Dr. Emed Alexander (Haifa, Izrael)
Richter Hugó a két világháború közötti időszak egyik kiemelkedő magyar neurológusa volt. Kőszegen született 1885. augusztus 20-án sokgyermekes, vallásos zsidó családban. Édesapja korán meghalt, s vagyontalanul maradt édesanyjára hárult 11 gyermeke eltartása, amiben Hugó egyetlen támasza volt.
Középiskolai tanulmányait az érsekújvári katolikus gimnáziumban végezte, és már első gimnazista kora óta pályadíjakat nyert, ösztöndíjat kapott és házi tanítói feladatot vállalt.
Kitűnő érettségije után a budapesti tudományegyetem orvosi karára iratkozott be, és 1909-ben orvossá avatták. A kötelező katonai szolgálat után, 1910 és 1912 között Jendrassik Ernő ideggyógyászati klinikáján kezdte el munkásságát, majd 13 éven át tanársegédként dolgozott Schaffer Károly professzor agyszövettani intézetében. Az első világháború idején ezredorvosi és törzsorvosi rangban teljesített szolgálatot.
Tudományos munkásságának jelentős része a Schaffer-intézetben töltött időszakra esik. Innen származik a „Stirnhirnschwund und Verblödung” néven közzétett kórszövettani dolgozata, amelyben pontosan leírja az agyállomány pusztulásának kiterjedését 41 éves nőbetege esetében, aki beszédzavarban szenvedett, s szellemi állapota is folyamatosan romlott. Ezt a betegséget Pick írta le részleteiben, és az ő nevén került be az orvosi nómenklatúrába. Richter jelentős kutatási területe a syphilis kórtanára és szövettani vizsgálataira vonatkozik. Az Orvosi Hetilap közölte 1922-ben a „Tabes és korai syphilis” című írását 1924-ben, „Kísérletes adat a tabes kórtanának kérdéséhez” című dolgozata a Magyar Orvosi Archívumban jelent meg, míg „A központi idegrendszer lueses betegségeire vonatkozó újabb kutatásokról” szóló tanulmánya a „Gyógyászat”-ban látott napvilágot.
A német „Zeitschrift für die gesamte Neurologie und Psychiatrie”-ben publikált „Zur Histogenese der Tabes” című dolgozata nemzetközi visszhangot keltett, és Richter dolgozatát a harmincas években a Bumke és Förster által szerkesztett „Handbuch der Neurologie” című munkában is olvashatjuk. A migrénről szóló későbbi tanulmánya szintén helyet kapott ebben a könyvben.
A pesti Izraelita Kórház igazgatója, Benedikt Henrik 1924-ben idegosztály szervezésébe kezdett s annak vezetésére Richter Hugót kérte fel. A következő évben, 40 éves korában ő lett az ideggyógyászati osztály főorvosa, és ebben a tisztségben tevékenykedett élete végéig. Kórházi működése idején a laboratóriumi kutatásokat a klinikai munka váltotta fel. Nagy tekintélyt és nemzetközi elismerést szerzett azáltal, hogy az addig reménytelennek tartott agydaganatos betegeket felismerte és műtétüket indikálta. A migrén patogenezisével, az influenzaeredetű ideggyulladás kérdésével, a vegetatív idegrendszer és a belső szekréció összefüggésével is foglalkozott. Diagnosztikai képessége híressé vált, és szakmai kortársai Európa számos országából osztályára küldték a problematikus kórisméjű betegeket.
Az egyetem 1929-ben magántanárává nevezte ki. A politikai helyzet miatt nem emelkedhetett tovább az egyetemi ranglétrán.
Amikor a németek 1938-ban megszállták Ausztriát, és Magyarországon is megjelent az első zsidótörvény, meghívás érkezett számára Houssin professzortól az Amerikai Egyesült Államokba. Az amerikai professzor társprofesszorrá kérte fel katedrájára. Richter látta a számára veszélyes körülményeket, de nem volt képes édesanyját elhagyni. A németek bevonulása után a megszálló hatóságok igénybe vették a zsidókórházat és a betegek, valamint az egészségügyi dolgozók a Wesselényi utcai szükségkórházba kerültek át. A nyilasuralom alatt sáncásásra hurcolták, de szerencsésen vészelte át az eseményeket. 1945. április 14-én egy autó ütötte el a nagyothalló Richtert, aki tíznapos szenvedés után április 24-én elhunyt.
Richter Hugó, aki szegény szülők gyermeke volt, nem tagadta meg önmagát: mindenkin segített, aki körülötte élt. Nem volt felesége és gyermeke, de igen népes volt az a család, amelyről gondoskodott. A kórházi osztályán, a numerus clausus miatt idegenben végzett orvosoknak lehetővé tette, hogy betegekkel foglalkozhassanak, és kórházi fizetését köztük osztotta szét. Osztálya jelentette számára a családot, s a havonként megtartott osztályos összejövetelek valóban családi összejöveteleknek számítottak. Betegeivel szemben végtelenül lelkiismeretes és türelmes volt. Bármilyen súlyos baj érte, első kérdése reggelenként a betegeinek szólt. Hitt az emberi haladásban, és az osztályán fekvő betegeiben, az ott menedéket találó orvosokban fenntartotta a felszabadulás reményét.
Élénk társadalmi életet élt: baráti köre orvosokból és a művészvilágból került ki. Sokat utazott, szerette a zenét és az irodalmat. Szórakozottsága és igen finom, kedvesen gúnyolódó humora közismert volt.
Richter Hugó tudományos dolgozatait ugyanaz a puritán állásfoglalás, szerénység jellemzi, mint egyéniségét. Richter Hugó könyvtárát a család a volt Schaffer-klinikának ajándékozta.
Írásommal a külföldön élő magyar származású orvosok nevében tisztelgek emléke előtt.
| Alex Emed, Haifán élő magyarországi születésű nyugdíjas izraeli gyermekorvos. Megírta a magyarországi cionista mozgalom rövid történetét. Manapság orvos történelemmel foglalkozik, publikáció jelennek meg magyarországi orvosi szaklapokban, és a haifai Izraeli Szemle című lap szerkesztőségének tagja. |
A szerző korábbi írásai:
Max Nordau, az orvos
Apák és fiúk
Emlékezés Pólya Jenőre (1876-1945)
