont a címét nem tudjuk, a szövegét viszont igen. Ilyenkor pedig körülírjuk: az a dal, amit a Zalatnay Cini énekel abban a filmben… Igen: „élnie kell / ennek a szerelemnek égnie kell”. A szám címe: Félteni kell

Kell-e félteni Szenes Iván életművét?

Aligha. Legnagyobb számai itt morajlanak körülöttünk, már a rádióknak se kell játszaniuk őket, itt vannak az éterben. Nem csak a húszéveseké a világ, Kicsit szomorkás a hangulatom, Add már uram az esőt, Kislány a zongoránál, Találkozás egy régi szerelemmel, Úgy szeretném meghálálni, Kicsi gyere velem rózsát szedni, a Mindenkinek van egy álma, Vuk, Próbálj meg lazítani . Félteni nem kell, de figyelni rá nem árt. A fentebb írt kulturális otthonosság mára nosztalgia, vagy mai szóval: retró. Az átjárhatóság akadozik. Az elmúlt években a Szenes-dalok legjobb előadói közül pedig elvesztettük Aradszky Lászlót és Koós Jánost is. Minden olyan koncert a Rezső térről (azaz a Szenes Iván térről), ahol már felvételről lehet csak bejátszani az elhunyt zenészeket, jelzi az idő múlását. Elevenségünk illúzióját.

Édesapjával és unokatestvérével, a mártírhalált halt Szenes Hannával ellentétben Szenes Ivánnak hosszú élet adatott meg, 2010 szeptember 13-án halt meg, nyolcvanhat évesen. A magyar történelem több korszakát is végig élte és írta, a harmincas évektől és a világháborútól kezdve, az ötvenes éveken és a kádárizmus évtizedein át egészen a rendszerváltásig és az azt követő két évtizedig. Akárcsak apja, ő is megírta a maga sírfeliratát. 

A Kozma utcában található sírkőre kettőt véstek fel. Egyik tömör, akár egy ógörög epigramma: „Éltem, voltam, daloltam”. A másik pedig mintha Szenes Andor utolsó soraira rímelne: „Az út ezúttal véget ért, mégsem leszel elhagyott, csak gondolj rám, és ott vagyok.”

Szegő János  

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek