Tájékoztató az EGYÜTT program állásáról, a támogatások megítéléséről és megvalósulásáról

2020. Június 19. / 16:54


Tájékoztató az EGYÜTT program állásáról, a támogatások megítéléséről és megvalósulásáról

Kedves Jelentkezők!
Kedves Hittestvéreink!

Sok kérdés érkezik a Hitközséghez és a MAZS Alapítványhoz a rászoruló másodgenerációs túlélők támogatásáról. Összefoglaljuk, hogyan áll jelenleg az EGYÜTT program, hol tart a kérelmek elbírálása és a segítségnyújtás. 

Programunk keretében háromféle támogatást lehetett igényelni: szociálisat, mentálisat és egészségügyit. A jelentkezési szakasz március közepére az egész országban befejeződött. Közel 1000 hittestvérünk regisztrált, nagyjából negyedük vidéki lakos.

A beérkezett igények, adatok és dokumentum másolatok feldolgozását az iroda bezárása miatt már csak távmunkában végezhettük el. Noha mindent megtettünk, amit technikailag és emberileg tudtunk, ez a körülmény sajnos lassította a munkát.

A járvány miatt ki kellet iktatnunk a támogatások közül azokat, amelyek személyes fizikai kapcsolatot igényelnek. A kölcsönzések, a gyógytorna-fizioterápia és az egészségnapi rendezvények például biztonságosan nem valósíthatóak meg, ezért elhagytuk a programból. A mentális támogatásokat táv formában szerveztük át. A konzorciumi partnerünkkel egyeztetve kérvényeztük, hogy a MAZSÖK ezeket a módosításokat engedélyezze.

Törekedtünk arra, hogy ahol lehetséges, pótoljuk a kieső támogatásokat, és hogy jogosult második generációs regisztrált hittestvéreink mindegyike részesüljön legalább egyféle támogatásba.

Az EGYÜTT program támogatásai három szakaszban valósulnak meg

Első körben a szociális támogatási igények körülbelül felét dolgoztuk fel. A javaslatokat a Jóváhagyó Testület jóváhagyta, folyamatosan érkeznek a megítélt támogatások.

Második körben került sor azokra a szociális támogatási igényekre, amelyeket záros munkakapacitásunk vagy a jelentkezési anyag hiányosságai miatt addig nem tudtunk kiértékelni. Ebben a szakaszban feldolgoztuk az összes egészségügyi támogatási kérelmet is. A Jóváhagyó Testület a második ülésén rendben találta a javaslatainkat, így a szociális és egészségügyi támogatási kérelmekről megszületett az érvényes döntés, melyről a jelentkezőket hamarosan értesítjük.

A rezsi hozzájárulás – ugyanúgy, mint az első körben – hat havi támogatás egy összegben, 120 000 forint. Írásban arra kérjük a második körös támogatottakat, hogy adják meg, hová utalhatjuk a pénzt.

Az élelmiszer csomagot kérők
a MAZS Alapítványtól kapnak értesítést a támogatás részleteiről.

Levélben felvesszük a kapcsolatot azokkal is, akik egészségügyi támogatásban részesülnek. Ebben a támogatási csomagban sok változás történt a járvány miatt.
Egészségügyi segédeszközök jelenleg nem kölcsönözhetőek.

Gyógytorna, fizioterápia nem végezhető személyes fizikai kapcsolat nélkül. Ez a támogatás jelenleg sajnos nem valósítható meg. 

Aki egészségügyi krízis támogatást kap, a krízis bekövetkeztekor e-mailben keressen meg minket (2gen@mazsihisz.hu), hogy a részleteket megbeszélhessük. 

Az egészségnapok sajnos elmaradnak.

A harmadik körben a kérelmezőket a MAZS Alapítvány írásban megkérdezi, hogy tudnak-e, kívánnak-e táv tanácsadásban részt venni. Aki igennel válaszol, annak az igényét ebben a szakaszban hagyja jóvá a Jóváhagyó Testület, szakembereink ezt követően telefonon egyeztetik velük a részleteket.

Ebben a fázisban újra áttekintjük a kérelmezők anyagát, és a leginkább rászorulók ismételt szociális támogatásban részesülnek.

Szintén ebben a körben van lehetőség arra, hogy a hiánypótlást késve beküldők kérelmeit elbírálják. 

Végül köszönjük önkénteseinknek, a vidéki régióközpontoknak, a MAZSIHISZ telefonszolgálatos önkénteseink és valamennyi kollégának, hogy mindvégig megtartották lelkesedésüket, a második generáció megsegítése iránti elkötelezettségüket. 

Kérjük, továbbra is vigyázzanak magukra, a vírus még köztünk van, ne adjunk neki esélyt!

Üdvözlettel: az EGYÜTT program csapata

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek