Egy elfelejtett tragédia: a Titanic zsidó hősei

2017. Október 23. / 19:27


Egy elfelejtett tragédia: a Titanic zsidó hősei

A Titanic megrázó történetének fontos szereplői az oroszországi pogromok elől menekülő, szegény zsidók is, akiknek esélyük is alig volt a menekülésre. Egy zsidó mágnás feláldozta magát a női utasok megmentéséért és az izraeli Netanja városát egy olyan jótevőről nevezték el, akit cionizmusa mentett meg a szinte biztos haláltól.


Az 1912-es évben még zajlott az orosz zsidók tömeges elvándorlása, menekülésük a pogromok és a cár elviselhetetlen rendelkezései, például az apró gyerekek tömegeit érintő tömeges sorozás elől: kisfiúk ezreit szakították el a családjuktól és vitték el katonának évtizedekre, a zsidó közösségeknek maguknak kellett kiszolgáltatniuk őket. Körülbelül 2 millió 700 ezer zsidó hagyta el Oroszországot néhány évtized alatt a 19. század végén és a 20. század elején. A zsidók legnagyobb része Amerikába igyekezett, nagyon sokan, több százan utaztak közöttük a Titanic fedélzetén.

Voltak közöttük vagyonosak, akik az első osztályon szálltak meg, de a legtöbben csak a harmadosztályt tudták megfizetni, ahol a bevándorlók általában, és ahonnan az ütközés után nem sok esély nyílt a menekülésre.

A zsidók zárt közösséget alkottak a hajón, együtt ettek, kóser konyha is működött és együtt is imádkoztak, a kóserséget egy Charles Kennel nevű rabbi felügyelte, aki maga is az óceánban végezte be életét sorstársaival együtt.

A harmadosztályú utasoknak nem volt sok esélyük arra, hogy életben maradjanak, a Héber Emigráns Segélyszervezet adatai szerint mindössze 27-en élték túl a zsidók közül a katasztrófát, a legtöbben hullámsírban végezték, nem jutott még zsidó temetés sem ki nekik.

Isidor_and_Ida_Straus.jpg
Isidor és Ida Straus


Sok gazdag zsidó is odaveszett aznap éjjel, köztük egy bányatulajdonos, Benjamin Guggenheim. A beszámolók szerint felajánlották neki a nők számára fenntartott mentőövek egyikét, ő viszont visszautasította, nem akarta, hogy ő legyen a kivétel, nem akart gyáván egy nő elé tolakodni. Segített a nők mentésében, aztán meghalt. Ida Strauss pedig azért nem fogadta el a segítséget, mert együtt akart maradni a férjével, mindketten meghaltak. A férj, Isidor Strauss testvére, Nathan Strauss is úgy tervezte, hogy ezen a hajón tér majd haza, de annyira lenyűgözte, amit a Szentföldön látott, az áldozatkéz munkát és a szegénységet, hogy inkább ottmaradt segíteni az úttörőknek. Népkonyhát nyitott, megalakította a Strauss Orvosi Centrumot, úgy gondolta, azért hagyta meg az életét az Isten, hogy segítse a jeruzsálemi zsidókat. Róla, Nathan Straussról nevezték el Netanja városát a mai Izraelben.

benjaminguggenheim.jpg
Benjmain Guggenheim


A világtörténelem talán leghíresebb katasztrófájának 105 éve, de azért még nyugodtan megjegyezhetjük a hősök és áldozatok némelyikének nevét.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek