A vészkorszak több
millió áldozatának emléke előtt tiszteleg január 27-én, hétfőn a közmédia.
Csatornáin beszélgetések, dokumentumfilmek és drámai alkotások mutatják be a
világtörténelem tragikus fejezetét. A túlélés megrázó mozzanatai mellett
megtudhatják, miként zajlott az emberiség történetének leghalálosabb
konferenciája.
Január 27-ét a
holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította 2005-ben az ENSZ Közgyűlése.
1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a legnagyobb és
leghírhedtebb náci haláltábor.
Auschwitz felszabadításának évfordulóján a
vészkorszak hatmillióra becsült európai áldozatának, köztük a több mint fél
millió magyar emléke előtt tisztelegve tűzi műsorára az M5 kulturális csatorna
19 órától a Három igaz ember című 2023-as osztrák dokumentumfilmet. Az alkotás
bemutatja, hogy három osztrák „hős” – Julius Madritsch, Raimund Titsch és
Oswald Bosko – miként mentett meg sok száz zsidót a deportálástól és a
haláltáboroktól úgy, hogy gyáraikban zsidókat alkalmaztak. Georg Ransmayr, a
film készítője megszólaltatja művében a korszak tanúit és történészeket. 21
órától a Túlélni a holokausztot – Freddie Knoller háborúja című 2015-ös drámai
alkotást vetíti a csatorna. Az angol dokumentumfilmben Freddie Knoller, a
holokauszt túlélője elmeséli saját történetét arról, hogyan élte meg fiatal
zsidó férfiként a második világháborút, kendőzetlen őszinteséggel vall a
nehézségekről, a kalandokról, a félelmekről és a végtelen kitartásról.
A nemzetközi
emléknapon két német alkotást láthatnak a Dunán, mindkettő az emberiség
történetének leghalálosabb konferenciáját állítja középpontba. A 21:35-kor
kezdődő A wannseei konferencia című 2021-es filmdráma bemutatja, amint 1942.
január 20-án a náci párt és a német kormány 15 magas rangú tisztviselője
összegyűlt a Berlin melletti Wannsee egyik villájában, hogy megbeszéljék „a
zsidókérdés végső megoldásaként” emlegetett terv megvalósítását, amely az
európai zsidók szisztematikus, előre eltervezett, tömeges fizikai
megsemmisítésének kódolt elnevezése volt. Az asztalnál ülők nem azt
latolgatták, hogy végrehajtsák-e a tervet, hanem arról tanácskoztak, miként
kivitelezzék azt. Az eredeti helyszínen, ma emlékházként működő épületben
forgatott film egy történelmileg pontos, kísérteties dráma egy találkozóról,
amely a holokauszt tervezésének része volt. Ezt az eseményt egy dokumentumfilm
is feldolgozza, A konferencia címmel. A csatornán 23:20-kor kezdődő 2022-es
megrázó film legfontosabb megszólalója Margot Friedländer, aki 1921-ben ebben a
villában született, és aki a családjából egyedüli túlélőként 64 év után tért
vissza Amerikából. Rajta kívül olyan történészek is szerepelenek az alkotásban,
mint Barbara Schieb, Prof. Peter Klein és Prof. Götz Aly, akik a náci
Németország faji őrületének és a holokausztnak elismert kutatói.
Számos műsorában
foglalkozik a Kossuth Rádió január 27-én a holokauszt nemzetközi emléknapjával.
A hely a szombathelyi Zsidó Kultúra Házába látogat el, bemutatva egy különleges
tárlatot, amely nem a borzalmakat és a veszteségeket taglalja, hanem egy fotógyűjtemény
által az izraelita vallásúak mindennapjait mutatja be az iskolába járástól, a
jelmezbálon át az esküvőig. Azt a békés világot, amelyet aztán egy rettenetes
eszme nevében egyik napról a másikra vettek el. A Kalendáriumban és a Jó napot,
Magyarország! című műsorban is folytatódik az emlékezés. Az este házigazdája
ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász lesz, aki Róna Tamás rabbival beszélget
majd, a Nagyokban pedig Zsigmond Dezső filmrendező beszél
Radnóti-emlékműsoráról. Radnóti Miklós Erőltetett menet és Járkálj csak,
halálraítélt című költeményei hangzanak el a Vers mindenkinek aktuális
adásában, majd a Rádiószínház című műsorban Szerb Antalra emlékeznek Madelon,
az eb című írásával.