96 éve született Hollywood aranykorának egyik utolsó túlélője, Tony Curtis

„Már korán eldöntöttem, hogy nem akarok egyszerű színész lenni. Sztárnak akarom érezni magam. Ott akartam hagyni a lábnyomomat a hollywoodi járdán, amelyre végül lehetőségem is nyílt. A magazinok címlapján akartam szerepelni, gyönyörű lányokkal kiszállni a limuzinomból az elegáns partikon. Mindezt megkaptam és még ennél is többet.” A 96 éve, 1925. június 3-án született, magyar származású Tony Curtis valóban mindent elért, színészlegendává vált, és ha az „ennél is többet” a szebbnél szebb hölgyekre értette, akkor valóban elégedett lehetett az életével.

Bernard Herschel Schwartz néven született magyar zsidók gyerekeként Bronxban. Édesapja, Schwartz Manó Mátészalkáról, míg édesanyja, Klein Ilona a ma már Szlovákiához tartozó Nagymihályról származott. A szülők Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből vándoroltak ki az Egyesült Államokba.

Hat évtizedet játszott végig, hol Jack Lemon és Marilyn Monroe oldalán az évszázad komédiájában, hol Stanley Kubrick keze alatt. Utolsó éveiben, halhatatlan klasszikusként, már csak a festés foglalkoztatta és a magyar zsidó múlt: az a hely, ahonnan a szülei az Újvilágba érkeztek.

Édesapja szabó volt, családja, ő, a felesége és a három gyerek, a műhelye mögött húzták meg magukat. A gazdasági világválság utóhatásaként rövid időre még árvaházba is kerülnek, mert a szüleik úgy érzik, nem tudják őket eltartani. Édesanyja rendszeresen verte őket – őt magát a skizofrénia kínozta, ahogy később egyik bátyját is. Másik testvérét gyermekként halálra gázolta egy kamion.

Ő maga csatlakozott egy gyerekbandához, kisebb lopásokat követnek el, bandaháborúkba keveredik, szerez némi tapasztalatot az antiszemitizmusról is. Emlékei szerint az menti ki a világból, amely a fiatalkorú bűnözők közé vezetne, hogy elmehet egy cserkésztáborba.

A második világháborúban a Csendes Óceánon teljesített szolgálatot a haditengerészet kötelékében, jelen volt a japán kapitulációnál.

New Yorkban Erwin Piscator színházi rendezőtől, Brecht társától tanul színészetet például Walter Matthau társaságában. Bár nem bízott benne, hogy igazán kitűnhet majd és csak annyit akar elérni, hogy nehogy vissza kelljen mennie a szülői házba, villámgyorsan sztár lett és már leghíresebb filmje, a Van, aki forrón szereti előtt is jelölték az Oscar-díjra (amelyet egyébként, nagy fájdalmára, soha nem kapott meg). Az 50-es évtized igazán az övé és a ’60-as évek eleje: A Van, aki forrón szereti mellett a Siker édes szaga, a Megbilincseltek és Cubrick korai filmje, a Spartacus – Kirk Douglas és Laurence Olivier partnereként - egyaránt ehhez a korszakához tartozik, ahogy még a Tarasz Bulba is, Gogol művének filmre vitele. Messze túlnő színészete azokon a lehetőségeken, amelyeket kivételes jóképűsége kínált számára.

A magyar téve is gyorsan átvette a Minden lében két kanál című angol krimiparódiasorozatot, amelyben Roger Mooreral vállvetve harcolnak az igazság oldalán, meglehetősen szórakoztatóan. Nem sokkal ezt megelőzően még A bostoni fojtogató címszerepében mutatkozott félelmetesen hitelesnek.

Vele és Robert de Niroval zárta rendezői pályafutását Elia Kazan, Az utolsó filmcézár F. Scott Fitzgerald írásából készült, a forgatókönyv Harold Pinter munkája.

Szinte haláláig dolgozott, de már halhatatlanként: hogy mennyire azt az is mutatja, hogy visszamenőleg még a kőkorszakba is ellátogathat: „kámeózik” a Flinstone-család című rajzfilmben Frédi és Béni mellett Stoney (vagyis Kövi) Curtis néven és természetesen ő lesz kőkorszaki önmaga hangja is Flinstonéknál.

Számos hullámvölgyből kellett kikecmeregnie hosszú pályáján, de vannak még szép sikerei és a festés is egyre jobban foglalkoztatatta, főleg a szürrealisták ihletik. Idős korában „visszatért” Tony Curtis Bernard Herschel Schwartzhoz és koldusszegény szülei emlékéhez. Édesapjáról nevezi el az Emanuel Alapítványt, amelynek a Dohány utcai zsinagóga kertjében álló Emanuel Emlékfát köszönhetjük, a Magyar Zsidó Mártírok Emlékművét, támogatták a zsinagóga felújítását is. Országimázsfilmet is forgatott, amelyben Magyarországot reklámozta és ellátogatott Mátészalkára is, ahonnan édesapja származott.

„Pokolian rengeteg élnivalóm van még” – mondta hatvanévesen és valóban: szorgalmasan és lelkesen élt még 25 éven keresztül, 2010 szeptemberében ment el 85 évesen. A New York Times nekrológjának felütése szerint „Hollywood aranykorának egyik utolsó túlélője volt”.