Százhat évesen meghalt a legidősebb osztrák holokauszttúlélő

2019. Szeptember 21. / 19:38


Százhat évesen meghalt a legidősebb osztrák holokauszttúlélő

Százhat évesen elhunyt a holokauszt legidősebb osztrák túlélője, a salzburgi Marko Feingold – jelentette be tegnap a helyi zsidó közösség. A hat év alatt négy haláltábort megjárt férfi tüdőgyulladásban halt meg csütörtökön. Amikor deportálták Auschwitzba, azt mondták neki, hogy legfeljebb három hónapja van hátra. Megjárta Dachaut és Buchenwaldot is.


A besztercebányai születésű Marko Feingold az osztrák főváros Leopoldstadt nevű negyedében nőtt fel. Az anschluss után a nácizmus elől Csehországba menekült, de a Gestapo 1939-ben Prágában letartóztatta, és ezzel megkezdődött hat éven át tartó kálváriája, amelynek során megjárta az auschwitzi, a neuengammei, a dachaui és buchenwaldi koncentrációs tábort.

Mint később elmesélte, amikor deportálták Auschwitzba, azt mondták neki, hogy legfeljebb három hónapja van hátra. Két és fél hónap múltán valóban ereje végére ért, életben maradását csak annak köszönheti, hogy sikerült csatlakoznia foglyok egy csoportjához, amelyet átszállítottak egy másik ausztriai lágerba, Neuengamméba. Megjárta Dachaut és Buchenwaldot is, ez utóbbiban megmenekülését kőműves szakmájának tulajdonítja.

marko2.jpg

A háború után Salzburgban telepedett le, ahol sikeres divatáruüzletet nyitott és a helyi zsidó közösség vezetője lett. Fáradhatatlan aktivistaként élete végéig előadásokat tartott fiataloknak az általa átéltekről. Tavaly azt mondta az AFP-nek, hogy összesen félmillió ember előtt beszélhetett. Többször is hangoztatta, hogy számára „a legrosszabb demokrácia is jobb a legjobb diktatúránál”.

Amikor a háború végén Ausztria lezárta határait a Palesztinába tartó zsidók előtt, Feingold 100 ezer túlélőnek segített átjutni az osztrák-olasz határon – idézi fel a halálhír kapcsán az ANSA olasz hírügynökség. Előbb a Brenner-hágón kísérte át az embereket azzal, hogy internált olaszoknak adta ki őket, amikor pedig ez a kiskapu is bezárult, a Tauern-hegységben, egy saját maga kitaposta ösvényen csempészte át az embereket Olaszországba, ahol a kivándorlók hajóra szállhattak Palesztina felé. Az Alpine Peace Crossing évente békemenettel emlékezik meg erről a szöktetési akcióról.

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Mit kínál a Gólem Színház áprilisra?
2024. Április 02. / 10:03

Mit kínál a Gólem Színház áprilisra?

Élet + forma
150 éves a Salgótarjáni utcai zsidó temető (videó)