75 éves Fellegi Ádám, a nagy zongorista és zenepedagógus

A rendszerváltáskor – sok százezer honfitársához hasonlóan – őt is elérte a munkanélküliség. Azt, amit addig a TV-ben csinált, attól kezdve, máig, a lakásában folytatta: Fellegi Ádám a kisközösség megerősítésének fontosságára tanítottak meg bennünket és arra, hogy a legfontosabb kérdésre – mi végre vagyunk a világon – csak a művészet válaszolhat.

Akkora zenei tehetség volt, hogy egyszerűen nem ért rá érettségi után beiratkozni a Zeneakadémiára: párhuzamos tanult a középiskolában és a felsőoktatásban. A zsenik egyik fajtájának jellegzetessége ez: nem tudja elviselni, hogy olyan kétségbeejtően rövid még a leghosszabb emberi élet is mindahhoz, amit véghez tudnának vinni. Talán minden zenésznek ez a legmélyebb szorongása: hogy „teli bőrönddel” kell majd elmennie, ahogy Bartók Béla mondta.

Miután végez, korrepetitor lesz az Operaházban, aztán 20 éven át az Országos Filharmónia szólistája 1990-ig.

Ekkor éri el őt is, ahogy annyi kétkezi munkást, a munkanélküliség, az állami szférát leépítő nagy elbocsátások miatt, az ő állása is megszűnik a Filharmóniánál.

Ötven évesen kell új életet kezdenie neki is, és ez a kényszer teszi nagy magyar zenepedagógussá. A TV-ben futó komolyzenét népszerűsítő műsorai a ’90-es évek második felében lassan közeget váltanak, áthelyeződnek Fellegi saját lakásába. Megszületik a lakáskoncertek ötlete és gyakorlata, a kulturális közösségépítés egyik legszebb és legnagyobb vállalkozása a rendszerváltás után egyre inkább láthatóvá váló társadalmi bomlás kellős közepén. Fellegi játszik, kommentál és tanít egy terézvárosi polgári lakásban és több ezer emberrel kerül így, minden évben kapcsolatba. Megmutatja, hogy a művészet, kivált a leglégiesebb művészet, a zene hogyan segít felismernünk saját istenképmási mivoltunkat, teremtettségünk méltóságát és felelősségét, amit különben hajlamosak volnánk elfeledni.

„Mesterem, Hernádi Lajos a második világháború kitörésével kényszerült a négy fal közé, a zsidótörvények következtében kizárólag a lakóhelyén volt szabad hangszer elé ülnie – meséli Fellegi Ádám. – Jómagam persze nem gyalázatos szabályozások, sokkal inkább a csillagászati terembérleti összegek okán kötöttem ki odahaza” – összegez a Magyar Nemzetnek 2013-ban.

A tér beszűkül ugyan, de az idő kitágul az egész életútra a kisbabáknak adott koncertektől a haldoklók előtti fellépésekig: a zene erősebb, mint a biológiai kényszer, amely kiszabja életidőnket. A legutolsó másodpercig összetartozunk és felelünk egymásért. Orfeusz alvilági turnéja óta tudjuk, hogy a zene nem támaszt fel senkit. De vigasztal.