Károly király is részt vesz az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulós megemlékezésén

2025. Január 27. / 13:10


Károly király is részt vesz az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulós megemlékezésén

III. Károly király is részt vesz az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 80. évfordulója alkalmából rendezett hétfői lengyelországi megemlékezésen. Károly az első brit uralkodó, aki felkeresi az egykori tábort.

A Buckingham-palota hétfői tájékoztatásának megfogalmazása szerint a 76 esztendős uralkodó „mélységesen személyes indíttatású zarándoklatnak” tekinti részvételét az évfordulós megemlékezésen.

A náci Németország által létrehozott auschwitz-birkenaui haláltábor-komplexumot, ahol becslések szerint 1,1 millióan haltak meg, 80 évvel ezelőtt ezen a napon szabadította fel a szovjet hadsereg.

III. Károly király hosszú évek óta kiemelten foglalkozik a holokausztról szóló ismeretek átadásával és az áldozatok emlékének ápolásával.

Személyes megbízásából 2022-ben hét elismert brit festőművész megfestette a holokauszt Nagy-Britanniában letelepedett hét egykori üldözöttje, köztük a tavaly Londonban elhunyt Lily Ebert magyar holokauszttúlélő portréját. A hét portré a Korona kezelésében lévő páratlan képzőművészeti gyűjtemény, a Royal Collection része.

Keir Starmer brit miniszterelnök a hétfői emléknapon közzétett nyilatkozatában leszögezte: a holokauszt olyan hétköznapi emberek kollektív cselekedete volt, akiket teljesen a hatalmába kerített a különbözőség iránti gyűlölet, és e gyűlölködés ellen szintén kollektív módon kell fellépni.

A munkáspárti brit kormányfő hangsúlyozta: az igazság védelmében azokkal is szembe kell szállni, akik tagadják a holokauszt tényét.

Starmer szerint a holokauszt üzenete mindenki számára az, hogy mivel megtörtént, megtörténhet ismét, és éppen ezért valós jelentést kell adni a „soha többé” fogadalmának.

„A megemlékezések közben is cselekedni kell, hiszen kimondjuk, hogy soha többé, de hol volt ez a soha többé a kambodzsai, a ruandai, a boszniai és a darfúri népirtások idején, és hol van a soha többé fogadalma most, amikor az antiszemitizmus még mindig zsidókat gyilkol” – fogalmazott hétfői nyilatkozatában a brit miniszterelnök.

Starmer közölte: kormánya biztosítja, hogy a holokauszt története az országban az iskolai tananyag része legyen, és azt is, hogy minden fiatalnak alkalma nyíljon holokauszttúlélők beszámolóinak meghallgatására. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Judaizmus
Napi Talmud - Bava Batra 152: „Két szék közt..?"
Hírek, lapszemle
Novák Attila történész: A világ Bibi szerint