Heti zsidó történelem: megszületik Csehov, a nagy orosz drámaíró, a zsidók védelmezője

Nem megyünk Moszkvába, nézzük a cseresznyéskert fáit, igazi művészi karrierről álmodozunk és közben csendben eltelik az élet, mi pedig maradunk. Az a ráma, hogy nem történt semmi, pedig, ki tudja, talán történhetett volna. Talán minket is valami ismeretlen céllal küldtek el ebbe a világba Anton Pavlovics Csehov szerint.

Jó ember volt, jó orvos, aki tudományosan igazoltnak látta, hogy nincs gyógyszer, nincs segítség, menthetetlenek vagyunk. Csak nehezen törődött bele. Nem hitt benne, hogy az emberek bármiről felvilágosíthatóak lennének, mégis csinálta. Gyógyított, pedig nem volt esély.

Oroszországban a cári rendszer utolsó évtizedeiben irtózatos pogromokra került sor, a legerősebben a kisinyovi pogrom emléke él ezek közül, mivel ez lett a cionizmus egyik legfőbb hivatkozási alapja: menni kell és rengetegen el is indultak Oroszországból egy már létező új világ, Amerika és egy még csak születő új világ, a jövő Izraelje felé. A jobboldali cionisták önvédelmi csoportokat szerveztek jórészt Vlagyimir Zsabotinszkij, a jobboldali cionizmus alapítójának útmutatása nyomán és a nagy költő, Háim Nahman Bialik verse a pogromról az események emlékezetét elevenen megőrizte, eleven fájdalomként.

Született egy irodalmi antológia a túlélők megsegítésére és ebbe a könyvbe két orosz író is küldött szöveget, szolidaritásukat fejezve ki a pogrom áldozataival: Tolsztoj és Csehov, a legnagyobbak. Csehov még évtizedekkel ezt megelőzően védelmébe vette Dreyfus kapitányt és Zolát is és amikor legközelebbi barátja, akinél megjelentette írásait, Zolát zsidóbérencnek nevezte, megszakította vele minden kapcsolatát.

Anton Csehov nem szerette jobban a zsidókat bárki másnál, ugyan miért szerette volna? Csak nem volt képes elnézni tétlenül az értelmetlen pusztítást, ahogy a szintén értelmetlen lassú pusztulás is fájt neki, az egész, kilátástalanul értelmetlen emberi élet, amelynek nagy drámaköltője és novellistája volt, amelyet lemondóan konstatált és amely ellen kitartóan küzdött.

Kellemetlen rájönni időről-időre, hogy nagy kedvenceink, példaképeink, művészek, tudósok, sportolók antiszemiták voltak, amikor az antiszemitizmus vagy legalábbis az antijudaizmus még Európa közös nyelve volt. Vagy talán még azután is. Nehéz szembenézni Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond némely soraival, Szabó Lőrinc életének egyes részeivel, akinek a gyerekverseit mind szeretjük. Bonyolult örökség ez. Ezért segít sokat, hogy idézhetjük a bélyeges sereg filoszemita Adyját, a bátor Zolát és a remény nélkül is helytálló Csehov gesztusát, együttérzését a meglincselt, halálra vert zsidókkal Kisinyovból.

Csehov doktor huszonévesen lett tüdőbajos, megírta a drámáit, gyógyított, amíg lehetett, segített, akinek tudott, aztán vette a kalapját és élete 45. évében átköltözött az Eljövendő Világba. Legyen áldás az emléke.