„Nagy volt a mi táleszunk, milliókat kellett vele betakarni”

Deutsch Gábor / Új Élet

Halmos Sándor új könyvének bevezetőjében édesapját idézi, és talán ez az a mondat, amely munkásságát motiválja. Debrecen, Hajdú-Bihar vármegye, Szatmár után most Bereg és Szabolcs megye zsidóságának állít emléket.

Halmos_bor.JPGAz említett helyeken egykor virágzó, sőt meghatározó hitközségek működtek, most csak nyomok, néhol vegetáló mini közösségek, máshol csak temetők, lepusztult zsinagógák jelzik, hogy volt múlt. Jelenről, jövőről kevés szó esik. A szerző áll a szövőszék mellett, dolgozik tovább, mert nagy a feladat, a tálesz még nem takart be minden fájó sebet.

Könyve Bereg megye ismertetésével kezdődik, kényes téma. Kárpátalja. Volt magyar, szlovák, szovjet, most ukrán terület. Ezen országokban éltek – talán nem túlzunk – a legvallásosabb zsidók. Jiddisül a lakosság jelentős száma értett, sok helyen felekezettől függetlenül. Híres rabbik fogadták a zarándokokat messzi földről, iskoláik, könyveik népszerűsége, ismertsége határokon túlra is eljutott. A zsidók nem tudtak Trianonnal mit kezdeni. Az üzleti összeköttetések megszakadtak, a kölcsönösen becsült iskolák és zarándokhelyek bezárultak. Csehszlovákia demokratikus berendezése a szabadságjogokat biztosította, de a gazdasági nehézségek, az utazási korlátozások, mindkét oldal nacionalista hangzavara bizonytalanságot okozott. Ezért üdvözölték a zsidók a magyarok bevonulását. Sajnos a reguláris hadsereget megelőző szabadcsapatok garázdálkodása Beregszászon, Szolyván, Munkácson és máshol rossz nyitánynak bizonyult. A folytatás sem volt kedvező. A zsidótörvényeket fokozatosan bevezették, a „nem tisztázott” állampolgárságúakat Kamenyec-Podolszkba hurcolták vagy kitoloncolták. A munkaszolgálat, a gettó és a deportálások végzetes tragédiát jelentettek a zsidók számára.
A háború után a pillanatnyi felszabadulást követte a szovjet uralom, az ateista diktatúra, s a vallásellenesség még erőteljesebben mutatkozott meg, mint nálunk. A templomokat, iskolákat bezárták, csak illegálisan működhetett némi zsidó élet. Fáspincékben, lakásokban tartottak istentiszteletet, vándortanító oktatta titokban a gyerekeket a betűvetésre; nem csoda, hogy aki tehette, külföldre távozott. Így Magyarországra, később Izraelbe, Amerikába.

A külföldre távozottak – Amerikába például – szép templomot építettek, többek között a munkácsiak számára. Ugyanezen a néven, Munkács vagy Minkács, de semmi esetre sem nevezik Munkacsevónak. Erre még visszatérünk.

Talán időzzünk még egy kicsit ezen városnál. Halmos könyvének új vonása, hogy a történelmi áttekintést és a megemlékezést, a nevek felsorolását túlélők, szemtanúk vagy funkcionáriusok visszaemlékezésével teszi élőbbé. A személyes élmény a hitelességet erősíti.

Az 1600-as évek derekán Schönborn grófja 12 svábbal és 1 zsidóval Munkács mellett községet alapított. Amikor a gróf uradalma Munkácsra is kiterjedt, nem kifogásolta, hogy a zsidók a városban telepedjenek le, sőt, 1774-ben megengedte a házak építését is. 1846-ban már 54 főnek volt saját háza, az 1848/49-es szabadságharcban 108 munkácsi zsidó vett részt a nemzetőrségben. 1841-ben megengedték, hogy a zsidók kialakítsák intézményeiket. Ehhez ingatlant vásárolhattak. A jámbor zsidó élet bevezetése terén a Spira családnak jelentős érdemei vannak. Speyerből származnak, innen a nevük. Az első Spira 1825 és 1829 között viszonylag rövid ideig ténykedett a városban, az utána következők azonban már lényegesen tovább. A Lázárt (Chájim Eliézer) Sapira névvel illették tisztelői, mert az drágakövet, zafírt jelent. Némely cselekedetét vitatták, de azt nem, hogy nagy egyéniség volt. Beszédeiben hangsúlyozta a sábesz megtartásának fontosságát. Halála után veje, Baruch Rabinovits vette át a vezetést, de mivel nem magyar állampolgár volt, kitelepítették. Nagy összefogással sikerült Budapestre hozni. Harcosabb felfogást tanúsított, mint apósa, és a világi iskolákat sem vetette meg. (Munkácson még gimnázium is működött, amit apósa nem nézett jó szemmel.) A háború után nem ment vissza Munkácsra, külföldön, Brazíliában, majd végül Petách Tikva mellett tevékenykedett. A munkácsi hívek túl modernnek találták, de a fia Boro Parkban folytatja a nagyapa szellemiségét, hogy „ne száradjon ki a forrás és ne fonnyadjon el a fa”.

Mint már említettük, Munkácson a zsidótörvények deportálást és munkaszolgálatot hoztak. Sajnos a magyar csendőrök még brutálisabbnak bizonyultak, mint a németek, ezt hangsúlyozni ma is érdemes. A sárga foltot már akkor bevezették, amikor az hivatalosan még nem jelent meg rendeletben. Azt is említettük, hogy a háború utáni másfajta diktatúra nem tűrte a vallást, ezért a túlélők közül is kevesen maradtak a városban. Most visszakaptak a rendszer- és országváltás után imaházakat, van mikve, kóser étkezésre lehetőség, két hitközség is működik, azonban tisztelet erőfeszítésükért, de aki ismerte a régi Munkácsot vagy olvasmányai alapján el tudja képzelni az ottani életet, annak az egykori szovjet parodista szállóigévé lett mondata jut az eszébe: „Válámi van, de nem áz igázi.”

Beregszásszal kapcsolatban kiemeli a könyv, hogy kitűnő orvosok sorát adták országnak-világnak. Linner Bertalan sok ezer ember életét mentette meg, Európában elsőnek mert szívműtétet végezni egy kislány balesete után. A kórház utcáját róla nevezték el. Beregszász szülötte Kaszab Judit festőművész, aki hosszú éveken keresztül Erzsébet anyakirálynő portréfestője volt, közben főzött őfelségének finom csólentet és paprikás pörköltet. A közgazdasági Nobel-díj első tulajdonosa, Milton Friedman apja és anyja Beregszászon látták meg a napvilágot. 1941-ben 5856 zsidó élt a városban, ma örülnek, ha összejön a minján és tudnak imádkozni. Sorolni lehetne a városokat, de meg kell mondani, működő közösségeket nemigen találunk. Azért említsük meg Beregrákost, ahol a kitűnő komikus, Salamon Béla született. Most tiszteletére emlékszobát rendeztek be.

A temetőkkel kapcsolatban Halmos megjegyzi, Kárpátalján kívül Romániában, Szlovákiában megfigyelhetjük, hogy ha a héberen kívül másik nyelven is írnak a sírkőre, az magyarul van.
Szabolcs megye. A Tisza bal partján található. Mélyen vallásos, legtöbbször ortodox vagy status quo közösségek működtek, neológ ritkán fordult elő. Nagyobb városairól, Nyíregyházáról, Kisvárdáról külön szólunk, mert a könyv – igen helyesen – részletesen foglalkozik egykori életükkel. De hangsúlyoznunk kell, hogy a poros, kicsiny falucskákban nagy rabbik irányítása mellett kiváló iskolák működtek, melyek messze földről fogadták hallgatóikat. Ilyen volt például Nyírtass. Ha megkérdezték, merre keressék, azt felelték, Nyíregyháza van mellette. A faluban 340 zsidó tisztelte Lőwy dinasztiáját. Mivel a vészkorszakot csak kb. 30-an élték túl, az üresen maradt rabbiszéket a Demecseren született kiváló rabbi unokájának kínálták fel. Sajnos rövidesen a 10 ember sem volt meg az imádkozásra, így a rabbi távozásra kényszerült. Járt Nyíregyházán, majd Antwerpenben, ahol az ott időző pápai iskolában is megfordult. Majd Kanadába érkezett, Québecbe, ahol bármilyen furcsa, de közel 100 ezer fős közösséget mondhat magáénak. Látogatják is az ősi földet rendszeresen.

Büdszentmihály. Domán István főrabbi kitűnő könyvéből már képet kaphattunk az ottani jesiváról, de ő is megírja, hogy az iskola fénykora Jehuda Grünfeld és annak a fia idejére esett. Joel Teitelbaum, a szatmári rabbi is tanult ott. A falu jelenlegi neve Tiszavasvári.

Nagykálló. Pásztorból lett az első magyarországi chászid rabbi Eizik Taub, több népdal feldolgozója, számos legenda hőse, aki maradandóvá tette szülőfaluja nevét. Tisztelte őt Szabolcs vármegye népe. Szállóigévé lett mondatát idézzük: „Ha egy országban üldöznek valakiket, akkor inkább tartozzunk az üldözöttek közé, mint az üldözők közé.” Halála után 19 évig nem töltötte be senki a főrabbi tisztet.

Tiszaeszlár. A fenti idézet nagyon is ideillik. Ez a helység egy abszurditásról hírhedt. Vérváddal vádolták egy olyan vallás funkcionáriusait, amelyben a vér élvezete a legszigorúbban tilos. A tragédia, hogy még ma is akad, aki az abszurditásnak hitelt ad.

Nagyhalász. Tipikus zsidók lakta település. Éppen egyszerűségében a nagyszerűség. Más települést is említhettünk volna. Sokat vállaló, mindenről gondoskodó asszonyok szinte minden községben kulcsszerepet játszottak. Megemlítjük, hogy a Chevra könyvét temetőjéről mostanában jelentette meg a Makkabi Kiadó szép, színes kivitelben.

Kisvárda. Éltek ott modern zsidók, akik talán máshol status quók lettek volna, áskenázok, szefárdok és kaszoni chászidok, külön imateremmel rendelkeztek, de egy hitközséghez tartoztak. Mojse Rosenbaum rabbi tekintélye összetartotta a kilét.

Nyíregyháza. Itt a status quo hitközség előbb alakult meg, mint az ortodox. Sokáig egy hitközség működött, majd 1873-ban léptek ki az ortodoxok, de a végleges szakadás 1905 körül, Friedmann Jakob halála idején következett be. Bernstein Béla 1908-ban került Nyíregyházára, ő volt az 1928-ban 26 hitközséggel Debrecenben megalakult Status Quo Szövetség egyik vezéralakja. A Felsőházba is javasolták. Wieder Solem ortodox rabbival nemcsak jó volt a kapcsolata, hanem ki is állt érte, amikor saját hívei igaztalanul megtámadták. Hű maradt közösségéhez, az elhurcolásnál nem vitt magával mást, mint az imazsákját, a sétabotját és egy jegyzetekkel teli bibliát. A vészkorszak idején 5000 zsidó élt a városban, a jelenlegi számuk kb. 80 fő. Ez az adat magáért beszél.

A kötet Szabolcs megye valamennyi helységét felsorolja, ahol zsidó közösségek éltek, működtek, alkottak. Ma Nyíregyháza az egyetlen, ahol még összegyűlnek imához a hívek. A feledés veszélyezteti azt a kincset, amelyet most már csak a város és falu kövei vagy az elvándoroltak, elpusztítottak leszármazottai őriznek, külföldön. Mennyi szokás, gondolat, dallam, rítus felett ott az út pora. Nemcsak a zsidóság, hanem – a kölcsönösség hatására tekintettel – az egész magyar kultúra vesztesége, ami többek között Szabolcs megyét érte.

Halmos Sándor bátran megírja, hogy bár nagyon sokan voltak, akik életük kockáztatásával mentettek embereket, mégis bizonyos nézetek nem tűntek el, és mindenkinek mindent meg kell tenni, hogy mindaz, ami volt, soha meg ne ismétlődhessen. A könyv nemcsak az emlékezés, hanem a felelősség ébresztése is. Ezért ajánljuk mindenkinek, különösen és nyomatékosan a fiatalságnak.