Sabbathsong: egyórás videóban a klezmer története

2020. December 28. / 09:05


Sabbathsong: egyórás videóban a klezmer története

A Sabbathsong Klezmer Band izgalmas zenei és előadói feladatra vállalkozott: a több mint húsz éves együttes zenés összeállításban mutatja be e hagyományos kelet-európai jiddis zene múltját és jelenét. A zenekar vezetője, Masa Tamás (címlapképünkön) a bő egyórás videóban – amely a napokban került föl a világhálóra – a Sabbathsong megalakulásáról, elmúlt 23 évéről és céljairól is mesél.


Nagy örömünkre szolgál, hogy a Sabbathsong Klezmer Band hosszú évek óta állandó fellépője a minden évben nagy sikerrel megrendezett Zsidó Kulturális Fesztiválnak. Ez a rendezvénysorozat a vírishelyzet miatt idén sajnos elmaradt, de bízunk benne, hogy jövőre ismét vendégül láthatjuk közönségünket megszokott helyszíneinken. 

Addig is fogadják szeretettel a Sabbathsong Klezmer Band legújabb produkcióját, amelyben az együttes a klezmer múltját és jelenét mutatja be, vállaltan szubjektív szempontból. 

 „Zenekarunk 1998-ban, egy kis budapesti zsinagógában Deutsch László főrabbi úr héber nyelvoktatásának záróünnepségén indult, ahol köszönetképpen előadtuk kedvelt izraeli dalainkat. A főrabbi úr ekkor mondott egy próféciát Jesája (Ézsaiás) könyvéből, hogy »Vigasztaljátok, vigasztaljátok az én népemet…«, ami azóta is végigkíséri fellépéseinket, mondhatni fundamentumként áll munkálkodásunk alatt. 

Az itt készült amatőr felvétel eljutott Raj Tamás főrabbi úrhoz is, akinek bíztatására komolyabb munkába fogtam barátaimmal. Egyre gyarapodtunk különböző hangszereket bevonva, végül mára már kilenc, sőt sokszor 10–12-en muzsikálunk, akik javarészt klasszikus zenekarok tagjai, mint: Magyar Állami Operaház, Honvédség Központi Zenekar, Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, de jazz-, világ- és népzenészek is találhatók sorainkban." (Forrás: www.sabbathsong.hu

(Címlapkép: Sabbathsong Klezmer Band/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek