Az alacsonyan beárazott közönség – Gáti Oszkár: Ha nem tetszik az előadás, visszaadom a jegy árát

2016. December 20. / 21:22


Az alacsonyan beárazott közönség – Gáti Oszkár: Ha nem tetszik az előadás, visszaadom a jegy árát

Hajba Ferenc / 168 óra


Nyolc évvel ezelőtt Gáti Oszkár színművész elmondott egy beszédet a Győri Nemzeti Színház társulati ülésén. Nem vagdalkozott, nem követelt, nem tüntetett, csak hangulatjelentést adott arról, milyennek látja a színházi világot, s mivel nem érezte jól magát benne, végérvényesen lelépett a színpadról. Most gondnok egy győri zsidó temetőben. Létrehozott a városban egy sikeres befogadó színházat, de ő maga színészként nem lép fel. Műsortervet készít, szerződtet, pezsgővel fogadja a nézőt, a jegyet is maga adja el. Beültünk vele egy délutánra a győri Menház Színpad pénztárába.


g__tioszk__r.jpg
Fotó: Krizsán Csaba / MTI



Tudják a nézők, mit akarnak látni?


Alapvetően a színészre jönnek be. Ha a kinézett előadásra már nincs jegy, megkérdezem tőlük, hogy vígságosat akarnak, vagy szomorúságosat. Aztán ha nem tetszik az előadás, visszaadom a jegy árát.

Hányan kérték eddig vissza?

Még senki. Egy néző mondta csak, hogy nem ismerte a darabot, másra számított a színészektől, de az is tetszett neki, amit látott.

Tudja ma egy magyar színházigazgató, hogy kinek játszik?

Negyven éven át voltam színész, de nem találkoztam olyan igazgatóval, aki lement volna a nézőtérre beszélgetni a közönséggel. Én mindenkivel beszélek, sőt pezsgővel fogadom őket, amikor megérkeznek.

Hallgat is rájuk?

Piaci alapon hívok előadásokat, olyanokat, amelyekről azt gondolom, telt házat hoznak. A gagyira mindig lenne néző, de azt nem hívok.

Azért ez egyszemélyes ízlésterror.

Az, de úgy tűnik, bevált. Jön a néző, ajánlom Örkényt, azt mondja, nem érdekli. De én azt szeretném, ha érdekelné. Rábeszélem. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha a néző igényes kínálatot kap, előbb-utóbb megszereti. A tévében főként a gagyit kapja, azt a legkényelmesebb elfogadni. Ez egyébként az írástudók árulása. Felkészült szakemberek árazzák be ilyen alacsonyan a nézőt, még választási lehetőséget sem hagynak neki. Ha kimegyek a piacra, abból tudok választani, amit kitesznek az asztalra. Ha nincs szép alma, jó lesz a fonnyadt is. Bocsánat.

(Halló, igen, én. Azt írja ki a kazán, hogy túlmelegszik. Hát jó lenne. Várom. Ugye számlát is kapok, édes úr?)

Csinált egy igényes és – ennek ellenére? – népszerű színházat.


Villányi Tibor, a hitközség győri elnöke mutatta meg ezt az épületet, abban egy kis termet, kérdezte, mit lehetne kezdeni vele. Mondtam, csináljunk színházat belőle. Megterveztem, segítettek sokan. Már a 150. előadásnál járunk.

Azért a színháztól nem tudott elszakadni. A fellépések nem hiányoznak?


Nem, egyáltalán nem. Miért hiányoznának?

Ez volt az élete.

Dehogy volt, az életem egy része volt csak. Jól néznénk ki, ha az lett volna az életem.

Akkor azt mondom, elsősorban ebben volt tehetséges.

A legendák, a geszták, a krónikák körébe tartozik, hogy ki miben volt tehetséges. Ha ennek a Menház Színpadnak a nézőterét estéről estére meg tudom tölteni igényes darabokra érkező közönséggel, akkor ezt csinálom jól. Merengjek a múlton, hogy a Lear király szerepében milyen szépen mondtam Shakespeare szavait? Kit érdekel ez ma már? Engem sem. Pillanat.

(– Csókolom. Mit szeretne?
Azt tudom, hogy a szerda nem jó.
A szerdai jegyeket már ki is veszem. Vidámat vagy sötétebbet akar? A Szkalla lányokat? Jó választás, nem bánja meg.)

A kivonulás, az elkülönülés része, hogy a temetőben lakik a családjával?

Nem úgy volt, hogy én világ életemben temetőben akartam lakni. Győrbe szerettem volna kerülni, temetőgondnoki állást ajánlottak, elfogadtam. Két és fél hektárt gondozok, füvet nyírok, bukszusokat metszek.

Honnan ért hozzá?

A színésznek mindenhez érteni kell. Ha királyt játszottam, akkor sem kérdezték meg tőlem, honnan tanultam királykodni.

Jól érzi magát a temetőben?

Jól. Csönd van, nyugalom, közel a munkahelyem. A gyerekeim úgy vannak vele, mint a nézők Örkénnyel: ha első pillanatban ez a választék, megszeretik. Várjon egy percre.

(Tessék parancsolni. Két Csányi, két Gondnok, adom… Húszezrese van? Nem vesz még kettőt? Könnyebben tudnék visszaadni. Nem ér rá? Mikor nem ér rá? Ha le akar rázni, mondja, hogy csak a péntek a jó. Arra az idén már tényleg nem tudok jegyet adni.)

Gyakran kérik fel, hogy verset mondjon a gyászszertartásokon?


Pesten.

Győrben miért nem?

Itt évente vagy kétévente van egy temetés, mert már nincs kit eltemetni. Azt már sokkal régebben elintézték, elhurcolták Győrből, akit el lehetne temetni.

Jobb lett a világ azóta?


Egyre rosszabb lesz. Az emberiség valami egészen rémületes állapotban van, haladunk a végkifejlet felé. Kiirtjuk a földet. Először is irtjuk a lakosságot, valószínű a túlnépesedést másképp is meg lehetne akadályozni, nem feltétlenül golyószórókkal és ágyúkkal, de erre specializálta az emberi faj magát. Aztán majd azt irtja ki, amit meg lehet enni.

Volna még mondandója a világról.

Néha morgok, de csak magamban. Nyilvános morgolódásaim már nincsenek.

Ha megszűntek volna az okok, amiért ott hagyta a színházat, visszatért volna?

Tudtam, hogy nem szűnnek meg, az emberi természet nem változik. A színházat a tehetetlenségi erő viszi tovább. A színész most is csak reméli, hogy jövőre jobb lesz neki Az igazgató is legfeljebb abban bízik, hogy jövőre is igazgató maradhat. Elnézést.

(– Két jegyet kérek az Oláh Ibolyára. És kérdeznék valamit: van itt illemhely?
Persze, félrehúzódok, hogy beférjen, de kifelé is kell jegyet venni.)

Látja, nemcsak pénztáros vagyok, hanem vécés néni is.

Nem csinál egy önálló estet?

Nem. Elég volt.

Szerintem kíváncsiak volnának rá.

Dehogy volnának. Van nálam jobb kolléga, akit harmadszor már nem tudtam eladni. Egyébként is, mi van, ha öt előadásban megnéz négyszáz ember? Hatvannyolc évesen már mire ágáljak? Soha nem éltem át olyan belső lelki kényszert, hogy kifejezzek valamit. Játéknak fogtam fel a színházat. Jól elszerepeltem a kollégáimmal. Jó volt, élveztem, de nem volt bennem az a küldetéstudat, hogy látva lássanak. A Menház Színpad működtetése néha fáraszt, de ezt a munkát szeretem. Közben pedig tudom, hogy a színház nem változtatja meg a világot. Budapesten kétmillió emberből másfél millió soha nem megy el a színházba. Országosan is hasonló az átlag. Sokan nem olvasnak könyvet sem. Tévét viszont sokan néznek, mert helyben van és nem okoz fejtörést. Művészet nélkül alapvetően elvan a világ. Hiába tartjuk jó néhányan fontosnak, ne gondoljuk már, hogy a művészet hiányától megreped a Föld.

Gáti Oszkár

Jászai-díjas színművész. Szekszárdon született 1949-ben. 1977-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Sok jelentős színházi és filmszerep fűződik a nevéhez. Ötször terjesztették fel Érdemes művész címre, egyszer sem kapta meg.

Amikor 18 év után távozott a Győri Nemzeti Színházból, a társulati ülésen azt mondta: „Hazudunk mindenkinek, barátnak, feleségnek, szeretőnek. Azt hazudjuk, jól vagyunk, sikeresek vagyunk, boldogulunk. Hazudok én is, mert túl kell élni… Morális válságban vagyunk. Valakinek el kell menni, hogy kimondhassa ezt…”

2015-ben a győri Kossuth utcai Menház épületében létrehozta a Menház Színpadot. Az idén novemberben Győr-Moson-Sopron megyei Prima-díjat kapott.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Intézményeink
Intézményeink
2019. Január 01. / 12:08

Intézményeink

Mazsihisz hírek
Rászorulók kapták meg a sztrájkoló Scheiberesek ételét

Kommentek