Kertész Imre egyszerre volt konzervatív és radikális, nem tudott beleilleszkedni semmilyen ideológia szűk világába – Szántó T. Gábor író, a Szombat című folyóirat főszerkesztője. Az alábbiakban magyar írók emlékeznek a ma hajnalban elhunyt irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrére.
Szántó T. Gábor: „egyszerre volt konzervatív és radikális” író Kertész Imre
Kertész Imre egyszerre volt konzervatív és radikális, nem tudott beleilleszkedni semmilyen ideológia szűk világába. „Pontosan tudta, hogy a 21. századi ember nem lehet ideológiák fogja, mindig kritikával kell néznie a társadalmi és politikai folyamatokat, és mindig őriznie kell az individuum törékeny egyediségét. Kertész Imre azokhoz a 20. századi zsidó írókhoz tartozott, akik vitatkozó viszonyban álltak zsidóságukkal, de mindvégig megőrizték a zsidóságuk révén szerzett tapasztalatot és a kívülállásból eredő tisztánlátást. Vitatkozó és egyben azonosuló viszonyban élt saját zsidóságával.”
A főszerkesztő szavai szerint nagy író hunyt el, aki megtapasztalta a 20. század két nagy totalitárius diktatúrájának mindennapjait. Zsidóként Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálták, majd mindezt túlélve ez a tapasztalat vált írói pályájának meghatározó témájává, illetve olyan élményanyaggá, amely a 20. századi totalitárius világrendről szóló egész életművét megalapozta. „A vészkorszakot civilizációkritikai perspektívába helyezte: a Sorstalanság című művében az élményanyag feldolgozása azon a nézeten alapul, amely szerint a civilizáció kiszolgáltatottá teszi az embert mindenféle hatalommal szemben, kezdve a gyerekkorban az apai hatalomnak, a szülői hatalomnak való kiszolgáltatottsággal. Ez a későbbiekben szófogadóvá teszi az állampolgárt, így lényegében minden megtehető vele. Így alakulnak ki a diktatúrák, a totalitárius társadalmak: a nevelés teszi kiszolgáltatottá a civilizált embert a későbbi elnyomó hatalmaknak. Ez volt az a világnézet, amelyből Kertész Imre unikális, egyedi perspektívájú regényt tudott létrehozni, a Sorstalanságot. Ezzel az élményanyaggal birkózott aztán egy életen át” – fogalmazott Szántó T. Gábor író, a Szombat című folyóirat főszerkesztője.
Dalos György: a Nobel-díjas író rendkívüli írói erővel tudta önmagát és a világot ábrázolni
Kertész Imre „rendkívüli írói erővel” tudta önmagát és a világot ábrázolni, és a Sorstalanság után készült munkáit is a remekművek közé lehet sorolni. Kertész Imrének „volt egy olyan rejtett iróniája, amely a mondatok között maradt. A mondatok vitték az iróniát, és az irónia a cselekményt. Egy ilyen mély, tragikus sorsot ironikusan előadni, ez volt az ő nagy művészete” – mondta Dalos György, aki Kertész Imre barátja volt és ez a barátság „túlélt mindent”.
Kőbányai János: életművének alapja a magány volt
Kertész Imre életművének alapja, egyúttal különlegességének forrása a magány élménye volt, amin a Nobel-díj sem segített – hangsúlyozta Kőbányai János, a Múlt és Jövő című folyóirat főszerkesztője.
Kőbányai János író felidézte, hogy Kertész Imrét pályája elején, műfordítóként ismerte meg, a Múlt és Jövő című folyóirat 1988-as indulásától pedig többször közölték műveit, munkásságát kritikákban ismerték el.
Nagyon megrendítette halálának híre, dacára annak, hogy arra minden percben lehetett számítani, hiszen évek óta szenvedett részint a betegsége, részint pedig az egész életművét megalapozó magány miatt, amelyen a 2002-ben neki ítélt irodalmi Nobel-díj sem segített - fogalmazott Kőbányai János.
A Nobel-díj egyrészt megkönnyítette az elfogadását, megértését, hiszen utána nagyon sokan elolvasták az életművét, és foglalkoztak vele, másrészt viszont meg is nehezítette azt - vélekedett. „Ez az elképzelhetetlen díj olyan szédítő magasságokba emel, amit nehéz megközelíteni” – mondta, hozzátéve: Kertész Imre szenvedett attól, hogy nem szerves része annak a közegnek, amelyben él. Ez az élmény életművének és a különlegességének is a forrása.
Ez az elismerés nem tudta helyettesíteni azt, amit „egy normális irodalmi élet”, elfogadás jelentett volna. Kertész Imre felfedezése Németországban indult el, és részben annak volt köszönhető, hogy az újraegyesült ország szerette volna rendezni a viszonyát a holokausztban játszott szerepével. Párbeszédet kerestek egy íróval, és mivel a német szerzők között nem volt megfelelő, „Dalos György halhatatlan érdeme” nyomán, aki a figyelmükbe ajánlotta Kertész Imrét, a magyar írót találták meg.
Dragomán György: legalább kétévente el kell olvasni a Sorstalanságot
A Sorstalanság olyan jelentős mű, amelyet legalább kétévente el kell olvasni - hangsúlyozta a csütörtökön elhunyt Kertész Imre munkásságát méltatva Dragomán György író, aki személyesen ugyan nem ismerte a Nobel-díjas szerzőt, de, mint mondta, sokat tanult tőle.
„Amikor először elolvastam, azt éreztem, hogy itt valami nagyon fontos dolog történt. Amit a nyelvvel csinált, abból rengeteget tanultam. Ezt a rettenetes történetet úgy tudta elmesélni, hogy újrateremtette a nyelvet” - fogalmazott Dragomán György, akinek a Sorstalanság annak idején elég korán került a kezébe, és azóta is gyakran elolvassa.
„Mikor a holokausztról kezdünk beszélni, mindjárt vannak fogalmaink arról, hogy mit jelent. Ő azt csinálja, hogy teremt egy olyan körmönfont és elidegenítően reflexív nyelvet, amitől az egész olyan, mintha először látnánk. Egy teljesen idegen történet, ahova idegenként érkezünk meg, és egyszerűen semmilyen elvárásunk nincs arról, hogy ott mi történik. Attól, hogy a nyelvet így szétszedi és újra összerakja, nagyon-nagyon pontos lesz, újra látjuk, amit már láttunk, de most igazán tisztán. Ez a nehéz ebben: úgy elmesélni, mintha először mesélnénk el, és magunk sem tudnánk, hogy pontosan mit mesélünk. Ez szinte lehetetlen feladat, erre csak ő volt képes. Ennek a könyvnek, meg ennek a nyelvnek, amit ő alkotott, ez a legnagyobb erénye. Az ő életének ez volt a lényege, utána minden más arról szólt, hogy ezt elemezze, és megpróbálja megérteni, hogyan jött létre ez a nyelvi konstrukció”.
Kertész Imre írói nagyságát abban látja, hogy a Sorstalanság egy elmesélhetetlen történetet mesélt el úgy, hogy mindenki számára zsigerileg megrázóan működni tudott. „Erre tette fel az életét, rászánt húsz évet arra, hogy ezt a történetet, hogy a holokausztot hogyan lehet gyermekként, emberként átélni, úgy mondta el, ahogy azt előtt senki más és utána sem.”
Dragomán György arról is beszélt, hogy a Sorstalanság, a Kudarc és a Kaddis a meg nem született gyermekért című Kertész-könyvekre úgy tekint, mint egy nagyszerű trilógiára, és az esszéit is szereti. „Azt gondolom, nagyon fontos író, a Sorstalanságból nagyon sokat lehet tanulni íróként és emberként is”.
(MTI / MAZSIHISZ)
