Ma 88 éves Vitray Tamás, tévélegenda és „hivatásos sportrajongó”

2020. November 05. / 14:00


Ma 88 éves Vitray Tamás, tévélegenda és „hivatásos sportrajongó”

A magyar televíziózás egyik legnagyobb figurája: ő a Kezdet. Ha rádió, akkor Szepesi, ha téve, akkor Vitray. A magyar sport legfényesebb pillanatait felidézve Egerszegiék mozdulatait látjuk magunk előtt, de Vitray hangját halljuk. Tőle tanultunk meg, a tévéből, a legfontosabbat, beszélgetni és a hazánk mai állapotát nézve volna még mit tanulnunk. Vitray Tamás 88 éves.

„Egy képet őriztem magamban róla: Esterházy-kockás kosztümben kis hetyke kalapban áll az ablak mellett, én meg rajongva nézem” – mesélte csak nemrég, néhány hónapja Vitray Tamás, aki ekkoriban még csak „a kis Neufeld” volt, édesanyjáról, akit 12 éves korában látott utoljára. 

Kertész Anna 31 éves fodrászsegédet Auschwitzba deportálták 1944-ben, megélte a háború végét betegen, de nem épült fel. „Talán azért is mert ritkán láttam, ő volt számomra a női eszménykép. Azt hiszem, egy kicsit szerelmes is voltam belé. Mindenáron azt az Eszterházy-kockás, kosztümös képét akartam megőrizni róla, ezért nem is akartam elmenni Auschwitz-Birkenauba. De a feleségem rávett, és több mint hatvan évvel az események után, az ottani archívum révén jutottam hozzá a pontos, névre szóló adatokhoz… 1945. március 20-án helyezték be, ami belőle maradt, ötszázad magával, a tömegsírba”. 

„Amíg Annus élt, Kisneufeldnak nem jutott eszébe, hogy szereti-e az anyja. Miután meghalt, milliószor tette fel a kérdést, és soha nem kapott hiteles választ” – írja Kiképzés című önéletrajzában. A 32 évesen meghalt Kertész Anna mindössze 19 éves kislány volt, amikor megszülte első gyermekét, kevéssel azután, hogy hazaköltözött a férjétől a szüleihez. 

A Kis Neufeld izraelita elemibe járt és a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Egyszer megkísérelte elhagyni Magyarországot: nagy szerencsénk, hogy nem sikerült. 

A pálya, amelyre a Jóisten szánta őt, és amelyet aligha kerülhetett volna el, mégis számos véletlen egybeesése miatt talált csak rá. Első interjújára elsősorban megbízható angoltudása miatt kérték fel az éppencsak sugározni kezdő Magyar Televízióban 1958 nyarán, és nem is tudta, hogy élő adásban faggatja egy sámlin állva a nála jóval nagyobb atlétát: ki kellett egyenlíteni a felvételhez a „szintkülönbséget”. A következő évtől már belsős volt a sportrovatnál. 

Az egyetlen televíziónak, bár Szepesi is bedolgozik, már ő lesz „a” sportriportere, később a riportere általában. Hosszú évtizedek legelmélyültebb magyar kérdezője a Csak ülök és mesélek-ben és a Teleferében angolos karakter valóban, pontos, művelt, tájékozott és visszafogott, hazánk egyik leghíresebb embere, aki soha nem jön kísértésbe, egy másodpercre sem, hogy önmagát mutogassa, mindig a másikra, az eseményre, a riportalanyra figyel. Mindig felkészült, éppen ezért tudja, hogy nem azt kell kérdeznie, ami őt érdekli, hanem azt, ami minket, a nézőket. 

Nagyon pontosan mondta 39 éve írt első önéletrajzi könyve ellentmondásos címében, ki ő: Hivatásos sportrajongó: egyszerre lelkes és fegyelmezett Imádja a tévét, imádja a sportot, de már nem lelkesedik szinte a komikusságig látványosan, ahogy Szepesi csinálta, mértéktartó és mértékadó figura. Nem kiabál: közvetít.

Az a titka, hogy meg lehet bízni benne: ebben az országban senki nem hiszi el, megalapozott történelmi tapasztalatok okán, amit a tévében bemondanak. Kivéve azt az esetet, ha a Vitray mondja. Ha egyszer valamelyik rendszer szobrot akarna állítani a „profi újságírónak” Magyarországon (egyik sem fog akarni soha), annak egyes-egyedül Vitray Tamás lehetne a modellje. Ezért is volt olyan felejthetetlen, amikor 1988-ban, Szöulban még ő is elveszítette a hidegvérét és hirtelen szinte ordítani kezdett: „gyere Egérke, gyere kicsi lány”, aztán pár másodperccel később azt, hogy „Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok”. 

Az 1970-es nagy filmszatíra, a Gyula vitéz télen-nyáron forgatásakor, 46 évvel ezelőtt, már akkora sztár, hogy önmagát alakíthatja a vásznon. Ugyanilyen „cameo”-szerepekben feltűnik még mellette a korszak számos más fontos figurája: kollégája, Takács Marika, az első magyar tévébemondó, de olyan értelmiségi celebritások is, mint Zelk Zoltán, Abody Béla és a később máig felderítetlen módon meghalt tudós-műfordító, Elbert János.

Aztán a ’70-es évek közepétől jön a Csak ülök és mesélek, utána a Telefere, ezekben a műsorokban a tévés portréinterjú azóta sem megközelíthető mesterévé válik.

Nem megy ki a divatból, mint olyan sokan, a rendszerváltás után, művelt és diszkrét stílusa érvényes marad a harsány kereskedelmi televíziók korában is: örök darab. 2009-ben távozott végleg a Magyar Televíziótól.

De továbbra is kérdez és figyel, csak mintha mi, a többiek felejtenénk el itthon egyre jobban beszélgetni egymással: nem is ment el, mégis hiányzik az ember, aki a múlt század legnagyobb médiaforradalma, a televízió nagy korszakában, „a tévé aranykora” idején tanított meg figyelmesen beszélgetni nemzedékeket.

Lassan hat évtizede lesz, hogy a Mester felállt a kissámlira interjúzni: végigcsinálta a tévé történetét Magyarországon és a tévé volt pályája nagy részében a legtöbb, legintenzívebb közösségi tapasztalat forrása: azt, ami jó bennünk, magyarokban, kicsit neki is köszönhetjük.

Velünk van, mióta az eszünket tudjuk és még mindig csak 88 éves, s könyvírásba kezd Isten éltesse bis 120 – nem túlzás – a nemzet nagy tanítóját.

Kapcsolódó írásunk:
Vitray Tamás: Kiskosztümben, kis kalapban őriztem anyám emlékét

Címlapfotó: Czimbal Gyula / MTI

Vitray Tamás (született Neufeld néven Budapesten 1932. november 5-én) Kossuth-díjas újságíró, főszerkesztő, riporter, kiváló művész. Prima Primissima díjas. 2012. június 1-jén a XIII. kerület díszpolgára lett. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek