Utazik a kultúra

2012. Január 30. / 22:26


Utazik a kultúra

Balogh István / Mazsihisz


Három éves a Tevan interaktív vándorkiállítás

Tevan Adolf nyomdász egy évszázaddal ezelőtt, 1903-ban Békéscsabán alapította meg a Tevan Nyomdát, amelyet fia, Tevan Andor emelt nemzetközi rangra.



utazikakultura_tavanandor.jpgAz 1910-es évektől kezdve a Tevan könyvek az ország első számú bibliofil kiadványai között szerepeltek, s mára a magyar kulturális örökség részét képezik. A Tevan Nyomdát 1949-ben a Népköztársaság kormánya államosította, Tevan Andort eltávolították, bizonyára ő maga sem hitte volna, hogy egyszer még fejet hajtanak munkássága előtt.

Azonban a Tevan család leszármazottja, Tevan Ildikó alapítványt hozott létre a Tevanok szellemi örökségének megismertetésére, megőrzésére, gondozására, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának segítségével 2008 telén a XVI. kerületi Erzsébetligeti Színház Kiállítótermében megnyitotta a Tevan Interaktív Vándorkiállítást.

A XXI. századi múzeuminformatikai berendezésekkel felszerelt kiállítás sikerét jelzi: a megnyitó után néhány héten belül minden szabad idősávjára jelentkeztek múzeumok, galériák. A Békés megyei gyökerek miatt a kiállítás Mezőberényben, majd Békéscsabán mutatkozott be elején, ezt követte a nagybemutató a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban a 79. Ünnepi Könyvhét alkalmából, majd 2010-ben Az Országos Széchényi Könyvtárban.

A 2009-2011. év során a kiállítás bejárta lényegében az egész ország területét, bemutatkozott többek között a Váci Értéktárban, az egri Főegyházmegyei Könyvtárban, a Pécsi Várostörténeti Múzeumban, a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtárban, a Győri Városi Könyvtárban.

A kiállítás elsődleges céljaként tűzte ki, hogy a Tevan családot, a nyomdát és annak sokrétű képző- és iparművészeti tevékenységét bemutassa. A kiállítás értékét képezi annak interaktív jellege, mint az érintőképernyős információs pultok, hangpontok, melyekben a kiállítás teljes tartalma multimédiás oktató anyag formájában tekinthető meg, illetve a régi könyvek digitalizált formában lapozhatók. A kiállításhoz múzeumpedagógiai foglalkoztató sarok is tartozik, ahol különböző életkorú gyerekek részére múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak, csoportosan és egyénileg egyaránt.

A kiállítás tablóit kiegészítik az eredetiben megtekinthető családi fényképek, és dokumentumok, és a legjelentősebb értéket képezik a Tevan könyvek közel évszázados példányai, valamint a Tevan-művészek alkotásai, többek között Tevan Margit ötvöstárgyai, Engel-Tevan István grafikái.

A kiállítás tiszteletére támogatók segítségével az Alapítvány hét régi Tevan könyvet jelentetett meg ismételten gyönyörű fakszimile kiadásban, ezek között ismét kapható Csáth Géza: Muzsikusok c. novelláskötete, Krúdy Gyula: Aranykéz utcai szép napok c. keménykötéses illusztrált regénye, Heltai Gáspár Bölcs Espousának monumentális kötete, amelynek eredeti kiadását 1947-ben a Magyar Bibliofil Társaság az év legszebb könyvének díjával tüntetett ki.

A kis költségvetéssel működő, nonprofit alapítvány erejét meghazudtoló méretű és színvonalú kiállítása eddig Magyarország huszonkét városában mutatkozott be. A vendégkönyv szerint eddig mintegy nyolcezer látogatója volt a kiállításnak, ezek között közel ötven általános és középiskolai osztály vett részt múzeumpedagógiai foglalkozásokon.

"Bíztam abban, hogy kíváncsiak lesznek a Tevan család kulturális örökségére az emberek, de nem hittem volna hogy még három év után is újabb helyszíneken mutatkozhatunk be." - fogalmazott Tevan Ildikó, a kiállítás megálmodója.

A Tevan Interaktív Kiállítás jelenleg Orosházán, a Szántó Kovács János Múzeumban látható, a következő helyszínekről, a folyamatosan megjelenő Tevan fakszimile kötetekről, illetve a Tevan Alapítvány aktuális tevékenységéről bővebben a www.tevan-alapitvany.hu oldalon tájékozódhatnak.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Judaizmus
Napi Talmud - Bava Batra 143: "Övé és Övék" 
Zsidó ünnepek
Mi is az a Sábát Suvá?
2024. Október 07. / 12:17

Mi is az a Sábát Suvá?