A közelmúltban tisztújítást tartottak a Székesfehérvári Zsidó Hiktözség tagjai, akik a következő négy évre ismét Barna Ágnest választották meg a helyi hitközség elnökévé. Az elmúlt ciklusban megvalósult elképzeléseiről és a most kezdődött új elnöki időszak terveiről kérdeztük Barna Ágnest, akinek ezúton is gratulálunk az újraválasztásához!
Barna Ágnes szó szerint tősgyökeresnek számít a Fejér vármegyei megyeszékhelyen, hiszen apai ágon az összes felmenője székesfehérvári, a dédszülei és az ükszülei is a helyi zsidó temetőben nyugszanak. Az újraválasztása minden bizonnyal annak köszönhető, hogy az elmúlt négy évben jelentős előrelépések történtek mind a hitélet, mind az egyéb területek fejlesztése terén.
Mint érdeklődésünkre Barna Ágnes elmondta: a mellett, hogy megtartanak minden nagyünnepet, az elmúlt években kialakult az imák, istentisztelek új rendje, e szerint kéthetente minden pénteken van szombatfogadás, újra van kiddus és szombat reggeli ima. A rabbinikus teendőket korábban ellátó Darvas István főrabbi helyett ezt a feladatot már Barabás László látja el, Barna Ágnes mindkettejükről azt nyilatkozta, hogy kiválóan dolgoztak, rendszeresen adtak online tanítást, fogadtak betérni szándékozókat, s többek között ennek is köszönhető, hogy növekedésnek indult a hitközség létszáma. Csatlakoztak olyanok, akik igazolták zsidóságukat, s van 14 olyan pártoló tagjuk, akik apai ágon tartják számon zsidóságukat.
Az eredményekről szólva kifejtette: a helyi önkormányzattal kiváló kapcsolatot ápolnak, a város segítséget adott a hitközségi székház felújításához és a zsidó temetőben a ravatalozó új tetőszerkezetének kialakításához, sőt a temetőt a városgondnokság – Barna Ágnes kérésére – teljesen rendbe tette és kitisztította.
Fotók: Székesfehérvári Zsidó Hitközség / Facebook
A terveiről szólva a régi-új hitközségi elnök azt mondta: egy önkéntes hölgy segítségével digitalizált fotóadatbázist készítenek a zsidó temető sírköveiről, s tervezik a zsidó anyakönyvek digitalizálását is. Ezzel párhuzamosan tervbe vette, hogy a temetőben a ledőlt, sérült sírköveket helyre kell állítani, ehhez már keresik a forrásokat és támogatókat. Barna Ágnes végül hozzátette: a tisztújításon két új alelnököt is választottak a fiatalítás jegyében, mert szeretné, ha később olyanok vennék át a helyét az elnöki székben, akik tisztában vannak egy vidéki zsidó hitközség működtetésének mikéntjével.
