Müller Péter Sziámi: „Felpuhítottam a mezsgyéket"

Első kötet most – ez a címe Müller Péter Sziámi költő, előadóművész, dalszerző verseskötetének, amelynek bemutatója tegnap volt a Katona József Színház Kantinjában. A szerzővel – ezzel a különleges „garabonciás mesterrel" – Tóth Krisztina költő beszélgetett. 

Müller Péter Sziámi számomra a „garabonciás diák" archetípusának modern megtestesítője, ami részint abból fakad, hogy ő voltaképpen képtelen megöregedni (és öregedés alatt nem az életévek számának gyarapodására gondolok): ő ma is az a lázas agyműködésű, megszállottan tehetséges fiatalember, aki volt; másrészt pedig abból, hogy – akár a garabonciások – ő is született szellemi vándorember, aki a saját, mindenki másétól különböző útját járja, s mindig új és új úticélokat jelöl ki magának. S amikor ezeket a belső célokat eléri, akkor keletkezik valami új „Sziámi-projekt", egy fesztivál, egy dal, egy dalfeldolgozás, egy előadás vagy egy könyv...

De miután ő már régen mögött hagyta a tanulóéveket, és diáknak egyáltalán nem tekinthető, újabban „garabonciás mesternek" hívom magamban. Mert hiszen a hazai underground-alternatív kultúra vezéralakja, elapadhatatlan kíváncsisággal és kielégíthetetlen világranyitottsággal bíró, örökös újító és megújító művész, utánozhatatlan jelenség. 

Akinek – habár kisgyermekkora óta ír verseket – most jelent meg az első kötete. Erről volt szó tegnap a Katona Kantinjában, ahol a Sziámiból hihetetlenül jól felkészült Tóth Krisztina kérdezte a szerzőt. Azért emeltem ki a felkészültségét, mert példát vehetnének róla egyes kulturális újságírók, akik olykor irodalmi műsorokat vezetnek. S milyen jó kérdései voltak! Az egyik kedvencem az volt, amikor azt kérdezte Sziámitól, hogy számára hol végződik a dal és hol kezdődik a vers, azaz mitől (nem) vers egy dal, és miért (nem) tekintünk egy dalt olykor mégis versnek. S azzal szemléltette a kérdést, hogy ha a lírát egy darts-táblának fogjuk fel, akkor a szélső köröket ért találatok a dalok, a slam-versek, míg a középpontban maga a telitalálat, azaz a vers van. S míg egy slam-vers az előadó hangján szól az emberben tovább, egy „igazi" versből az olvasó képez saját hangot legbelül.

Fotók: Mazsihisz.hu

Sziáminak meglehetősen tetszett ez a szemléltetés, de a válaszából kiderült: a dal-vers ellentét vagy különbözőség számára nem ennyire éles, hiszen ő maga sok esetben el is énekli a saját verseit, dalait, szerzeményeit. Ezáltal ő „felpuhította a mezsgyéket", azaz szabadabb átjárást érez versek és dalok között. S elárulta azt is: a „versintenzitás" (ez Tóth Kriszta kifejezése volt) nem egy-egy sorra értendő, hanem a teljes műre, azaz számára a versintenzitás a szöveg egészére vonatkozik.

Javasoljuk, hogy a ma kezdődő könyvhéten szerezzék be ezt a kötetet, amely „szép" és „csúnya" verseket tartalmaz, és induljanak el azon a bizonyos mezsgyén a „garabonciás mester" nyomában...

Müller Péter Sziámi: Első kötet most, Tarandus Kiadó, 2025, 132 oldal, 3990 forint