Ma öt éve hunyt el Borbély Szilárd, a Haszid Szek­venciák szerzője

Életének 51. évében, 2014. február 19-re virradó éjjel hunyt el Borbély Szilárd költő, író, irodalomtörténész, aki eltéphetetlen szálakkal kötődött a zsidósághoz, a zsidó irodalmi hagyományhoz és a haszid kultúrához.

Borbély Szilárd a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton született 1963. november elsején, és mintegy tíz éves koráig Túrricsén nevelkedett egy olyan különös sorsú családban, amelynek életét alapjaiban meghatározta mind az apai, mind az anyai ág „idegensége”, a közösségtől való különállása. Az édesapját az a gyanú lengte körbe, hogy egy helyi zsidó férfi „balkézről” született gyermeke, így sem a családja, sem a faluközösség nem fogadta be igazán. Az édesanyja azért nem érezte magát otthon ebben a közegben, mert nem tekintette magát paraszti származásúnak. Ebből a fura egymásra találásból született meg Borbély Szilárd, aki élete végéig magával hordozta az „idegenség”, a „különállás”, a „kitaszítottság” fojtó jegyeit. Egész életét meghatározta, hogy a faluban gyermekkorában azzal a gúnynévvel csúfolták a többiek, hogy „Majom”, s számos alkalommal lezsidózták. 

Személyes sorsát meghatározta egy szörnyű családi tragédia: 2000 karácsonyának szentestéjén édesanyja és édesapja rablógyilkosság áldozata lett. Édesanyja a sérülésekbe belehalt, míg édesapja több mint hat évig élt emberi roncsként. Erről a rettenetes bűntényről szól Borbély Szilárd Halotti Pompa című verses kötete, amelynek első kiadása 2004-ben, a bővített, második kiadása 2006-ban jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában. 

Az első kiadás két – a költő által szekvenciának – nevezett részből áll: a Nagyheti Szekvenciákból, amely Krisztus szenvedéstörténetét írja le, valamint az Ámor & Psziché-Szekvenciákból, amely az emberi test halálát dolgozza föl. A 2006-ban megjelent második kiadás már egy harmadik részt is tartalmaz, ez a Haszid Szek­venciák címet kapta. Borbély Szilárd görög katolikus vallású volt, de a munkásságára óriási hatást gyakorolt a judaizmus, a zsidó vallási irodalom és hagyomány. Élénken foglalkoztatta a haszidizmus is, amely oly fontos szerepet játszott a költő szülőföldjén, Szabolcs-Szatmár-Beregben. 

A haszidizmus Borbély Szilárd műveire tett hatásáról így ír Száz Pál irodalomtörténész A Szó Halála című tanulmányában: „A haszidizmus mint hagyomány maga is hete­rogén és bricoleur. Ha szövegszinten vizsgáljuk e hagyományt, egyrészt a XVII–XVIII. századi au­tentikus (tehát haszidok által írt), vagy nevezzük így: primáris haszid irodalomra kell gondolnunk (népkönyvek, homiletikus művek stb.), mely a zsi­dóság évszázados hagyományából merít, másrészt a szekundáris haszid irodalomra. Utóbbihoz sorol­hatjuk a lefordított haszid legendagyűjteményeket, Martin Buber Haszid történetek és Jiří Langer Kilenc kapu című, klasszikusnak számító, magyarul is ol­vasható gyűjteményét, melyeket Borbély bizonyo­san felhasznált. Szintén ide tartoznak azok a vagy eszme- és/vagy vallástörténeti, esetleg folklorisztikai elemző művek (például Gershom Scholem, Martin Buber, Weiss József vagy Moshe Idel szintén klasszikusnak számító munkái), melyek már a haszid­izmus értelmezését adják, s ne feledkezzünk meg a haszidizmus szépirodalomra tett hatásáról sem. A haszid vagy a haszidokról szóló szövegekben, a primáris és szekundáris haszid irodalomban tehát csupa olyan motívummal, elemmel találkozunk, melyek mélyebbre vezetnek a judaizmus hagyomá­nyába. A Borbély által használt elemek esetében te­hát azok származása nem mindig eredeztethető egy konkrét haszid előszövegből, de általában a haszid­izmuson túljutva a kabbalisztikus vagy rabbinikus irodalmon át követhető az értelmezés fonala. Ezek mellett azonban több olyan zsidó motívummal is találkozunk, amelyek (azok zsidó eredete és az Ószö­vetség mint közös szöveg, hely, loci comunii miatt) explicit vagy implicit módon, közvetlenül vagy analógiaként adott keresztény olvasattal (is) számolnak, nem is beszélve azokról az esetekről, amikor ugyan­azon elemek keresztény és zsidó értelmezése nem választható el egymástól zsidó és keresztény motívumra, s jobb híján zsidókereszténynek nevezhetjük őket” (Irodalmi Jelen Online, 2015. február 12.).

Borbély Szilárd öt évvel ezelőtt döntött úgy, hogy véget vet az életének. Halála megrázta a magyar irodalmi életet, hiszen az élete utolsó tíz évében a művei sohasem látott fénnyel ragyogtak föl: ez a sokat szenvedett, sorsos ember a könyveibe sűrítette mindazt, amit az életről, a hitről, vallásról és hagyományról megtanult. Életének ötvenegyedik évében ment el, ma még csak ötvanhat éves volna.

Nem adatott neki könnyű sors, de az irodalmi utóélete méltó a formátumához: a Nincstelenek című, 2013-ban megjelent, önéletrajzi regényét több mint két tucat nyelvre fordították le szerte a világon. Legyünk erre büszkék, és emlékezzünk rá: olvasással.