A holokauszt után született, 1948-ban, és jól értette, hogy a lelki sérülések bénítják az életet, ezért segített másoknak túlélni a város köztiszteletben álló pszichiátereként. Hitt a kultúra és a hagyomány gyógyító erejében, és igaza volt. Mostantól kezdve nekünk kell tovább őrizni egymást, testvéreinket.
Őrzője vagyok én az én atyámfiának? Kérdezi Káin testvére, Ábel holtteteme felett, Isten számonkérését elhárítva. És az Örökkévaló komolyan veszi a kérdést, erre felel voltaképpen az egész Biblia. Igen, őrzői vagyunk testvéreinknek és számot kell adnunk róluk, ha a Seregek Ura kérdi tőlünk, hol vannak.
Az ember: pásztor, ahogyan Ábel is pásztor volt, testvérei vannak rábízva, hogy vigyázzon rájuk, óvja őket a veszélytől. Stark Andrásnak nem tudtak válaszolni a szülei arra, hol vannak az ő testvéeri és leányai, hová lettek még születése előtt három évvel. Hová lett a nemrég még erős és virágzó pécsi hitközség, amelyben jóformán árnyékéletet élt már csak a maradék, amikor ő megszületett. Ott nőtt fel a nagyünnepekkor annak a zsinagógának az udvarán gyűjtve a gesztenyét, amely nemrég még tele volt azóta gázzal megfojtott gyerekekkel. Az impozáns, központi fekvésű zsinagóga homlokzatán azt hirdette a felirat, hogy „házam imádság háza lesz minden népek számára”. Mindenki meg volt hívva, de már csak kevesen jöttek el. Ezt a szorongató magányt oldotta fel egy fiatal rabbi, aki Pécsett szolgált ezekben az években, Dr. Schweitzer József, az ő szellemi inspirációja indította el a kisfiút az úton, amely pásztorrá és gyógyítóvá tette. Egy halálosan megsebzett közösség újjáélesztésével mutatott neki példát, ő tanította meg arra, hogy nincs olyan sérülés, amely nem kezelhető. Miatta lett orvos, pszichiáter, a vigasztalás doktora. Születésétől fogva az volt, először túlélő szülei vigasztalása, akik újra akarták volna kezdeni az életüket az 1945 és ’48 közötti három évben, a demokrácia Magyarországán, amíg nem államosították a papa textilboltját.
Az álmok megfejtésével foglalkozott, az önmegismeréssel, és a múlt terhei alóli felszabadulással, és tudta, hogy az álom és a művészet milyen közel állnak egymáshoz felszabadító hatásukban, ha dolgozunk velünk, ha jól megértjük őket. Hitt a kultúrában és a hagyományban, ezek összefonódó együttesében. Városi filmklubot vezetett és mindvégig aktív volt a Schweitzer József örökségét továbbadó Pécsi Hitközségben, csak pár hete annak, hogy megnyílt, jórészt az ő szervezőmunkájának, ötleteinek köszönhetően, az I. Pécsi Zsidó Fesztivál.
Egyetemi oktató volt, a Baranya Megyei Kórház Mentálhigiénés Intézetének szakfőorvosa, majd vezető főorvosa, az S.O.S Élet segélyszolgálat egyik alapítója és szakmai vezetője. Gyógyító és pásztor, értelmező és vigasztaló, mint első mestere, Schweitzer rabbi. József Attiláról tett közzé könyvet „Köztetek lettem én bolond” címmel, de ő nem vált bolonddá tőlünk, volt türelme testvéreihez. Háza vigasztalás háza volt minden népek számára. Ő vigasztalt, a holokauszt utáni évek szülötte, aki a pusztulás kulisszái között nőtt fel, Schweitzer József és a Sekihna, Isten földi jelenlétének védő szárnyai alatt. És mindig, amikor elmegy a vigasztaló, akit a fájdalom nevelt testvéreinek őrzőjévé, vigasztalhatatlanok vagyunk. A halálhírről beszámoló pécsi újságban csak gyűlnek órák óta a gyászolók részvétnyilvánításai, épül körülötte a szeretet virtuális közössége, még halálában is, lassan közelítik az ezret. Tényleg Pécs egyik legfontosabb polgára volt Stark András, a pécsi hitközség alelnöke és a helyi Apolló Mozi filmklubjának legendás vezetője.
Káin nem tudta, hol van a testvére, amikor tőle kérdezte az Úr. Nem tudta, mert az volt az első halál a földön, a teremtett világban. Nem tudjuk mi sem, azóta sem, hol van most, merre ment a testvérünk. Csak azt tudjuk, azt tanulták Stark Andrástól is, akik ismerhették, hogy amíg itt jár, amíg közöttünk tartózkodik, addig őrzői vagyunk a mi testvéreinknek, atyáink fiainak és lányainak. Pásztorok és gyógyítok, amilyen ő volt a most letelt mindössze 69 évben.
Legyen része az Eljövendő Világban, legyen áldás az emléke.
