120 éve született Louis Armstrong – aki megtanult jiddisül és Dávid-csillagot hordott a nyakában

2021. Augusztus 04. / 11:30


120 éve született Louis Armstrong – aki megtanult jiddisül és Dávid-csillagot hordott a nyakában

Az 1901. augusztus 4-én született világhírű muzsikust egy zsidó család nevelte föl, ez az oka annak, hogy a kicsi Loius gyermekkorában megtanult jiddisül, felnőttkorában pedig Dávid-csillagot hordott a nyakában.

Magyarországon talán kevesen tudják, ezért Louis Armstrong születésnapján meg kell emlékeznünk róla, hogy a világ legnagyobb és leghíresebb jazztrombitása kiválóan beszélt jiddisül, és egész életében egy Dávid-csillagot ábrázoló medált hordott a nyakában. Nem, Armstrong nem volt zsidó, viszont – mivel kisgyerekkorában mind az anyja, mind az apja elhagyta – egy litván gyökerű zsidó család tagjaként nevelkedett New Orleans-ban. A családfőt Meyer Karnofsky-nak hívták, és házaló kereskedőként tartotta el a gyermekeit, köztük a kis Louist, aki később, híres világsztárként is meghatott szavakkal emlékezett vissza zsidó családjára. Egyszer azt nyilatkozta, hogy ő már hét évesen tudta: nem kell ahhoz feketének lenni, hogy a fehérek megvessék a másik embert, hiszen ő megtapasztalta, hogy a fehér többségű társadalomban a zsidók ugyanolyan igazságtalanul istentelen diszkrimináció elszenvedői, mint a feketék.

Mesébe illő a történet, de igaz: Armstrong a szegény zsidó bevándorlóknak köszönhette az első trombitáját is, hiszen amikor a kisfiú egyedülálló zenei tehetsége megmutatkozott, az első hangszerére a Karnofsky család gyűjtötte össze neki a pénzt. Az egyetemes emberi kultúra olyan dalokat köszönhet Louis Armstrongnak, mint a világ egyik legismertebb jazz szerzeménye, a What a wonderful world.

S valóban: amikor Armstrong a csodálatos világról énekel, s jellegzetes ragyogó mosolya földerült azon a szénfekete arcán, elhisszük neki, hogy a világ tényleg csodálatos, elhisszük neki, hogy élni szép és élni jó, s az ő kedvéért pár percre, míg e gyönyörű muzsika szól, elfelejtjük, hogy az emberi élet tele van fájdalommal, és az emberi történelem a legtöbbször puszta szenvedéstörténet.

Ha legközelebb a Margit-szigeten járnak, jusson eszükbe, hogy egyetlen éjszakára maga Louis Armstrong is megszállt ott. Idejött, trombitált, énekelt, mosolygott, harsogva nevetett, majd elment – de örökre itt hagyta nekünk életkedvét és a szívét. Ennél többet nem kaphattunk volna tőle.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek