Ma 76 éve agyonlőtték és egy tömegsírban helyezték el Radnóti Miklóst

2020. November 09. / 20:37


Ma 76 éve agyonlőtték és egy tömegsírban helyezték el Radnóti Miklóst

A 20. század egyik legnagyobb klasszikusa, a mártírhalált halt nagy magyar költő 1909-ben született Budapesten. Rajongva szeretett és verseiben oly gyönyörűen megénekelt szülőföldjén saját honfitársai a származása miatt ölték meg alig 35 évesen. Soha nem felejtjük el.

76 éve, 1944. november 9-én lőtték agyon Radnóti Miklós költőt, műfordítót, a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakját. 

Korai költészetét a szabadvers forma, a lázadó expresszionista hang jellemzi, az egyre fenyegetőbb létben megszülető művei azonban már kiérlelt, klasszikus formát mutatnak.

Budapesten született 1909. május 5-én. Születése anyja és ikertestvére életébe került, e súlyos örökség későbbi költészetére is hatással volt. Tizenegy évesen teljes árvaságra jutott, ettől kezdve anyai nagybátyja, Grosz Dezső nevelte, aki kereskedelmi pályára szánta. A csehországi Reichenberg (Liberec) textilipari szakiskolájában tanult, majd 1928 és 1930 között nagybátyja cégénél dolgozott. Az irodalom azonban sokkal inkább vonzotta, már kamaszkorától verselt. 1929-ben és 1930-ban részt vett a Kortárs folyóirat szerkesztésében, 1930-ban megjelent első kötete, a Pogány köszöntő.

Beiratkozott a szegedi egyetem magyar-francia szakára, ahol a katolikus tudós-költő Sík Sándor egyik legkedvesebb tanítványa lett. Bekapcsolódott a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tevékenységébe, falukutató utakon, a munkásotthon kulturális életében vett részt, kapcsolatba került az illegális kommunista párttal is. 1931-es kötetét elkobozták, izgatással, vallásgyalázással vádolták. 1934-ben doktorált, Kaffka Margitról írta disszertációját. Feleségül vette Gyarmati Fannit, aki ihletője volt a magyar költészetben ritka hitvesi líra gyengéd hangú darabjainak.

Radnóti Miklós zsidó származása miatt nem jutott tanári katedrához, magánórákból, szerény tiszteletdíjakból élt. 1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott, anyagi helyzetének javulásával, a harmincas évek derekán többször járt Párizsban. Egymást követően több kötete is megjelent, 1936-ban a pályája fordulópontjának tartott Járkálj csak, halálraítélt, majd a Meredek út, az Ikrek hava, gyermekkorának prózai összegzése.

Közben műfordításain is dolgozott, Vas Istvánnal közösen Apollinaire válogatott verseit jelentette meg, majd La Fontaine meséit fordította. 1940-ben még napvilágot látott Válogatott verseinek kötete, de ettől kezdve élete folyamatos rettegés lett. A Tajtékos ég kötetet Radnóti még maga állította össze, de az csak halála után, 1946-ban jelent meg, kiegészítve utolsó verseivel.

A költőt származása miatt többször behívták munkaszolgálatra, szolgált Szamosveresmarton, Margittán, Királyhágón, Élesden, közben hosszabb-rövidebb időt otthon tölthetett. 1944 májusában a szerbiai Bor melletti lágerbe került, innen indították utolsó útjára 1944 szeptemberében. Társaival együtt gyalogmenetben hajtották nyugat felé, a már járásképtelen költőt a Győr melletti Abdánál november 9-én a keretlegények agyonlőtték. Utolsó verseit tartalmazó noteszát, a Bori noteszt exhumálásakor kabátjának zsebében találták meg.

Radnótit 1946 augusztusában Budapesten, a Kerepesi úti temetőben temették el. 2009-ben Pesten a nevét viselő színház előtt felavatták szobrát, Varga Imre szobrászművész munkáját. Egy irodalmi és egy antirasszista díjat is elneveztek róla. Felesége, Gyarmati Fanni 2014 februárjában hunyt el, 1935-től 1946-ig írott naplója 2014 decemberében jelent meg.

Idézzük fel újra: ezekből a sorokból tanultunk magyarul, ezekből a sorokból tanultunk magyarnak lenni. Nem tudhatnánk nélküle, az ő szavai nélkül, hogy e tájék mit jelent nekünk, akik itt születtünk és élünk, ahogy a hitvesi szerelem, a házastársi gyengédség szavait is tőle tanultunk. (MTI / Mazsihisz)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek