Mai születésnapos: Claudio Abbado, egy utolérhetetlen zsidóbérenc zseni

2017. Június 26. / 21:25


Mai születésnapos: Claudio Abbado, egy utolérhetetlen zsidóbérenc zseni

Édesanyja börtönbe került, amiért egy zsidógyeket bújtatott, ő maga Mahler egyik legnagyobb karmestere volt, akii jórészt az Izraeli Filharmonikusok későbbi vezetőjének, Zubin Methának köszönhette a karrierjét. Szenvedélyes volt, szerény, fáradhatatlan és még gyönyörű is, nem sok nála jelentősebb karmestert hordott a föld a hátán.


Spanyolországi mórok leszármazottja volt olaszként, családjának múltja is összeköti a „spanyol zsidó aranykorral”. Korán nekiállt zongorázni, szülei tanították és amikor lelkesen felfújta a falra kisgyerekként, hogy „éljen Bartók”, a politikai rendőrség bevitte, hogy megpróbálják kiszedni belőle, kicsoda és hogy lehet megkeríteni a Bartók nevű partizánt. Merthogy éppen vége felé járt a második világháború, a kisfiú Mussolini országában töltötte az élete legelső bő évtizedét, az édesanyja még börtönben is volt, amiért bújtatott egy zsidófiút. Claudio Abbado, ahogy mondani szokás, az anyatejjel szívta magába a fasizmus heves, vad utálatát.

Zubin Mehta ajánlotta be Bécsbe, zenei hamvasságuk éveit jórészt együtt töltötték az Izraeli Filharmonikus Zenekar világhírét elérő és garantáló karmesterrel. Nagy zenei versenyek győztese volt, amikor a náci Németország leghűségesebb művészeinek egyike, Herbert von Karajan meghívta a Bécsi Szimfonikusok élén Salzburgba és ő a modern zene zsidó „alapítóinak” egyike, Gustav Mahler második szimfóniáját választotta, ez a Feltámadás Szimfóniája. De a modern zenéért nem lelkesedett, mivel nem gondolta, hogy volna külön modern zene, ez szerinte a kortárs és 20. századi zeneszerzők bekényszerítése a „modernség” gettójába, holott nincs bennük semmi sajátos, komponáltak saját korukban élve, abból dolgozva, ahogy azok, akik előttük éltek.

Volt a milánói Scala zenei vezetője, a londoni szimfonikusoké, a bécsi Staatsoperé és a Berlini Filharmonikusok élén is állt, a Scala repertoárját felfrissítette, beengedett az olasz opera mellé ezer más hagyományt. Nem sokat beszélt, tette, amit tennie kellett, nem ordítozott a zenészekkel, csak addig próbált velük, amíg meg nem találták, amit kerestek. Aztán pinpongozott velük, mindenkit legyőzött és fociztak néha. Nem a próbákon volt dinamikus a hisztériázás rapszódiájában, hanem az előadásokon bénított meg a hangzás számolatlan mennyiségű alélt szemtanút.

A fákat is őrülten szerette, környezetvédő volt és a megbecsülést, amelyet kivívott magának, arra szolgálta, hogy az igazságot segítse vele minden politikai konfliktusban.

Az ezredfordulón súlyos betegség próbálta meg elpusztítani, de szeretett élni és ellenállt, visszatért, zenélt és úgy tűnhetett, hogy a megszülető, megtestesülő, illanékony kompozíció erősebb a halálnál. Sok évig nézett szembe vele, amíg az történt, ami mindig és amit ennek ellenére sem lehet igazán elviselni. Sok ezer híve búcsúzott tőle a milánói utcán, zenét hallgatva.

A magas művelődés utolsó sztárjai egyike, népi hőse volt, aki igyekezett oda is elvinni a zenét, ahol a szegénység útját állta, mert azt gondolta, hogy mindenkihez szól. Igaza volt.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
„Ez legyen az év legkúlabb programja!”
Megemlékezések
Budapesten 5200 embert mentett meg a világ spanyol Igaza
Zsidó világ
A Dohány utcai zsinagógát 160 éve adták át

Kommentek