Bár micvó a Dohány utcai zsinagógában: Az amerikai nagykövet ikerfiai a Tóra elé léptek

2025. Január 07. / 12:00


Bár micvó a Dohány utcai zsinagógában: Az amerikai nagykövet ikerfiai a Tóra elé léptek

Conrad és Ezra Basila Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetének, David Pressmannak ikerfiai életük egyik legjelentősebb pillanatát ünnepelték a Dohány utcai zsinagógában, ahol sor került a bár micvó ünnepségükre. Az eseményt dr. Frölich Róbert főrabbi vezette. A ceremónián részt vett dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, valamint dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója is.

A szertartást követően a Goldmark-teremben tartották a kidust, amely során ünnepi hangulat fogadta a résztvevőket. A Mazsihisz elnöke gratulációját fejezte ki a fiúknak, majd személyesen adta át számukra a hitközség ajándékát.

David Pressman, a bár micvó fiúk édesapja különleges posztot osztott meg a közösségi médiában (X/Twitter), amelyben hangsúlyozta a Dohány utcai zsinagóga történelmi és szimbolikus jelentőségét. A szombat beköszönte előtt készült képhez a következő szöveget írta:

„A magyarországi Dohány utcai zsinagógája egyszerre emlékműve a holokauszt borzalmainak és élő tanúbizonysága az ellenálló képességnek. Megtiszteltetés és végtelen büszkeség számomra, hogy fiaimat ma a Tórához szólították bár micvájuk alkalmából Magyarország zsidó közössége előtt, ebben a rendkívüli zsinagógában.”

Ggcypd5WIAANoqA.jpgKép: David Pressman X/Twitter oldala

A Dohány utcai zsinagóga, Európa legnagyobb zsidó imahelye nem csupán egy vallási épület, hanem a magyar zsidó közösség történelmi örökségének és a holokauszt áldozatainak emlékhelye is. Egy ilyen különleges helyszínen tartott bár micvó mélyebb jelentőséggel bír, a zsinagógai közösség teljes jogú tagjává válva az egyén ünneplése szorosan összefonódik a közösség erősödésével.

Conrad és Ezra Basila Pressman bár micvója nemcsak a fiúk és a család számára volt meghatározó élmény, hanem a magyarországi zsidó közösség számára is inspiráló esemény volt.

Ezúton is mazel tov Conrádnak és Ezrának!

Zucker-Kertész Lilla írása

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek