A muzsika hangja, a világ legbájosabb és legzsidóbb musicalfilmje

A von Trapp-család, az apácának készülő, de szerelemre találó Mariaról, a hét félárva gyerekről és a szigorú náciellenes édesapáról, a haza és az élet szeretetéről és a mindezt jelképező kis havasi gyopárról szóló, igaz történetből készült musical és az erre épülő film, mit tesz Isten, két német zsidó emigránscsalád fiai írták.

Dörög az ég, villámlik és a tekintélyes, hideg villa kisszobájában lefekvéshez készülődik egy kis árvákhoz nevelőnőként a világba kiküldött, cserfes és mozgékony apácajelölt, az elbűvölő Julie Andrews, vagyis Maria, Mária nővér. A neve elég egyértelműen utal arra a zsidóasszonyra, aki szent, kegyelemteljes, de nem apáca, hanem édesanya: Mirjam, egy Jesua névre hallgató fiú édesanyja. Ekkor még sem ő nem tudja, sem mi, hogy ő is anyaként szolgálja majd Jézust hite szerint, nem apácaként. És akkor hirtelen, megvilágosodásként betör az alpesi ház hálószobájába egy kislány, a következő dörgésnél még egy, mint az orgonasípok, úgy követik egymást. A fiúk, értelemszerűen nem félnek, ők aztán nem, de azért ők is megjelennek az ajtóban, hogy a kislányokat megnyugtassák, csak azért. A nagylány, Liza pedig azt akarja elmesélni, hogy szerelmes. Várja a postásfiút, hogy amikor kihozza az apjának a küldeményeit, kicsit suttoghasson vele a kertben. Körbekerülik az ágy szélét és énekelnek egy kicsit, mert a rettegés legjobb ellenszere az ének. Énekelnek a kedvenc dolgaikról.

Ezt a bájos keresztény idillt, egy kórus és egy család követését, az ebből születő dalt Richard Rodgers és Oscar Hammerstein írta, két német eredetű zsidó bevándorló famíliából. Akárcsak a címadó számot a muzsika hangjáról, Liza dalát a felnövésről (You are sixteen, going on seventeen), a Dó, ha dúdolsz, így kezdd, dó, az apácafőnöknő dala a tágas nagyvilágról, amely várja Mariát és a hazafias szerelmi vallomás az Alpok őslakójáról, a havasi gyopárról, Ausztriáról. A búcsúdal. Mert ez a voltaképpeni történet: két ember egymásra talál, az egyik a gyászát engedi el végre, a másik pedig azt a tévedést, hogy apácaként kell élnie – és míg családot nyernek maguknak, mindketten, a közös, most már közös gyerekeikkel együtt elveszítik a hazájukat, amelyet megszáll a Harmadik Birodalom. Von Trapp kapitány bátor és becsületes, de ez a kiváló jellem – ott van előttünk, ahogy egyetlen határozott mozdulattal letépi a házról a horogkeresztes zászlót, még egyet ránt rajta és a kukába dobja – semmit nem változtat a helyzeten. El kell hagyniuk Ausztriát. Elhangzik az utolsó versenyen, amelyen fellépnek, a havasi gyopárhoz intézett himnusz (Edelweiss, Edelweiss), a gyerekek búcsúdala és elindulnak Svájc, a szabadság felé.

Az apácafőnök, aki az útjuk elején bújtatja őket, a héber Bibliát, Dávid zsoltárát idézi útravalónak: tekintetem a hegyekre emelem, honnan jön az én segítségem? És mind tudjuk, az Úrtól, Ő lesz majd velük, ő vezeti őket át az Alpok hegyein.

Az igazi Von Trappék is elérkeztek Amerikába, akárcsak a filmbeliek, ők is megmenekültek. Maria, akit tényleg így hívtak, amerikai állampolgár lesz a gyerekekkel együtt, de Von Trapp kapitány megmarad osztrák hazafinak egészen 1947-es haláláig. A nagyobb fiúk az amerikai hadseregben harcolnak a nácik ellen, Marianak és a kapitánynak még három gyermekük születik. Az asszony férje halála után misszionárius lesz, 1987-ben, 82 évesen hal meg, ő írja meg A muzsika hangja történetét. Azoknak a történetét, akik azért menekültek el a nácik elől, mert keresztények voltak. Ebből a történetből született a két zsidó sláger gyáros.

Az 1902. június 28-án született Richard Rodgers és az 1846. május 8-án született Oscar Hammerstein dalaival musical 1959-ben és film 1965-ben. Ők már nem menekültek, az ő szüleik időben eljöttek Európából. És itt egymásra találtak végül. Mert azt mindketten tudták a Bibliából, hogy ki vigyáz azokra, akik menekülnek. Szemeimet a hegyekre emelem, honnan jön az én segítségem? Fentről, a hegyek csúcsain is messze túlról.