Örvendj mindama jónak, amit az Örökkévaló, a te Istened adott neked

Jó Szombatot, Shabbat Shalom

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 18:21 óra, az ünnep kimenetele: 19:23 óra.

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 19:23 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Ki Távó” (Mózes 5. 26:1–29:8.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

Nagyon sok szigorút (átkokat és feddéseket) olvasunk a héten, első alkalommal nézzünk valami kedvesebbet!

„És rád szállnak mindeme áldások és elérnek téged, ha hallgatsz Örökkévaló Istened szavára” (28.2.). A Háfec Háim mondja e pászukkal kapcsolatban: „Számos áldásban részesíthet a Szent Áldott Ő, de az áldások közül a legnagyobb 'ha hallgatsz Örökkévaló Istened szavára'. Boldog lehet, aki ebben az áldásban részesül, hiszen ha erre érdemessé válik, akkor a világ összes áldását magáénak tudhatja”.

„És rád szállnak mindeme áldások és elérnek téged, ha hallgatsz Örökkévaló Istened szavára” (28.2). A vers a tegnapi, a közelítés más. Rabbi Jákov Lorberbaum (Netivot háMispát) a Talmudot (Kiddusin 39b) idézi: „a micváknak nincs evilági jutalma”!

Ebből következően Isten az ember által elvégzett micvákat más micvák elvégzésének lehetőségével „honorálja”. Isten áldásai azért „szállnak rád”, hogy végre tudd hajtani a mondat második felét, azaz „hallgatsz Örökkévaló Istened szavára”, vagyis az Istenbe vetett hit egyszerre következménye és előfeltétele a micvák végrehajtásának.

„Ha nem hallgatsz majd Örökkévaló Istened szavára, hogy megőrizd és megcselekedd minden parancsolatait és törvényeit, melyeket ma neked parancsolok, akkor jönnek rád mindezen átkok és elérnek téged” (28:15).

Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy a feddések (toháhá) milyen hatást váltottak ki a zsidó közösség tagjaiból. Évente kétszer olvasunk feddéseket, a heti szöveg többek közt abban tér el a Mózes harmadik könyvében találhatótól, hogy egyes számban vannak írva a dörgedelmek, és emiatt – írja Rabbi Háim ben Rabbi Becálél, a prágai Máhárál testvére – sokan féltek az alijá-tól, mert attól tartottak, hogy a szöveg személyesen nekik, az ő jövőjükről szól.

Rabbi Elija Sapira arról számol be, hogy többen kimentek a zsinagógából a feddések olvasása alatt.

A Máhársák azt a rossz szokást említi, hogy nem mondtak áldást az átkokra felmenők, a Hafec Háim pedig arról ír igen bosszúsan, hogy vannak közösségek, melyek a teljes tóraolvasást elhagyták azokon a szombatokon, amikor a toháhá következett!

Ja, és a sameszokkal sem ártott jó viszonyban lenni (voltak kilék, ahol a samesz jelölte ki, hogy ki menjen fel a Tórához), amint ezt Rabbi Jehuda HeHászid megmondta: „ha valaki tudja, hogy a samesz nem szereti őt, akkor ha felhívja a feddésekre, ne menjen fel, mert szenvedni fog, ha mégis felmegy“. Mindezeket figyelembe véve szombat délelőtt a hatodik felhívásra jáámod mise jirce, azaz jöjjön fel, aki akar!

„De az Egyiptomiak rosszul bántak velünk” (26:6). Az egyiptomi fogság kapcsán a kommentárok többnyire őseink kitartását, hűségét emelik ki, nagyon helyesen, hiszen helytállásuk nélkül a zsidóság elveszett volna.

Rabbi Mose ben Háim Álseh viszont e mondat kapcsán a valóság másik elemét hangsúlyozza, mert a szöveget figyelmesen tanulmányozva észrevette, hogy a fenti vers akár úgy is fordítható: „rosszá tettek minket az egyiptomiak”. Véleménye szerint a „szolgaság hosszú évei alatt végzett kemény robotmunka kikezdte az emberek türelmét, megrendítette az egymás iránti megértés képességét”. A pusztai vándorlás négy évtizede ennek fényében nem elsősorban büntetés (volt), hanem a nemzedékváltás elkerülhetetlen része.

„...bujdosó arameus volt atyám...” (26:5). A fenti mondatot általában így fordítjuk, Ibn Ezra szerint azért, mert Jákob ősatyánk húsz esztendejére utal, melyet Arám földjén töltött az Ézsuaval való konfliktusát követően. Azonban előfordulhat, hogy az alábbi, Rási-féle fordítással találkozunk: „egy arameus megpróbálta elveszejteni atyámat”. E verzió szerint is Jákob az említett „atya”, akinek az életét az arameus Lábán próbálta minden lehetséges módon nehezíteni, és végül, amikor Jákob távozott tőle, megkísérelt megölni, és csak az Örökkévaló határozott hangú közbenjárásának (1Mózes 31:29-30) köszönhette jeles ősünk a megmenekülését.

„Ha hiánytalanul megadtad termésed minden tizedét a harmadik évben, a tized évében” (26:12). Melyik a „tized éve”?

Rabbi Naftali Cvi Jehuda Berlin szerint a hétéves „smita”-ciklus harmadik és hatodik éve, mert ekkor kellett adni a szegényeknek járó – tizedet (máászér-áni). Bár mindhárom tizeddel (első, második, szegényeknek járó) Isten parancsának tettek eleget, de a rászorulók támogatása mégis különösen fontos (volt), amint írva van (Példabeszédek 21:3): „Igazságosságot és jogot gyakorolni becsesebb az Örökkévaló előtt áldozatnál.”

Darvas István rabbi / OR-ZSE