Mai születésnapos: Morgan Freeman, aki Istent játszotta Noé történetében

Későn indul a karrierje, túl van az ötvenen, amikor igazán felfedezik egy zsémbes zsidó néni sofőrjeként a feketék és a zsidók lehetséges barátságát elmesélő filmben, a Miss Daisy sofőrjében. Aztán néhány alkalommal ő alakítja az Örökkévalót idétlen filmekben és mostanában a vallásokról készít filmet és széder-estézik az első izraeli női rabbival Jeruzsálemben.

A ma 80 éves színész pályája első évtizedei nem nevezhetők sikertörténetnek. Bőven túl van már a harmincon, a statisztáláson, a miniatűr szerepeken és az alkalmi megélhetési munkákon, amikor felléphet a Broadwayn a Hello, Dolly kizárólag feketék által játszott változatában a 60-as évek végén és még ezután is eltelik bő másfél évtized, amíg mozisztárrá válik. Utólag viszont mindent megkap és bepótol, amire az első 50 évben hiába várt. A csúcsra az emelkedő 80-as évek végén érkezik el, mint egy kiállhatatlan jiddise máme, egy mindenbe belekotyogó és az autóit sorra összetörő, bájosan kioktató öreg néni, Miss Daisy sofőrje. Az ismert séma szerint a két nagyon különböző hátterű ember először utálja, aztán szépen megszereti egymást és elválaszthatatlanok lesznek és egyre jobban megértik a másikat, mert tulajdonképpen – ha nagyon másképp is, de – mindketten kisebbségiek. És az a fontos tanulsága van még, hogy a zsidó néniket igenis ki lehet bírni sőt mindent összevéve egyszerűen imádnivalók, csak kell hozzájuk is egy kis türelem, ahogy a zsidó bácsikhoz és mindkét nem nem zsidó képviselőihez. Szóval hogy nem egyszerű az emberekkel, de megéri szeretni őket. Ekkor már közel az Oscar, de kicsit még várni kell, végül mi az a várakozás Morgan Freemannek, van már rutinja benne.

A remény rabjai után, amely az ember, a bűnös ember szintén meglévő, elvehetetlen Istenképmásságáról szól, jönnek a Clint Eastwoodal forgatott filmek, például a Millió dolláros baby és ehhez még azok az idétlenkedések, amelyekben kedves bohóckodásként, a blaszfémiától csillagtávolságban eljátssza Istent, aki például egy kortársunkként, köztünk élő Noét szólít fel arra, hogy gyorsan kalapáljon össze egy bárkát, mert baj lesz. Mert Noé történetét is el kell tudnunk úgy képzelni, mintha velünk esett volna meg, hogy igazán hinni tudjuk a Bibliában: az Evan a minden6ó, amelynek magyar címe még magánál a filmnél is rosszabb, ha jól nézzük, kicsit ehhez is hozzásegíthet a néhány közepesen fárasztó poénon kívül, amelyet juttat nekünk. A nevetés, szinte színvonalától függetlenül, a teremtés ünneplése.

Morgan Freemant, mint mondja, előrehaladott korával összefüggésben, foglalkoztatja a halálon túli élet gondolata és erről készít most dokumentumszkeccseket. Úgy gondolja, hogy tulajdonképpen minden vallás arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi következik majd azután. Egy Jeruzsálemben forgatott részben együtt ünnepelte a Pészachot, az egyiptomi kivonulást a szabadság útján az első Izraelben született női rabbival, Maya Leibovitchcsal és még azzal is eldicsekedhet, hogy kizavarták az egyik vallásos negyedből, amikor a zsidó vallás hitbeli elképzeléseit „mítoszoknak” nevezte. Ő maga számolt be erről önkritikusan, belátva, hogy tapintatlan volt.

A 80-hoz érkező színész vicces, nyitott és érdeklődő idős emberként éppen úgy, mint a 80-as években, ami kétségtelenné teszi, hogy a kissé kiállhatatlan, ám annál ellenállhatatlanabb Miss Daisy jól választott magának nem zsidó barátot, amikor Morgan Freeman mellett döntött. Éltesse hosszan az Isten, maradjon meg mai kedve és ereje a munkához.

Vigyázzon rá az Örökkévaló.