Kárpótlás a holokauszt budapesti túlélőinek

2008. Augusztus 09. / 22:20


Kárpótlás a holokauszt budapesti túlélőinek

Forrás: Budapest Portál


A náci üldöztetés utáni kárpótlásokkal foglalkozó Claims Conference 12 millió eurót juttat a holokauszt budapesti túlélőinek.

Az összeget a német kormány ajánlotta fel - tárgyalások eredményeként - a szervezet Budapest Alapján keresztül a jogosultaknak; az egyszeri kifizetés összege 1900 euro lesz személyenként - jelentette be sajtótájékoztatón Budapesten szerdán Greg Schneider, a nemzetközi szervezet ügyvezető igazgatója.

Mint mondta, a budapesti gettót túlélő 5790 jogosult ember aktáit sikerült felkutatni, nekik a hivatalos nyomtatványokat elpostázták. A rászorultaknak csak az a dolguk, hogy aláírva visszaküldjék az iratokat a Claims Conference 1998 óta működő budapesti irodájába, amelyet kibővítettek kifejezetten ennek a kárpótlásnak a lebonyolítása érdekében. Az egyszeri kárpótlást az aláírt dokumentumoknak a Clamis Conference budapesti irodájába való érkezése után 90 napon belül utalják.

Greg Schneider közölte: azok, akik havi rendszeres német életjáradékot kapnak, nem jogosultak az 1.900 euró igénybe vételére. Számuk mintegy 4500-ra tehető. Becslése szerint hozzávetőleg néhány százan lehetnek már csak azok a magyarországi holokauszt túlélők, akiket nem sikerült még utolérniük, és akiknek jár az összeg. A kárpótlandó személyek akkor is megkapják az 1900 euró-t, ha nem Magyarországon élnek - folytatta.

Beszédében utalt arra, hogy a Claims Conference "évek óta erőteljesen képviselte az ügyet a Németországgal folytatott évenkénti tárgyalások során". Kijelentette, hogy "ezek a kifizetések történelmi elismerését jelentik a budapesti zsidók náci üldöztetés során átélt szörnyű sorsának". Ezek az összegek "nem kárpótolnak az átélt szenvedésekért és családtagok elvesztéséért, mégis szimbolikus elismerését jelentik a náci megszállás alatti budapesti élet borzalmainak".

Haas Andrea, a Claims Conference kelet-európai programigazgatója megjegyezte: mindent megtesznek annak érdekében, hogy "minden jogosult mihamarabb megkapja a kártérítést".

Jurek Georg Heuberger, a Claims Conference frankfurti igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a német kormány a szervezet Budapest Alapjának nyújtott 12 millió euróval "megértette azt, hogy Budapest a második világháborúban különleges helyzetben volt", amikor a deportálásokat irányító Adolf Eichmann 1944 márciusában a magyarországi zsidóság vezetőinek bejelentette: az itteni zsidók sorsa megpecsételődött.

Emlékeztetett arra is, hogy a magyar nyilasok a német náci katonákkal együtt ölték a budapesti zsidókat akkor, amikor már tudták, hogy elvesztették a háborút. Rámutatott: az egész világ szeme láttára történt mindez, mégsem rombolta le egyik hatalom sem az Auschwitzba menő vasútvonalakat.

Heuberger elmondta: a fejenkénti 1900 euró kifizetése "az igazságtétel egy apró darabkája lesz" a budapesti gettót túlélő zsidók számára.

Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke hangsúlyozta, hogy egyik legfőbb céljuk: ne legyen különbség Magyarországon a kárpótlás ügyében sem a magyar állampolgárok között, sem zsidó és zsidó között. Ahhoz, hogy ezek az elvek végre megvalósuljanak, az Alkotmánybírósághoz négyszer kellett fordulniuk a rendszerváltozás óta.

A Mazsihisz elnöke kezdeti lépésnek nevezte ezt a kárpótlást, mert meglátása szerint "a Claims Conference-nek a német kormánnyal, a Mazsihisznak a magyar állammal kell tovább folytatnia a tárgyalásokat".

Feldmájer Péter kijelentette: "sohasem engedik el a zsidó emberek kezét", és elvárhatják a Mazsihisztől, hogy védelmükbe veszik őket.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek