Hegedűs a háztetőn újratöltve: Anatevka életre kelt Ukrajnában

2016. Március 20. / 13:41


Hegedűs a háztetőn újratöltve: Anatevka életre kelt Ukrajnában

A Kelet-Ukrajnában dúló harcok elől menekülő zsidó családok egy része Kijev mellett – többnyire fából – felépítette Reb Tevje, a tejesember híres faluját, Anatevkát, a száműzetés Jeruzsálemét, amelyet a híres musicalből és az alapjául szolgáló Scholem Aléchem-novellákból ismerhetünk.


Jelenleg mintegy 20 zsidó család -szülőhelyüket, vagyonuk jó részét és megélhetésüket is elveszítő kelet-ukrajnai háborús menekültek – élnek egy Kijev melletti, nemrég megszületett mini-településen, ahol közös zsidó jövőt terveznek építeni gyermekeiknek. Az ötlet egy kijevi rabbitól származik: a helyi Chabad-közösséggel szakító Moshe Azman nem kis részben saját pénzét, valamint gazdag zsidó családok adományait költve, nyakig eladósodva építtette fel mindazt, ami már áll Anatevkában: a kis apartmanokat a központi konyhával, a nemrég átadott zsinagógát és az iskolaépületet, az egyetlen anatevkai építményt eddig, amely nem fából készült, és ahová majd a rabbi kijevi közösségéből is érkeznek gyermekek tanulni. Az ő szüleik szintén adakoznak Anatevka számára.

A Hegedűs a háztetőn meséjét valósággá változtató települést lakói többsége saját két kezével építi, de azoknak is jut feladat, akik nem tudnak fizikai munkát végezni. Egy 80-as éveiben járó luganszki menekült, Isaak Mohilevsky, aki egykori otthonában a zsinagóga gondnoka volt, pár hete átvehette az anatevkai imaház kulcsait és folytathatta a munkát, amelyet Luhanszkban a háború miatt félbe kellett hagynia.

anatevka_1.jpg
Rabbi Azman


A 35 éves Mesulam Kolesnik családja a Krímet hagyta el az orosz megszállás után és most a web-designerként dolgozó fiatalember Anatevka honlapját fejleszti: ennek működése sokat segít az adománygyűjtésben. (Itt található) Ugyanis wifi és fűtés is van már Anatevkában, postahivatal vagy élelmiszerbolt viszont egyelőre nincsen.

Kolesnik, bár virágzó üzletet hagyott hátra a Krímben, bizakodik: „a saját országunkban, Ukrajnában és a saját zsidó közösségünkben élünk, bármi történik, szembe tudunk nézni vele”.

Voltak olyanok is, akiket Izraelben élő gyermekük hívott magához, de ők inkább Anatevkát választották zsidó otthonnak: túl idősnek érezték már magukat ahhoz, hogy hazát váltsanak.

Az eredeti, vagyis a fiktív Anatevka is a száműzetés helyszíne volt, mégis, amikor kiűzték őket, a kis zsidók, akik annyit kínlódtak Anatevkában, érzelmesen búcsúztak a „megszokott-megkopott” falutól, közös életük tanújától és színterétől.

A Kijev mellett épülő, új Anatevka is napról-napra egyre kevésbé menekülttábor és egyre inkább otthon. Épp úgy, mint mesebeli előde.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Hogyan lett kóser a Coca-Cola?
2025. Július 02. / 10:25

Hogyan lett kóser a Coca-Cola?