Felnőtté válás és szerelem a hidegháború és a Securitate árnyékában

Európa szimfónia címmel jelent meg Szántó T. Gábor új regénye, amelynek előbemutatója szeptember 28-án, szombaton este 9 órakor lesz a budapesti Fókusz Könyváruházban (Rákóczi út 14.). A regényt a Scolar Kiadó adta ki.

Az Európa szimfónia a diktatúra idején játszódó regény. Egy erdélyi román-magyar családban nevelkedő zenész fiú, András felnőtté válását követhetjük nyomon a a hidegháború és a Securitate árnyékában, valamint egy határokon átívelő szerelem történetét Kolozsvár és Nyugat-Berlin között, ahol kortársai a ’68-as diákmozgalmak és a terrorizmus légkörében keresik saját útjukat. 

Új regényében – akárcsak a világsikert aratott, 1945 című film alapjául szolgáló elbeszélésében –  Szántó T. Gábor radikális nyíltsággal, tárgyilagossággal nyúl a magyar történelem és Európa közelmúltjának legfeszítőbb kérdéseihez.

Részlet a regényből:

A Szamos-parti, lampionos kerthelyiségben tartott főiskolai bulin, egy üveg vörösbor után, András feltűnően kerüli Maiát, másik nővel foglalkozik. Néha odapillant, látja rajta az alig leplezett csalódottságot, és amikor a lány nem bírja tovább, felkapja a táskáját és hazaindul, utánasiet. Az utcán megelőzi, szembefordul vele és kifakad, hogy nem bírja tovább, kívánja őt. A lány elvörösödik, megcsókolja.

Két nap múlva délelőtt ellógnak a főiskoláról, és Maiáék üres lakásában lefekszenek egymással. A lánynak ez az első alkalom, mégis mintha ő volna a felkészültebb, tudatosabb, ahogy testébe vezeti a fiút.

Maia az első éretten megélt szerelem András életében, az első igazi érzéki beteljesülés. Legtöbbször Maiáék lakásában találkoznak a belvárosban, a Bolyai utcában, ahol napközben senki sem zavarja őket: Maia anyja kötött munkaidőben dolgozik egy magasépítési tervezőcégnél. Két szeretkezés között lázasan próbálnak emlékezni tíz évvel korábbi találkozásukra. Jelet látnak abban is, hogy mindketten a Maniu utcai hangszerboltban kapták első hegedűjüket, de persze tudják, a szerelmesek mindenben jelet keresnek és találnak, és a városban két hangszerbolt van összesen. Minden percüket együtt töltik azokban a hetekben, elhanyagolják a főiskolát és a gyakorlást is. Maia egy különösen felkavaró, ájulásszerű orgazmussal járó szeretkezésük után sírva fakad, elhúzódik, és beszélni kezd a gyerekkoráról.

Optikus apját, meséli, egy óvatlan politikai megjegyzéséért a Duna-deltába deportálták. Járványban veszett oda a munkatáborban, ennyit tudnak róla. Alig emlékszik rá, arra viszont emlékszik, zokog megállíthatatlanul, hogy anyja gyerekkorában belenevelte, senkinek ne beszéljen apja halála körülményeiről, egyáltalán, semmilyen családi ügyről ne beszéljen senkinek, az ő észak-erdélyi rokonságáról sem, akiket Auschwitzba vittek. Nem annyira az apja hiánya fájt neki, hiszen alig ismerte, hanem, hogy mindenkitől tartania kellett, senkihez sem tudott soha közel kerülni.

András átölelné és simogatná a lányt, ám ő görcsösen átkarolja felhúzott térdét, elzárkózik az öleléstől, és hátát a falnak veti. Egyedül gubbaszt a sarokban, pedig Radu halála óta ő az első ember, akit András közel érez magához. Neki tudott először beszélni a bákói nagyszülőkről, a titokról, hogy templomba vitték, és hogy szereti az apját, de viszolyog attól, hogy a rendszer kiszolgálója és haszonélvezője.

Maia hirtelen kiböki, nem az apja miatt, nem a múlt miatt zaklatott, ez csak felszakadt belőle. Hónapok óta nem tudta elmondani, hogy apja jogán neki és özvegy anyjának is jár a német állampolgárság. Rég feliratkoztak, nemrég kapták meg az engedélyt, és rövidesen elhagyják az országot.

András egy pillanatra nem kap levegőt.

(Élet és Irodalom, LXIII. évfolyam, 36. szám, 2019. szeptember 6.)