Szilágyi Iván Péter
Beszélgetés Repper Ritával a Salom Klub vezetőjével, Zsákai Ferenc Gyula özvegyével
Hallhatatlanok-ők azok, akiknek mind hisszük magunkat. Egészen addig, ameddig el nem jön a betegség, majd sokszor a vég. Aztán csönd lesz, amelynek erejét és súlyát leginkább akkor lehet érzékelni, ha egy nagy zenész megy el.
Repper Ritával a Salom Klub vezetőjével életéről, pályaválasztásáról és egy a szó minden értelmében véve nagy emberről, Zsákai Ferenc Gyula a közelmúltban elhunyt zongoristáról, zenekar alapítóról, klezmer zenészről, zenepedagógusról, zeneszerzőről és még ezernyi más gyönyörű, rejtelmes mesterség és tudás őrzőjéről beszélgettünk:
1989. december 6-án ismertem meg a férjemet, Zsákai Ferenc Gyulát, aki otthonról kettős identitást hozott magával. Édesapja cigányzenész, édesanyja pedig egy holokauszt túlélő lánya volt, ennek minden lelki következményével együtt. Feri imádott nagyanyját számos megpróbáltatás érte, kétszer akarták a Dunába lőni és csak a leleményességének köszönhette, hogy megmenekült. Feri eleinte komolyzenét tanított, aztán valahogy megtalálta őt a vendéglátóipar. 1995-ben egyik barátján, Major Sándoron – az Alexander Klezmer Band alapítóján – keresztül került kapcsolatba a klezmerrel, amely rögtön megtetszett neki és közös zenekart alapítottak. 1996 Hanuka ünnepén jöttünk először a Bálint Házba, férjem duója lépett fel, nekem pedig nagyon megtetszett a hely szelleme. Megérintett és régi szép emlékeket idézett fel bennem, ahogy kint ültek az idős emberek, kártyázták és beszélgettek. Gyerekkoromtól kezdve mindig is idősek között voltam, ennek köszönhetően könnyen megtalálom a közös szót velük. Éppen ezért szeretem mostani munkámat, a Salom Klub vezetését. Előtte pedikűrösként dolgoztam, szerettem a munkámat, de többre vágytam, tovább akartam képezni magamat, csak még nem láttam az irányt.
A klezmerzene hatására elkezdett érdekelni a zsidóság. Nagyon kevert családból jöttem, rokonaim között volt Vezendi, Bukovitz, Bilwasch, Bőhm. Ha megkérdeznék, hogy milyen az identitásom, nem tudnék rá egyértelműen válaszolni, de a zsidóságban nagyon jól érzem magam! Először a JOINT által meghirdetett pályázatíró tanfolyamra iratkoztam be, ahol nagyon jó társaságba csöppentem: Lancz Tibor, Csernov Mirca, zsidó ifjúsági vezetők, mind nagyon jó fejek voltak. Rájöttem, hogy a zsidóságban szeretnék dolgozni és ennek szellemében kerestem iskolát is. Egyik ismerősöm, Sós Ági tanácsára iratkoztam be az OR-ZSE zsidó közösségszervező szakára. A közösségen és egyetemen belüli eligazodásban nagyon sokat segített Gál Juli, az Új Élet újságírója. Esti képzésre jelentkeztem, de már nem volt hely. Nappalira azonban még mehettem, így elkezdtem a tanulást. Feri nagyon örült ennek, mert ő nevelése során nem kapta meg a kellő vallási és történelmi alapokat. „Te zenélj, én megtanulom hozzá az elméletet!” – mondtam neki.
2005-ben diplomáztam, nagy büszkeségemre jeles eredménnyel. Szakdolgozatomat László Klári tanárnő szakmai vezetésével írtam. Az egyetemi évek alatt végig idős klubokban voltam szakmai gyakorlaton, először Kertész Erzsinél a Salom Klubban, aztán a Bokréta Utcába, majd a Herman Lipótba kerültem. Erzsitől nagyon sokat tanultam, mikor nyugdíjba ment, reménykedtem, hogy átvehetem a munkáját. A klub tízedik születésnapján adott nekem egy bronz emlékplakettet és azt mondta: „Látom benned az utódomat.” Akkor azonban még nem rám esett a választás, így a diploma után tovább folytattam pedikűrös munkámat, esténként pedig férjem fellépéseit segítettem, többek között konferansziéként.
A XXII. Kerületben tagja voltam a Dohnányi Zenekar kuratóriumának, ahol jelenleg a kulturális bizottság munkáját segítem. Budafok nagyon lokálpatrióta kerület, Tétényben egyébként van egy régi zsinagóga és egy zsidó temető, amely eléggé elhanyagolt és veszélyben van, bekebelezhetik a környező beruházások miatt. Férjemet rendszeresen felkérték, hogy lépjen fel. Ebben a kerületben nagyon sok művész lakik (Kincses Veronika, Jandó Jenő). Jó ott élni, közel van a városhoz, de mégis vidékies hangulatú. Feri imádott Budafokon lakni, mert szeretett éjszaka gyakorolni.
Hol gyakorolt ilyenkor?
A ház szuterénjében megépítette álmai stúdióját, süket szobával és minden más szükséges technikával. Hangszerei nagy részét, tárogatóját és szintetizátorát zenész barátainak ajándékoztam oda egy jelképes összegért. Fiam nem engedte, hogy férjem halála után a stúdiót lebontsuk, mivel minden elemében Feri emlékét őrzi. Fiam az ő hatására lett hangosító és már negyedik éve a Játékszínben dolgozik. Férjem zenész barátainak egy részével, a Judromos „öregfiúkkal” nem nagyon tartom a kapcsolatot, a férjem emlékére rendezett koncertről is csak véletlenül és utólag értesültem. Egy emlékcédét akarnak kiadni a befolyt összegből, úgy, hogy erről nem kérdeztek meg engem. Pedig én vagyok a jogutód.
Feri halála milyen hatással volt a művészvilágra, hogy tudták ezt feldolgozni?
Kívülről mindenki egy végtelenül optimista, vidám embernek látta. Anyagi jellegű gondjainkról és egyéb csalódásairól senkinek nem beszélt. Látszólag hihetetlenül vitális, jó kedélyű ember volt, míg ki nem derült, hogy nagyon magas a vérnyomása. Az orvosok azt javasolták neki, hogy fogyjon le. Le is adott negyven kilót, de orvosi felügyelet nélkül. Táplálék kiegészítőket szedett, egy amerikai „csodaszert”, ettől és a nagymértékű fogyástól felborult az ion-háztartása és összeomlott a szervezete… Lábai és karjai nem bírták el a súlyát, elszállt az erő belőlük. Hat héten keresztül diagnosztizálták betegségét. Sajnos pont akkor tartott az egészségügyi reform és megszüntetés alatt volt a Stroke Központ, ahol kezelték. Nem kapott megfelelő gondoskodást, odafigyelést. Besűrűsödött a vére és egy tüdőembólia pillanattok elvitte.
Megható volt, hogy zenész társai egymás után jártak be hozzá a kórházba és adtak neki kis koncerteket, volt hegedülés és klarinétozás, teljesen új és vidám légkört teremtve az intézetben. Az utolsó percig próbált gyakorolni és visszatérni a zenéléshez. Kórházból való kikerülése után még részt vett egy koncerten a Fővárosi Nagycirkuszban a 100 tagú Cigányzenekar meghívására. Míg bent volt a kórházban, egyik kis tanítványát, Ligeti Vivient betanította, hogy ideiglenesen helyettesítse őt. Végül ő lett az utódja. Úgy szerette és tanítgatta, mintha a kislánya volna, de gyerekeimet is sajátjaként kezelte, nagyon szerették.
Vivien Feri halála után óta háromszor annyit gyakorol, s nagyon elszántan készül erre a pályára. Mindmáig emlékszem arra a DVD-felvételre, amely egy közös koncertjükön készült… Ahogy rámosolygott Vivienre, mintha azt mondta volna: „Számomra nem tudom, mit hoz a jövő, de Te, kérlek folytasd!” Feri nagyon szeretett tanítani, már abból tudta, hogy tanítványa felkészült-e az órára, ahogyan a nebuló lenyomta a kilincset. Nagy ajándék volt számára, hogy a Scheiberben és a Wesselényiben zongorát és szolfézst taníthatott. Olyan értelemben nem sikerült családot alapítanunk, hogy közös gyermekünk legyen, öt közösen készített cédénk azonban a mi gyermekeink. Rengeteg kotta, fénymásolatok maradt Feri után. Lelkesen gyűjtötte a bakelit lemezeket, megtisztította és CD-re átírta őket.
Ahogy elterjedt a hír, hogy meghalt, sorra hívtak fel magas rangú emberek a hitközségtől és mondták: „Azt ugye tudod, hogy Ferit a zsidó temetőben kell eltemetni.” A 17/b parcellába, anyai ágú rokonai mellé helyezték.
Feri nagyon sokat olvasott, voltak az életében Könyvek, amelyeket újra és újra elolvasott, ilyen volt a Tüskevár is. Nem tudom miért, de századszorra is átvette ezt a művet. Másik nagy kedvencét, „A hangok a túlvilágról” című könyvet szintén rongyosra olvasta. Rosemari Braun írta, aki egy "médium" volt és elhunyt nagy zeneszerzőkkel tartotta a kapcsolatot. Mindig azt mondta, úgy szeretett volna Liszt Ferenccel találkozni. Másik nagy példaképe Cziffra György volt. Sokat tanult kedvenc könyveiből, ezekből jött például, hogy gumikesztyűben gyakorolt és imádott sötétben, „vakon” játszani.
Bátor, öntudatos ember volt, akit nagyon sokat bántottak a cigány származása miatt. Mellkasán egy hatalmas C-t hordott és mindenkinek rögtön elmondta, hogy cigány származású, „ide lőjetek!” Emellett a kétkezi munkát sem vetette meg, évekig autószerelőként dolgozott, hobbiból imádott hegeszteni és például saját CD-tartó állványokat csinált. A reklámfilmektől kezdve különböző nagylexikonok kísérő zenéjéig, sokfajta műfajban komponált. Még flipperjáték zenét is szerzett. Aztán beleszeretett klezmer zene világába, saját dalokat is szerzett. Emellett írt egy musicalt és gyönyörű, Belcanto tenor hangja volt. Ahol megjelent, mindig azt mondták, hogy „Megjött Pavarotti”.
Mindenkinek egy fiatal, tehetséges, örökké mosolygó arcot hordozó emlékkép fog eszébe jutnia a névről: Zsákai Ferenc Gyula.
