Mai születésnapos: Móricz Zsigmond, az anti- és filoszemita író

A múlt század sokak szerint legjelentősebb magyar írója a magyaroktól „fajiságukban” különbözőnek tekintette a zsidóságot, karakteres testi jegyekkel és lelki beállítódásokkal: néha ezek egy részét szimpatikusnak és követendőnek, máskor más részüket taszítónak találta. A jogi diszkrimináció, a megbélyegzés ellen azonban következetesen tiltakozott.

1919 fontos, döntő év a magyar antiszemitizmus történetében. A Tanácsköztársaság bukása, a kiépülő Horthy-korszak, majd a trianoni békeszerződés, az „ezeréves államiság” veszte, az etnikai arányok drámai átrendeződése, a számtalan, egymásra rétegződő társadalmi sokk hatásai jól szemlélhetőek a legnagyobb magyar szellemek ekkori megszólalásain. Nem csak Szabó Dezsőnél, vagy Kosztolányi „Pardon-rovat”-beli írásaiban, nem csak Móricz híres naplóbejegyzésében, amelyben a zsidók fizikai megjelenését illető undoráról mesél hosszasan. Még a katolikus humanista Babits is zsidózik Magyar költő kilencszáztizenkilencben című munkájában.

Mindezt természetesen egyáltalán nem kell szeretni, de tudomásul kell vennünk, hogy ez volt a helyzet, és ezt a helyzetet kell megkísérelni megérteni. Nincs ok – és mód sincs – arra, hogy ezeket az óriásokat „bojkottáljuk” emiatt: mindez közös történetünk, történelmünk része.

Móricz mindig abból indult ki, hogy van sajátos, a nem zsidó magyarokétól világosan megkülönböztethető zsidó „fajiság”, sajátos fogékonyság és látásmód, sajátos tapasztalatok, amelyek csak a zsidókra és rájuk viszont sok tekintetben egységesen jellemzőek.

Mivel úgy tartotta, hogy az irodalom voltaképpen az ilyen, sajátos tapasztalatok megértése és leírása, hogy „voltaképpen csak azt lehet leírni, ami fáj, ami megsebzi az embert”, ezért érdekelte a zsidó „karakter”, és ennek kifejeződését szerette volna viszontlátni a zsidó származású írók munkáiban. Ezért beszélt elragadtatottan Komor András egyik regényéről, ezért támogatta hatalmas lelkesedéssel „a soproni zsidórabbi fiát”, Pap Károlyt. Megszabadítottál a haláltól című művét „korunk egyik legnagyobb alkotásá”-nak nevezte a Nyugatban.

A zsidó lélek az irodalomban című vitacikke némi gyanakvást is kelt: érvelése szerint a zsidók is akkor tudnának igazán értékes megfigyelésekkel hozzájárulni a magyar irodalomhoz, ha arról beszélnének, amit a legbensőségesebben ismernek: saját zsidó környezetükről, világukról. Schöpflin Aladár válasza szerint ez egyfajta szellemi gettóba kényszerítené a zsidó származású szerzőket, Komlós Aladár azonban üdvözli a szöveget, mint annak elismerését, hogy a zsidóság problémái is integráns részei a magyar irodalomnak.

Móricz határozottan tiltakozik az 1938-as első zsidótörvény ellen, de a végkifejletet – például nagy kedvence, Pap Károly meggyilkolását – már nem éri meg. 1942 szeptemberében, 63 éves korában hal meg.