Fejes Endre, aki a zsidó sorsot magyar történelemmé tette a Rozsdatemetőben

Hábetler Jani akkor gyilkolja meg a sógorát a regény végén, amikor az emlékezteti rá, hogy mintha kissé elfelejtett volna vigyázni a zsidó menyasszonyára és a gyerekére, akiket hagyott Auschwitzban füstté válni. Az elviselhetetlen közöny, a képtelenség az őszinteségre, a társadalom alatti élet tragédiája tette botrány- és kultuszkönyvvé.

fejesendre_1.jpg
Fotó / MTI

Igen, tulajdonképpen így kezdődött újra a beszéd a magyar holokausztról. Egy 1962-es könyvvel, amely hihetetlen érdeklődést váltott ki akkoriban, és meglehetősen heves viták forrása volt 55 évvel ezelőtt. Mindenki olvasta, olyan példányszámokat produkált, olyan széles rétegeket ért el a róla szóló vita, hogy ma már el sem tudjuk képzelni.

Él egy család, mint oly sok másik, a történelem alatti mélyáramokban, megy el fölötte a 20. század. Fordul kettőt a világ, ők kimeszelnek, halat esznek és mennek tovább, semerre. Ahogy élniük, élnünk adatott, mindazoknak, akik milliószámra e mélyáramokban találtak csak helyet. A dolgok megtörténtek, és nem volt nyelv, amely reflektálhatott volna rájuk, megbeszélhetővé tette volna őket. Túléltek, ez történt, ami mindig. Aki szerencsés volt és megmaradt, ment tovább. Aki elhullott, kihullott az emlékezetből is, szóbahozása csak elviselhetetlen zavart okozott volna. Mit lehet arról beszélni, ami már elmúlt? És aztán jött, ami szokott, a néma múlt hirtelen feltámadt és pusztításba kezdett.

Hábetler Jani otthagyta a kis csöppséggel, a saját testéből-véréből való kislánnyal Reich Katót. Otthagyta, mert már nem tudott segíteni rajta, ahonnan elvitték gázzal megfojtani őket. Túl kellett élni, annak, akinek lehetett, úgy, ahogy lehetett. Eltűntek, meszeltek, halat ettek. Jött a szocializmus. Amely nem emelte ki őket az emberalatti mélyáramból. Ahogy addig és azután se semmi.

És úgy nagyjából 15 év múlva valaki egy vita során felidézi, miután megemlíti, hogy Jani továbbra sem foglalkozik semmivel, csak a túléléssel, a túrós csúszával és a hallal, hogy neki tulajdonképpen volt egy zsidó menyasszonya és egy lánya, akit otthagyott a gyilkosoknak, hogy zavarja-e esetleg. És Hábetler Jani üt és öl. A megbeszélhetetlen szégyen, közös szégyenünk pusztít.

A regény nem szól a zsidókról, rólunk, magyarokról szól kíméletlen szikársággal, irodalom alatti, de megkomponált nyelven a történelem alatti világunkról. Mert még egyszer száz év magány, száz év újabb néma hábetlerizmus már nem lesz elviselhető.

Fejes Endre hosszú hallgatás, elnémulás után, tavalyelőtt ilyentájt halt meg.