Mai születésnapos: Mácsai Pál, egy sármosan fanyar színigazgató

Édesanyja a Zsidógimnáziumban élte túl 1944-et, abban az osztályteremben, amelyikben azelőtt tanult. A fia kedvesen okos, ironikus és elbűvölő színész lett, a magyar költészet rajongója és Örkény groteszk történelmi bölcsességének legértőbb tolmácsolója.

„Pályám Rómeóval indult, huszonkét éves koromban, a Nemzeti Színházban játszottam” – nyilatkozta pár éve a Szombatnak. Ha látták, ha nem, mind látják maguk előtt Rómeóként még ma is. Ideális – gyönyörű és előkelő – hősszerelmes és közben minden hősszerelmesség érzelmes kikacagása. Mindig ott van a szája sarkában az az egyszerre elégedett és lemondó félmosoly, a minden fölényesség nélküli mindentudás mácsais gesztusa.

Édesanyja, sok társával együtt, Ocskay László századosnak köszönhette az életet 1944-ben, a Zsidógimnázium, a mai Radnóti Gimnázium épületében vészelte át az ország történetének legsötétebb hónapjait, a csodálatos Mácsai Pál születését is Ocskaynak köszönhetjük, legyen áldott az emléke.

Édesapja képzőművész volt, de – ahogy a Wikipedia írja – felmenői között kisiparosok és kereskedők is találhatóak”.

Már a gimiben elkezdett játszani úgy, hogy rögtön az egészet kívülről is látta: az a furcsa, lebilincselő mosoly az oka, hogy színészként még rendezőnek is kitanult és az ELTE Esztétika szakát is elkezdte, hogy kint is legyen és közben teljes szívével bent is: ez az ő igazi műfaja, az érzelmes groteszk. Csehov, Molnár Ferenc mindent megbocsátó, ügyes cinizmusa és mindenekelőtt Örkény. Tudják, az Örök nosztalgia Örkénye, aki a Joliot Curie téri lakását sürgősen elcserélné, mert már tényleg kibírhatatlan, ugyanarra a Joliot Curie-téri lakásra, mert máshol viszont nem lehet élni, sehol máshol a világon. Mert így szeretjük a hazát, így hagyta magát szeretni az elmúlt században, amelyen végigbotorklátunk, mint Pisti a vérzivatarban. És olyan kedélyesen, anekdotikusan tudja mesélni Örkény bőrébe bújva ezt az egészet, mintha tényleg vicces lenne és csak a végén, amikor lemegy a függöny, a ruhatár felé menet sírjuk el titokban magunkat.

A Mesteréről, Örkényről elnevezett színháza, amelynek ő az alapítója (ezért hagyta félbe esztétikai tanulmányait, mert kinevezték színigazgatónak) a legnagyobb klasszikusokat tudja sorban úgy megújítani, mintha még sosem láttuk volna őket.

Rendezőként először persze Örkényt, a Tótékat rakta össze, aztán Joshua Sobol Gettó-ja következett egy nagyon mácsais kérdéssel, hogy mit tehet állíthat a művészet szembe a holokauszttal. Mert, képzeljék, ez az érzelmes ember tényleg hisz a művészetben, annak nevelő, világjobbító hatásában és ezért csinálja ezt az egészet, ebben bízik és ezért mosolyog folyton olyan alázatosan. Kisfiúsan. És főleg hisz, mindennél jobban hisz a Nyugat-középpontú szent magyar költészetben és ha halljuk, akkor kis időre még mi is hiszünk benne.

Nemrég az HBO-n kezdte játszani a zseniális izraeli sorozat főszerepét, az analízisbe járó pszichiátert. Újfent: kint is és bent is, érzelem is és elemzés is. Mert a szív és az ész együtt mindenre kész, erre Mácsai Pál az eleven bizonyíték: Isten éltesse 56. születésnapján és tovább, mondjuk 120 évig.