A humanizmus és a történettudomány

Ungváry Krisztián kibővített kiadásban megjelent akadémiai doktori disszertációja – Romsics Ignác professzor és mások művei mellett – az egyik leghasznosabb elemzés a 20. század első feléről és a Horthy-rendszerről. Sőt: kötelező irodalom!

Immár harmadik, javított és bővített kiadásban jelent meg Ungváry Krisztián A Horthy-rendszer és antiszemitizmusának mérlege – Diszkrimináció és társadalompolitika 1919-1944 című monográfiája, amelynek első, 2014-es kiadását a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Akadémiai Díjjal jutalmazta, majd a szerző elnyerte vele az MTA doktora címet 2015-ben. E két utóbbi magas szakmai elismerést azért emeltem ki, mert ez a nagy ívű, s a maga nemében hiánypótló munka azon ritka történeti művek közé tartozik, amelyek nem rekedt meg a szűkebb történettudományi figyelem középpontjában, hanem komoly népszerűséget aratott a szélesebb olvasóközönség előtt is. Hiszen mennyi mennyi komoly történeti szakmunkát tudnánk fölsorolni, amelyek Ungváry kötetéhez hasonlóan kivívták a szakmai elit elismerését, de különböző okok folytán nem jutottak el az olvasókig! Ez azért probléma, mert ha egy-egy történeti mű eltemetődik, akkor kutatási eredményei nem szivárognak be a közös társadalmi tudás mélyrétegeibe.

Ungváry nagyszerű munkájával szerencsére nem ez történt – ezt bizonyítja az is, hogy pár év leforgása alatt három kiadást is megért. Ha egyetlen jelzőt kellene rá találnom, akkor azt mondanám: hasznos. Sőt – Romsics Ignác professzor és mások művei mellett – az egyik leghasznosabb elemzés a 20. század első feléről és a Horthy-rendszerről, hiszen ma újra és újra megtapasztaljuk azon jelenségek föltámasztását, amelyekről naivabb pillanatainkban azt hihettük, hogy a múlt rekvizitumai. Gondoljunk csak a Horthy Miklóssal, Hóman Bálinttal, Prohászka Ottokárral és másokkal kapcsolatos szerecsenmosdatásokra, a magyar kormányzatok és főhatóságok 1944-es szerepének relativizálására a zsidóüldözésben, vagy akár a budapesti Szabadság téri emlékmű fölállítására, amely lényegében nem más, mint a magyar történelem meghamisítására irányuló kísérlet.

E jelenségek miatt Ungváry harmadik kiadásban megjelent könyve ma aktuálisabb, mint 2000 és 2008 között, amikor az első kiadás szövege íródott. Kötelező olvasmány mindenki számára, aki a 20. század első felének Magyarországát meg akarja ismerni, és le akar számolni azokkal a hamisan rögzült klisékkel, amelyek e korszakhoz tapadnak. Képet kapunk belőle a Soá előtti magyar zsidóság szociális és társadalmi helyzetéről, gazdasági és kulturális szerepéről, súlyáról, az antiszemita szervezetek munkájáról, az állítólagos zsidó gazdagsággal kapcsolatos mítoszokról és a valós adatokról, a zsidóellenes törvények előkészítéséről, végrehajtásáról, a deportálások körülményeinek brutalitásáról.

A szerző körbejárja és igyekszik megválaszolni azt a kérdést is, hogy mit tudott a magyar politikai elit és maga a magyar társadalom a koncentrációs táborokról, valamint Horthy Miklós és körének álláspontjáról a zsidókérdésben. Adatokkal támasztja alá, hogy a deportálások igazi célja nem csupán a zsidók jogfosztása, hanem anyagi kifosztása volt. Mint Ungváry írja, a Magyar Nemzeti Bank – feltehetően 1944 márciusa-júniusa között – 37 oldalas belső tanulmányban mérte föl a romániai, szlovákiai és bulgáriai zsidóság ellen hozott intézkedések gazdasági következményeit. A magyar állam ugyanis a legapróbb részletekig intézkedett a deportált emberek vagyonáról: egy pénzügyminisztériumi rendelet előírta a bankok páncélszekrényeinek felnyitását, hogy minden vagyont pontosan összeírjanak. Az összegyűjtött vagyon értékéről a pénzügyminisztérium rendszeresen tájékoztatta a kormányt.

Ungváry Krisztián a kötet utószavában azt a – mai társadalmi jelenségekkel is rokonítható – végső konklúziót teszi: sejthető, hogy a vélt, vagy mesterségesen előállított, de akár valós válság esetén is minden megszorításnak azok lesznek az áldozatai, akiknek élete a közösség szempontjából kevésbé értékesnek deklaráltatott.

Mindig jusson eszünkbe ez a humanista töltetű mondat és ez a kivételes könyv, ha a mai válságjelenségekről – így például a háborús övezetekből menekült emberek sorsáról – alkotunk véleményt.

Kácsor Zsolt