Elhunyt Páldi Y. György turisztikai szakember

2020. December 27. / 16:21


Elhunyt Páldi Y. György turisztikai szakember

Súlyos betegség következtében 83 éves korában elhunyt Páldi Y. György. Az ismert turisztikai szakember halálhíre kapcsán a Turizmus.com szakmai hírportál közölt nekrológot róla. Emlékéből fakadjon áldás!


A magyar születésű turisztikai szakembert még gyerekkorában, a II. világháború után vitte Izraelbe édesanyja. Ott is kezdte pályafutását, pikolófiúként. A szállodák világába beleszeretve, előbb Svájcban, majd Izraelben szerezte szakmai képesítését. Később hosszú éveket töltött Etiópiában és Kenyában. Az afrikai országokban szálloda-beruházások tanácsadója, majd szállodák igazgatója lehetett – írja az említett szakportál.

pgy1.jpgPáldi Y. György 2008-ban. Fotó: NOL.hu

Páldi Y. György a rendszerváltás után hazatért Magyarországra. A turizmusban dolgozók gyorsan megtanulhatták a nevét, mert olyan projekteket szervezett, mint például amikor a polgári célra még nem használt, de katonai funkciót már be nem töltő debreceni repülőtérre a Malév egyik TU-154-esével turisztikai szakemberek és újságírók egy csoportját „reptette” Budapestről Debrecenbe. Évekkel később tanácsadóként is részt vett a kelet-magyarországi repülőtér életében.

Szállodás ismereteit is kamatoztatta, többek között a siófoki Hotel Ezüstpart, valamint a budapesti Regency Suites igazgatójaként. Szakmai társadalmi szerepvállalásából ki kell emelni a Skal International Hungary sikeres életre hívását, valamint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége butikhotel szekciójának vezetését. Az utóbbi években energiáit az American Association of Airport Executives szervezetnek szentelte, s neki köszönhetjük, hogy ez a szervezet több alkalommal tartotta közgyűlését Magyarországon. Páldi Y. Györgytől – aki december 25-re virradó éjjel halt meg – szűk családi, baráti körben vesznek végső búcsút.

A Turizmus nekrológja ide kattintva olvasható.

(Páldi Y. György életéről szól A szállodalovag című portré, amely a Népszabadságban jelent meg.)

(Címlapkép: Pexels/Pixabay)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek