Nem lesz gőgös szívem, szemeim nem lesznek nagyravágyóak – rabbivá avatták Szerdócz Ervint

A 131. zsoltár szavai mindig szemem előtt lesznek: „Nem törekszem, nagyra, és nem törekszem számomra elérhetetlenre.” Köszönöm mindenkinek, aki időt szakít, és osztozik velem ezen a szép napon fogalmazott Szerdócz Ervin vasárnap, rabbivá avatásának beszédében vasárnap, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem zsinagógájában.

Tisztelt Rektor Úr! Tisztelt Tanár urak, a BZSH és MAZASIHISZ tisztelt vezetősége! Tisztelt megjelentek!

Köszönöm mindenkinek, aki osztozik örömömben, amikor eljöttünk, hogy megéljük és elmondjuk a nap szentségének nagyságát! Áldott légy Te Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki életben hagyott, megtartott, és engedte megélni a mai napot!”

A liturgiai évnek van egy egyedülálló imája. Amikor a közösség küldötte egymaga az Örökkévalóval. Oda áll az imapult, az omed elé (…) A pillanat emelkedett és megrázó. Ez a személyes felelősség pillanata. A küldött önmaga, önmagáért. A visszatekintés pillanata mely a múltba néz, de a jövőnek szól. Ihletett pillanat! A küldött halk, koncentrált hangon vallomást tesz az Örökkévalónak. Vallomást tesz és könyörög:

„Én az érdemtelen, remegve és félve állok eléd, ki Izrael felett trónolsz itt állok, hogy könyörögjek Hozzád azokkal és azokért, kinek küldöttje vagyok, itt állok, ha nem is vagyok arra érdemes és hivatott!”

Tisztelt megjelentek! A mai nap életem kiemelkedő napja!

Én az érdemtelen remegve és félve állok az Örökkévaló és Önök előtt. A nap, melyen minden átértékelődik életemben. Kitüntető pillanat, de egyben a kétségek pillanata is.

Nem tudom, mivel, nem tudom hogyan érdemeltem ki sorsomtól, hogy eljutottam ide. Nincsenek különleges érdemeim. Nincsen különleges tehetségem. Nem halottam és nem ért el hozzám a kiválasztottság, az elhivatottság hangja. Az „élő látás kútjának” vizéből sem ittam. Ami még fájóbb, már nem vagyok fiatal. De megvan bennem a képesség, ami éveim száma fölé emel: tudok álmodni!

Álmodó vagyok, mint József, és álmaim nem hagytak el akkor sem, mikor életem mélypontjára jutott. Gödörbe kerültem. Márpedig a gödörben az embernek nem sok kilátása marad. A gödörben csak az álmodozónak van kilátása. Tulajdonképpen egy perspektívája marad. Amint olvassuk a 121. zsoltárban.„Szemeimet a magasságokba emelem, honnan jöhet segítségem?” A Gödör kilátása, egyedül az ég.

Megragadtam a kilátást és az égbe tekintettem. „Nem vagyok próféta, prófétának fia sem vagyok.”

De tovább álmodom, mint József, kinek nevét viselem. Meggyőződéssel hiszem, hogy megvalósítom álmom: ahogyan Ámosz próféta mondja, mindent elkövetek, hogy közösségem tanítója és jó pásztora leszek.

A mai nap nem valósulhatott volna meg, ha az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektora Schöner főrabbi, mesterem nem látja meg bennem, az arra érdemeset. Bátorított és bíztatott, hogy tanuljak. Szívből köszönöm Rektor Úr.

Köszönöm azt is, hogy Ön annyi sok más mellett megtanított, (…) belém oltotta felelősségét, annak, hogy 70 évvel Auschwitz után, fényt és vidámságot kell vinni annyi sok tévelygő zsidó életébe. Megtanított választani: Az igazság útja helyett, a béke útján járni.

A mai nap nem valósulhatott volna meg, feleségem, családom segítsége nélkül. Családom nyugodt hátteret biztosított a tanuláshoz. Minden terhet levettek vállamról. Köszönöm szépen Évának, drága feleségemnek.

Köszönöm szépen gyermekeimnek Bianka és Orsikának, mindig mellém áltatok bíztatásotokkal! Köszönet Mikinek, Bianka férjének, aki mindent átvállalt a ház körüli szükséges munkákból. Óriási segítségért jelentett. Unokámnak Noámnak köszönöm, hogy kedvességével sok erőt adott, kilendített a tanulás holtpontjaiból. És köszönöm Orsikámnak és férjének Elirámnak, hogy Jeruzsálemben a Kotelnél imádkoztatok értem. Hittetek bennem és bíztatásotok erőt adott. Köszönöm Sálevnek kis unokámnak, hogy világra jötte új színt és reményt ad a jövőmet illetőleg.

Ez, a mai nap nem valósulhatott volna meg, elkötelezett tanáraim, mestereim hivatástudata nélkül. Ez nem történhetett volna meg, ha nem bíznak annyira bennem. Bíztattak, amikor kétségek között vergődtem: „bátorság”, „csak így tovább” „menni fog”! Köszönet tanáraimnak: professzor Slomovits Eliezer, Domán István főrabbi professzoroknak, Weisberger Pichasz rabbinak, Darvas István, Róna Tamás, Echrenfeld Aser, rabbiknak. Smuel Spitzer professzornak, Oláh János, Kiss Endre, Lichmann Tamás, Uhrmann Iván, Haraszti György, Gábor György, Komoly Judit és az ORZSE minden tanárának.

A mai nap nem valósulhatott volna meg Deutsch Róbert főrabbi nélkül sem. Vele 25 éve minden reggel a Bethlen téren imádkozom. Belém oltotta az ima emelkedett pátoszát. Tőle tanultam a rabbi felelősség önmagára kivetett szigorát.

És végül, de nem utolsó sorban a mai nap nem valósulhatott volna meg, ha2003-ban nem lettem volna kinevezve Pesterzsébet-Soroksár- Csepel Körzet közösség szellemi vezetőjének.2008-ig szolgáltam a közösséget. Szeretettel és türelemmel fogadtak. Kezdeti lépéseimhez erőt, lendületet adtak.

Hat éve, 2008-tól, az Újpesti Közösséget szolgálom. Első perctől kitüntettek figyelmükkel, szeretetükkel, barátságukkal. A mai nap nem valósulhatott volna meg, ha nem lenne olyan nagy érdem és kihívás az Újpesti közösséggel lenni.

Érdeklődéssel, figyelemmel és türelemmel igényelték szolgálatomat, beszédeimet, tanításaimat. Újpest közössége második énem, második otthonom. Hat éve látom el a rabbi feladatot. Újpest bátorítása és kitartása nélkül sem valósulhatott volna meg ez a mai nap!

És itt állok! „Én az érdemtelen, Remegve és félve állok jövőm és Önök előtt.

Itt állok egyedül az Örökkévaló és Önök előtt! Itt állok és kétségek kavarodnak bennem. Kétségem, a kiszámíthatatlan és kérlelhetetlen sors, (…) sorsom kétsége.

Az Örökkévaló Isten megadta Nekem: rabbivá avatnak, rabbi lettem, rabbi lehettem, 63 évesen. Köszönöm a nagy lehetőséget. Kétségek kavarognak bennem: ha a Jó Teremtő lehetőséget adott és megengedte megvalósulását annak, hogy rabbi lehetek. De miért nem adta meg előbb, miért nem adta meg hamarabb. Kétségeim között alázattal kérdem: miért nem adta meg ennek lehetőségét (…) mondjuk 30 éves koromban. Hamarabb, hogy legyen elég időm bizonyítani, hogy érdemes vagyok a feladatra. Hogy legyen időm meghálálni sorsomnak a kegyet, hogy rabbi lehetek.

De „Én az érdemtelen”, már nem keresem sorsom értelmét. „A rejtett dolgok az Örökkévalóé, a mi Istenünké (…)”

Nem kérdem, de annál inkább kérem az Örökkévalót. Kérem, hogy eljövendő tevékenységem alatt valósulhasson meg rajtam Jesájá próféta áldása: „Hadd nyughasson rajtam az Örökkévaló szelleme, a bölcsesség és értelem szelleme, a tanács szelleme és erő szelleme a megismerés és istenfélelem szelleme.” „Hadd legyen megítéléseimben istenfélelem, (…) hogy nem szemem látása szerint értékeljek, se fülem hallása szerint döntsek. Igazsággal ítéljem a szegényeket és egyenességgel (…)” Erre kérem az Örökkévalót és kérem itt és most avatásom fennkölt pillanatában.

Megfogadom: „Nem lesz gőgös szívem, szemeim nem lesznek nagyravágyóak.”

A 131. zsoltár szavai mindig szemem előtt lesznek: „Nem törekszem, nagyra, és nem törekszem számomra elérhetetlenre.” Köszönöm mindenkinek, aki időt szakít, és osztozik velem ezen a szép napon.

Önök a tanúim, fogadalmamra: az idő alatt, mely még megadatik nekem, mindent elkövetek, mindent, hogy jó pásztora legyek közösségemnek. Hogy tanuljak és tanítsak, és jó rabbiként szolgálom közösségem, szolgáljam Népem.

Köszönöm szíves figyelmüket!